Bérósszosz, a Kr. e. III. századi babiloni pap a Tigris és az Eufrátesz közét, azaz Sumert és Akkádot hol a Káldea, hol a Babilónia néven említi. Babilónia esetében a saját kora névhasználatát vetíti vissza néhány ezer évvel korábbra. A Káldea elnevezés rendben van, hiszen Kr. e. 3000-2800-ból származó pecséthenger nyomaton név szerint szerepel KAL.DU, az „ország hatalmasa” vezére.[1] Ő lehetett a Mezopotámiát benépesítő toldalékoló nyelvű szkítafajú nép első uralkodója, nimródja.[2] (KÁL-nak nevezték Tas vezér fiát, Vérbulcsú atyját, Gizella I. magyar király feleségének felmenőjét.)[3] E terület bibliai neve Sineár[4], összecseng az először Hammurabi[5] törvényoszlopán előforduló Sumer elnevezéssel.
Népek táblája – Középütt KAL.DU, Cháldea névadója (Kr. e. 3000-2800, Jemdet-Nasr kor, wisdomlib.org)
A Vízözön elmúlta, a víz levonulása után után e szárazulatra került vizenyős vidék szinte vonzotta a túlélő, népcsoportokat. Az ősszkíta/kusita népesség mellé telepedett az Aral-tó környéki Chorezmiából, Uruk-i, és utána a Kárpát-medencéből, azaz Erdélyből származó Jemdet Nasr nép. E három szkítafajú nép együttese hozta létre a sumir műveltséget, amelynek ékírásos jeleivel Kr. e. 3500 körül kezdődött az írott forrásokra támaszkodó történelem.
Cháldea (Kr. e. 3000 körül, upload.wikimedia.org)
A káldeusok utolsó bevándorlási hullámával egyidejűleg kezdődött a sémiták beszivárgása. Kr. e. 2800-ra már oly számottevőek lettek, hogy a sumir városállamokban egyre-másra „vették át” a hatalmat, s úgy kiszorították/kiirtották a sumir lakosságot hogy párszáz év múltán írmagjuk sem maradt.
Az ókori görög történetíróknak a sémi népcsalád számára nincs külön elnevezésük. Az első Közel-Keletre vonatkozó híradásaik Kr. e. 2000 tájáról, a babiloni-asszír korból valók. Így minden isten-, nép- és földrajzi stb. név e kor névadási szokását tükrözi. Babilon leírásával együtt Hérodotósz[6] megemlíti, hogy Bél (a sumir EN.LIL), babiloniak legfőbb istensége, a papjai, a káldeusok pedig a vízözönelőtti (és a sumir) műveltség hordozói és őrzői, továbbörökítői voltak. Atlantiszi hazájukból hozott tudásukat használták fel új hazájuk lakhatóvá, élhetővé tételére. Mezopotámiában a termőföld csatornákkal való megvédése/öntözése, a víz magasabb helyekre való vezetése, a mocsarak kiszárítása kiváló mérnöki ismereteket követelt, s ennek birtokában a káldeus papok voltak.
