Momentumos polgármester a pedagógusoknak: buta falusi parasztok

Momentumos polgármester a pedagógusoknak: buta falusi parasztok

Minősíthetetlen hangnemben beszélt a Komárom-Esztergom megyei Ács polgármestere a város egyik iskolájának tanáraival egy hangfelvétel tanúsága szerint. A momentumos városvezető erőszakkal fenyegetőzött és sértő kifejezéseket használt a pedagógusokkal szemben – hangzott el az M1 Híradójában.

Az előkerült hangfelvétel szerint a Momentum színeiben politizáló Lakatos Béla éppen a település egyik iskolájának tanáraival vitatkozik. A hanganyagot a Pesti Srácok tette közzé. A tantestületi ülés egyik résztvevője titokban vette fel, amint a polgármester berontott az iskolába és számonkérte a tanárokat, mert szerinte nem foglalkoztak megfelelően az egyik roma diákkal.

Megfenyegette a tanárt

A hangfelvétel szerint az egyik tanár arra kéri a momentumos Lakatos Bélát, hogy hallgassa meg az ő álláspontjukat is. A polgármester viszont ehelyett azzal fenyegetőzik, hogy a vele vitatkozó tanárt „pofán vágja”. Pillanatokkal később a felvétel tanúsága szerint dulakodás alakul ki. A momentumos Lakatos Béla ezután azt is a tanárok fejéhez vágja, hogy az iskola jövőre egy vasat sem kap az önkormányzattól, majd „buta falusi parasztnak” nevezi őket.

A Pesti Srácok információ szerint Lakatos Béla két nap múlva visszament az iskolába, kizavarta a tornateremből a gyerekeket, és kulcsra zárta az ajtót, mondván, hogy a terem nem az oktatási intézmény, hanem a város tulajdona. Másnap pedig, amikor az általa veréssel megfenyegetett tanár ráköszönt az utcán, a pedagógust egy autó motorháztetejére lökte.

Hírdetés

Az M1 csatorna kereste a Momentum ácsi polgármesterét, hogy megkérdezzék, a hangfelvételen hallható stílust mennyire tartja összeegyeztethetőnek a politikusi, ezen belül is a polgármesteri hivatással és hogy bocsánatot kér-e azoktól a tanároktól és munkatársaktól, akiket sértett az általa használt hangnem. Szerették volna megtudni azt is, hogy a történtek fényében lemond-e a tisztségéről, de a kérdésekre egyelőre nem érkezett válasz.

Korábban sem tudta kezelni az indulatait

A momentumos Lakatos Bélával nem először fordult elő, hogy nem tudta kezelni az indulatait. Egy másik alkalommal a képviselő-testület tagjaival beszélt minősíthetetlen hangnemben.

De nem csak saját kollégáikat vagy tanárokat fenyegettek eddig momentumos politikusok. A párt vezetői éppen egy éve az Origo szerkesztőségébe törtek be. A lap egyik újságíróját a Momentum vezetője, Fekete-Győr András bemutatkozás nélkül azonnal inzultálni kezdte. A jelenetet két momentumos rögzítette is, annak ellenére, hogy az Origo újságírója nem járult hozzá a felvételhez.

Fekete-Győr András később azt is mondta, szerinte teljesen helyén való, hogy engedély nélkül törtek be a szerkesztőségbe. Végül csak a biztonsági őrök felszólítására voltak hajlandók távozni.

forrás: M1 Híradó / Pestisrácok


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »