A vámháború veszélyeire figyelmeztet a Világbank, miközben az Európai Unió egységes frontot akar létrehozni Donald Trump politikájával szemben.
A z Európai Unió júliustól veti ki a pótlólagos vámtarifákat a meghatározott amerikai termékekre az acél- és alumíniumbehozatalra kiszabott tarifákra válaszul – jelentette be tegnap az Európai Bizottság, miután jóváhagyta az érintett – 2,8 milliárd euró értékű – termékek listáját. Ezt már korábban megküldték a Kereskedelmi Világszervezetnek (WTO). A testület reményei szerint a tagországokkal együttműködve várhatóan még júniusban sikerül lezárni a megfelelő eljárást.
Cecilia Malmström kereskedelmi biztos szerint Brüsszelnek nem maradt más választása, miután Washington az utolsó pillanatban „becsapta az ajtót” a tárgyalások előtt. Az EU pedig hajlandó lett volna csökkenteni az amerikai autók vámját, és együttműködve az Egyesült Államokkal – mondta a biztos a CNN-nek. Az EU-nak muszáj visszavágnia, hogy megvédje a globális kereskedelmi szabályokat, tette hozzá Malmström. Az amerikai vámtarifák a WTO szabályai szerint „törvénytelenek” és „színtiszta protekcionizmust” szolgálnak, hangsúlyozta a biztos, aki közölte: az EU együttműködést kezdeményez olyan országokkal, mint Mexikó, Kanada és Japán annak érdekében, hogy egységes frontot alakítsanak Donald Trump amerikai elnök agresszív kereskedelmi politikájával szemben.

A teljes cikket a Világgazdaság csütörtöki számában olvashatja
Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »


