Nehéz vitatkozni azokkal, akik úgy vélekednek, hogy az SZDSZ történetének legpozitívabb pillanata a megszűnése volt. Önfelszámolása után évekkel mégis érdemes beszélni a maga által liberálisnak mondott egykori alakulatról, mivel máig itt él velünk az a rombolás, amit ránk hagyott. Maga a szellemiség, és sokszor a szereplők is napjaink részesei, fejlődésünk, polgári építkezésünk megrögzött hátramozdítói, akadályozói. Emiatt is nagy horderejű, hiánypótló vállalkozás Fricz Tamás, Halmy Kund és Orosz Tímea Az SZDSZ-jelenség című tanulmánykötete az Antológia Kiadó gondozásában. A jó könyv beindítja a fantáziát, s továbbgondolásra késztet. A Liberalizmus Magyarországon a rendszerváltás idején alcímű munka is ilyen.
A hazai liberalizmus, illetve az SZDSZ története tabutéma a közbeszédben, amiről kizárólag agyoncsépelt közhelyeket szabad pufogtatni, s aki értelmes, a lényeget megvilágító, nem PC-kompatibilis, humorosan találó meglátásokkal áll elő, könnyen a politikailag inkorrekt kategóriában, a partvonalon túl találhatja magát. A Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet (Retörki) támogatásával közreadott mű azonban érzékelteti: a honi pszeudoliberális formációt, az SZDSZ-t éppen azért szüntették meg, hogy tovább élhessen. Miként Fricz Tamás esszéjét zárja: az SZDSZ valójában nem szűnt meg, csak átalakult.
E sorok írójának élénken él az emlékezetében, amint Bence György, a kiváló filozófus jóízűen nevet azon, hogy az SZDSZ-t notóriusan pártként aposztrofálják, holott az csupán egy baráti kör, amit tagjai bármikor megszüntethetnek, ha erre szottyan kedvük vagy az látszik az adott politikai helyzetben célszerűnek.
És lőn: varázsütésre úgy összeomlott az SZDSZ, mintha a világon sem lett volna – csak az irdatlan adósság maradt utána. Még a pártszervezetek is nyom nélkül elillantak, akár az esővíz a homokban. A szélsőliberális kompániának már nem volt fontos a saját pártja, ha nem ők vezetik. Tudták: a 2010-es választáson már nem bírnának bejutni a parlamentbe.
Így történt, hogy az a politikai tömörülés, amelyet Antall József első szabadon választott miniszterelnök – még a jobboldaliak értetlenségét is kiváltva – álcázott baloldali pártnak nevezett, inkább osztódással szaporodott és ügynökeit szétszórta a szélrózsa, illetve a ballib pártocskák, álcivil szervezetek minden irányába. Ennek eredményeképpen az SZDSZ-esek ma mindenütt ott vannak az ellenzékben. Minden ál-emberijogi szervezetben, a spekulánsmilliárdos pénzén kitartott NGO-ban ott élnek s virulnak azok a régi figurák, kefeügynökök, akik az SZDSZ holdudvarát alkották vagy a Soros-istálló megbízottai. Arról, hogy ez nem hóbortos túlzás, napjaink politikai eseményei tanúskodnak.
Nem szabad udvariaskodnunk azzal, hogy a börzecézár és a magát demokratikus ellenzéknek hívó garnitúra pusztán egymásra talált annak idején, amikor valójában Soros György projektje volt az egész párt, amit Szabad Kezdeményezések Hálózatának, majd SZDSZ-nek neveztek el a nyolcvanas évek végén.
Ehhez turbóztak fel a (poszt)kommunista média közreműködésével néhány értelmiségit némi ellenállói legendagyártással. Amikor pedig eljött a záróra, lehúzatta a rolót az álliberális egylettel, mert már nem maradt ember, aki ne látott volna át a szitán. Majd zubbonyt, helyesebben rinocéroszbőrt váltatott a fazonigazításon átesett bábokkal, és eljött a civil szervezetek dicsőséges kora. Itt tartunk most, ennek a levét isszuk éppen.
„Azt hiszem, a magyar jogállam további csonkolását jelenleg pár ezer liberális polgárjogi harcos, kisebbségvédő értelmiségi tartóztatja föl. Egyesületek, civil szervezetek, jogvédő irodák, melyek tiltakoznak, próbapereket indítanak, tüntetnek” – idézi az Élet és Irodalom egyik cikkét Halmy Kund.
Elcsépelt szöveg a napi balos sajtóból, a meglepetés akkor éri az olvasót, amikor megnézi a megjelenés dátumát. Az ugyanis nem 2018, hanem – 2001. Ergo: 17 év alatt semmit sem frissült a liberálisok szegényes őrjöngési, káoszteremtési eszköztára! A történész hozzá is fűzi: az utóbbi szervezetekbe vetett messianisztikus hit a balliberális oldal alapvető jellemzője lett. „A konzervatív értékek képviselői pedig a haladás, a progresszió maradi, veszélyes ellenségeiként lettek leírva kivétel nélkül. Akire ráaggatták ezeket a jelzőket, nem szabadulhatott a liberálisok által felállított karanténból.”
Mindebből leszűrhető: az ÁVH típusú társadalomzaklatási módszert az eszdéeszes stratégák fejlesztették tovább, amit a mai napig buzgón gyakorolnak. Csakhogy a világpolitikai, európai és hazai választási fejlemények afelé tendálnak, hogy ez a bizonyos – maguk eszkábálta – karantén nem a kereszténydemokrata, konzervatív oldalt, hanem a liberálbalos kommandókat kezdi össznépileg körülvenni, amin a nemzetközi, uniós mozgalmi segítség sem tud érdemben változtatni.
A világ változásai leperegnek erről a hamis zsenitudatú, nagyképű, saját nemlétező intellektuális fölényében vakon bízó szektás dogmatikus bandában. Kimondható: ez az egyik legmaradibb társaság a történelemben.
Amit még tragikomikusabbá tesz, hogy paradox módon éppen a haladást fennen hirdetők képtelenek a változtatásra és megújulásra. További abszurditás, hogy a papíron a szabadság mindenekfölött-valóságáról papolók a legnagyobb ellenségei a szólás-, a véleményalkotási és sajtószabadságnak, s ez az Európai Unió napi gyakorlatában – no meg hazai követőik militáns hozzáállásában – tisztán tetten érhető.
Nem kétséges: a Soros Demokraták Szövetsége névvel is illethető kalózkonglomerátum nélkül az elmúlt harminc évünk is könnyebb lett volna. Hiányában viszont nem kaphatott volna védőoltást az irracionális politikai szédelgések ellen a magyar nemzet. Így akaratán kívül a Soros-pártnak és rajongói körének is köszönhető, hogy kellően felvérteződtünk az inkorrekt politikaikavarás-kultúra ellen, és képesek vagyunk kivédeni a brüsszeli támadásokat.
Megyeri Dávid – www.magyaridok.hu
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