Ókori duzzasztó- és öntözőcsatorna (Dara/Mardin, Törökország, commons.wikimedia.org)
A föld Arábia felé vízben és gabonában mindmáig szűkölködik, a Tigrisen túl meg magas hegyek övezik, ám az ókorban a lapályon vadon termett a búza, árpa, lencse, bab és a szézám, datolya, alma és sok más gyümölcs.[7] A mocsarak bővelkedtek ehető gyökerekben, halakban és vízimadarakban.[8] Ám a kiváló talaj dacára a rendkívüli csapadékhiány miatt a hófödte örmény hegyek olvadékvizét szállító két folyó segítsége, áradása nélkül e vidék is terméketlen maradt volna. Ám ez édenkertet mégsem lehetett a folyók kénye-kedvére bízni. Míg az Eufrátesz nem árad ki önmagától a szántóföldekre, mint a Nílus, a vizet emberi kéz és merítő szerkezettel kell felemelni, ha meg sok, tározókban, csatornákban visszatartani. A gyorsvizű Tigris évente egy-két hónapra a torkolatát hullámzó tengerré varázsoló pusztító áradatot küldött a síkságra. Az erős ár ellen gátakat, vízlevezető csatornákat, az aszályos időszakra víztározókat, az ország közepéig vivő vízvezetékeket kellett építeni[9]; a két folyó összefolyásánál a pangó vizeket pedig le kellett csapolni. Babilóniának az ókorban kiépített vízrendszere megtette a magáét, egyetlen hatalmas, jóltermő kertté varázsolta a Folyamközt. Érdemes összehasonlítani Mezopotámia és hazánk, a Kárpát-medence őskori csatornarendszerét. Úgy tűnik, mintha a máig megmaradt csatornák nyomvonala, összesen hét árok eredetileg a Pannon-tó vízének levezetésére szolgált volna, nem pedig az avarkorban épült gyepűvédő rendszer része volt. S ha már ott volt, megvolt, miért ne használták volna az avarok hadi, illetve árvízvédelmi célokra.)
Ismeretlen korú ókori híd maradványai a Tigris folyón (XII. századi dokumentumból, Hasankeyf, Törökország – pbase.com)
A babiloni, vagyis a káldeus papok azzal dicsekedtek, hogy minden tudás birtokosai, hiszen az isteni tudást őrző hét szent könyvük már a Vízözön előtt is megvolt. Ez iratok a teremtő isten kinyilatkozásait tartalmazták, amelyeket a Vízözön előtt az Eritreai-tengerből (Perzsa-öböl) időről-időre kiemelkedő hét halruhás lény közvetített az emberfélék felé.[10] Az iratokat a Vízözön pusztításától megmentendő a babiloni vízözönhős, Xisuthros, a bibliai Noé megfelelője, Szipparban, az „iratok városában” ásta el[11]. Szipparban, a Napvárosban a káldeusok bölcsességének székhelyén adattak elő a káldeusok titkos tanai. Ezen kívül Larankában, Urban sőt Borszippában is voltak papi iskolák.
A világ teremtésére, a világformáló katasztrófákra emlékező héber (bibliai) történetek és a káldeus (bérósszoszi) hagyományok között az események hasonlósága dacára alapvető különbség van: Míg a babiloniaknál a természeti erők forrnak és dolgoznak, addig a hébereknél a természetfeletti isteni hatalom működik. A zsidó Pentateuch/Torá-ban, a keresztények a judeo-keresztény Bibliában, a mohamedánok a Koránban, vagyis a saját szent könyveikben rögzített isteni kinyilatkozásokat feltétel nélkül elhiszik. Ez mindmáig hatalmas embertömegeknek a szeretet jegyében irányított egyrészt elfogadó, másrészt támadó befolyásolását, ösztönzését teremtette meg: Iskolapéldája az Európába irányuló migráció!
A babiloni papság a kozmogóniában, a világegyetem kialakulásának elméletében ötvözte a káldeus istenképzetet a természeti ismeretekkel, a síkságon levő víz, a föld és a természet nemző erejével. A csillagokhoz értő, a csillagok járását ismerő káldeus papok, babiloni csillagjósok ismerték a világ kezdetét, és tudták a végét. A Vízözön előtti időszakra 432.000 évet számláltak (Bizonyára nem a teremtéstől, hanem a saját működésüktől, „eszmélésüktől” kezdődően!) A káldeus papok az életüket a teremtő isten szolgálatának, illetve az istentől származó tudományoknak szentelték.
A Folyamköz népe tisztelte a föld és a víz erejét, ami végső soron a fennmaradásukat biztosította, de a hitük szerint az életük törvényét fentről, a Naptól, a Holdtól és az ég csillagaitól kapták.
A káldeus világkép (exvotoalalune.com)
A babiloni síkságon egész a horizontig ellátni. Jól lehetett látni a bolygók, a csillagok szabályos futást, továbbá az állócsillagok hajnali feltűnését, este pedig a nyugtát. A Földről nézve a Nap mozgása, a bolygók pályája, bizonyos állócsillagok magasabb vagy alacsonyabb állása összefüggött az évszak-változással a föld termékenységével, szárazságával, hirdette a folyók kiáradását stb., vagyis hatással volt a földi életre. Miként a természet változása, „élete és halála”, úgy függött az ember élete, éjszakai nyugodalma, ébrenléte, frissessége és kimerültsége, mindennapos foglalatossága a Nap állásától, a Hold változásától, a csillagok fel- és letűntétől. A csillagos ég földről észlelt mozgásának indítéka, miértje az ember számára felfoghatatlan, ám e változások körforgás-szerű rendszeressége és a földi életre való hatása már igencsak kézzelfogható volt. Hosszú évezredekig az ember az égre tekintett, az égi változások alapján szervezte meg az életét, és nem volt ez másképp Magyarországon sem.
Befejezetlen kassita kudurru/határoszlop. Felül: bolygóisten-jelképek. Alu: juhok közt menetelő zenészek (Kr. e. 1186-1172, Melishipak kassita király kora, Susa, Louvre, Paris –smarthistory.org)
A XVIII. században a keszthelyi Festetich grófot bécsi palotájában az intézője, egy gubás, csizmás parasztember kereste fel, hogy beszámoljon a birtok ügyeiről. A kíváncsi bécsi utcanép, a kölykök és a cselédek követték az eget fürkésző magyar „vadembert”. Festetich érdeklődésére, vajon miért okozott akkorra riadalmat, ugyan miért nézte állandóan az eget, azt válaszolta: Hogyan tud ennyi ember úgy élni, hogy nem látja Isten napját felkelni és lenyugodni?
A magyar ember még a közelmúltban is együtt élt a csillagos éggel, aszerint igazgatta a napjait, végezte a dolgát. A mai ember számára ismeretlen az ég, nem tekint fel rá, nem él az égi törvény szerint, miként a káldeus papok irányítása mellett a régiek tették. .
A káldeusok ügyelték a csillagos eget. Az égitesteket, az égi változásokat istenalakok formájában hozták emberközelbe, tették érthetővé. A csillag- és bolygóistenek több ezer éven keresztül a legelőkelőbb helyet foglalták el az ókoriak, a sumirok, akkádok, asszírok, perzsák… és később a hun-magyarok hiedelemvilágában. Az idővel az égitestek istentől eredő vezérlő mivolta feledésbe merült, de a tiszteletükre emlékeztek, így azok a kereszténység, az iszlám vagy a zsidózó hit istenalakjaivá lettek.
[1] Ld. a világ benépesítése c. blog. cikkemet!
[2] Marton Veronika: Miért káld-sumir a sumir? In: Hol rejtőznek a magyar táltosok, Matrona, Győr, 2013-2018, 76-77. pp.
[3] Padányi Viktor: Vérbulcsu, Ausztrália, 1955., 9-10. pp.
[4] Mózes I. kv., 10.10. In: Szent Biblia, Bibliatársulat. Bp.
[5] Hammurabi törvénykönyve,
[6] Hérodotosz történeti könyvei, MTA, Bp. 1893., I. 178-200., 75-85. pp.
[7] Xenophon: Anabasis, Európa, Bp. 1968., II.3., 65. p.
[8] Hérodotosz i. m. 193., 81-82. pp.
[9] Hérodotosz i. m. I. 193; II. 11.
[10] Marton Veronika: Világkatasztrófák, Matrona, Győr, 2011., 36-37. pp.
[11] Bérosszosz i. m. 264-267 pp. In: Schnabel, Paul: Prolgomena und Kommentar zu den Babyloniaca des Berossos, Teubner, Leipzig, 1913.
Forrás:martonveronika.blog.hu
Tovább a cikkre »
