Vasárnap, május 13-án délután ismét vonulás lesz Budapesten. Az Élet Menete nevű, 2003 óta minden évben megrendezésre kerülő zsidó vonulás a Március 15. térről indul, talán nem véletlenül. Itt, a belvárosi főplébánia-templomban mutatták volna be nem oly rég Horthy Miklós és menye lelki üdvéért azt a szentmisét, amely heves reakciókat váltott ki a honi és külhoni zsidóság körében. Emlékszünk, zsidó körök azt tervezték, hogy a mise előtt és alatt a templom körül, a Március 15. téren tüntetnek, természetesen a tolerancia jegyében. Az egyházi vezetés kérésére végül a mise elmaradt, a zsidó toleranciabajnokok azonban nem felejtenek.
Az idei Élet Menete résztvevői a belvárosi főplébánia-templom közelében gyülekeznek, s onnan menetelnek át Budára, a Friedrich Born rakparton felállított színpadhoz. Az esemény hivatalos honlapja szerint nagyon színes program várja az érdeklődőket. Az Élet Menete nevű honlapon található, feltűnően magyartalan szövegből idézek:
Az idei évben szerepet szánunk programunkban a II. Világháború befejezésének (sic!), valamint a több ezer résztvevővel együtt szeretnénk köszönteni a budapesti Élet Menete színpadán egy családot, akik (sic!) közül személyesen lesz jelen a megmentett és az Izrael Állama által „Világ Igaza” díjjal elismert megmentő is.
Vasárnap tehát „szerepe” lesz a világháború befejezésének. Ez vajon mit jelent? Ismét befejezik a háborút? Még érdekesebb az „egy család” említése. Jelen lesz „egy család”, olvassuk, aztán kiderül, hogy ez a „család” két tagból áll: a megmentettből és a megmentőből. Az egyik családtag megmentette a másikat, vagyis mindketten zsidók? Az egyiket üldözték, a másikat nem, ezért ez utóbbi „megmentő”-vé avanzsált? Ilyen szelektív volt a holokauszt?
A káprázatos program további részleteire is felhívja a figyelmet a zsidó honlap:
Találkozzunk 2018. május 13.-án vasárnap délután 16:00-kor a március 15. térnél (sic!), az Élet Menete szobornál, ahonnan együtt Menetelünk (sic!) az Erzsébet hídon keresztül a Friedrich Born rakpartra.
Töltsenek a barátok és a családok együtt egy délutánt, ahol (sic!):
– másokkal együtt fejezhetik ki azt, hogy sokszínűek vagyunk
– ápolhatják a múltat és a jövőt
– vár rájuk egy meglepetés könyvbemutató
– sokat megtudhatnak a csekély figyelmet kapó embermentőkről
– megismerhetik Alapítványunk történelmi megemlékezésen kívüli munkásságát is.
A legizgalmasabb program számomra az, hogy vasárnap ápolhatjuk a múltat és a jövőt. Menetelnek és ápolnak. Én ugyan nem fogok menetelni, de a sokszínűség jegyében egy szerény javaslattal szeretnék hozzájárulni az említett ápolás sikeréhez.
Megnéztem a térképen, merre vonulnak az érdeklődők a vasárnapi ápoláson. A Március 15. tér közelében van a Vigadó, a budai Friedrich Born rakparton felállított színpadról pedig szintén látni a Vigadó patinás épületét. S látni mást is. A Vigadó szomszédságában van egy kis utca, amely a Belgrád rakpartról indul és a József nádor térbe torkollik. Ez az utca hosszú ideig Szende Pál nevét viselte, nemrég azonban átkeresztelték.
Szende Pál neve ma sok embernek nem mond semmit. A Zsidó Lexikon közli ugyan, hogy 1918 októberében a Károlyi-kormányban pénzügyi államtitkár volt, majd pénzügyminiszterré lépett elő, s Kun Béláék uralma idején emigrált, azt azonban a lexikon szerkesztői elhallgatták, hogy szabadkőműves volt, Jászi Oszkárral és fajtársaival együtt egyik alapítója a talán legszélsőségesebb páholynak, a Martinovics páholynak, amely Magyarország törvényes államrendjének felforgatásáért oly sokat tett. Szende soha nem tért haza az emigrációból, külföldön halt meg.
Néhány éve felmerült, hogy végre át kellene keresztelni az utcát. A szándék aztán valóra vált, ma már nem az említett zsidó politikus, hanem Wekerle Sándor nevét viseli az utca. Egyik pesti barátom küldte a mellékelt képet: a ház falán a régi, zsidós utcanév veressel áthúzva, s alatta az új tábla
Wekerle Sándort a forradalmak előtti liberális korszak egyik legjelentősebb politikusaként tartja számon a történetírás. Háromszor volt miniszterelnök, de más miniszteri posztokat is betöltött, például pénzügyminiszterként is dolgozott, az említett korszak legnagyobb pénzügyi tekintélyének számított. Kormányfői működése idején terjesztették be és szavazták meg az egyházpolitikai törvényeket, amelyek nagy ellenállást váltottak ki keresztény körökben, s amelyeket lelkesen támogatott az egyre nagyobb tért hódító zsidóság. Nem véletlen, hogy a hazai zsidók nagy barátjukként tekintettek Wekerlére, a doktriner, a magyarság számára nem éppen kedvező liberalizmus vezérére.
Wekerle Sándor volt az őszirózsásnak nevezett 1918-as forradalom előtti utolsó miniszterelnök. Pontosabban az utolsó előtti, hiszen Wekerle lemondása után Hadik János gróf kapott kormányalakítási megbízást, de ő néhány óra múltán visszaadta a felkérést, kormánya meg sem alakult, s hamarosan Károlyi Mihály ült a kormányfői székbe.
A nagy zsidóbarát Wekerle Sándor a kommün idején fogságban tengette napjait, Kun Béláék bukása után pedig már semmi szerepe nem vol
t a politikai életben. Indult ugyan az 1920-as nemzetgyűlési választáson, de megbukott, s a következő évben meghalt.Halálakor a zsidóság hivatalos lapja, az Egyenlőség hosszabb cikkben búcsúztatta a zsidóság nagy barátját, ebből a cikkből idézünk:
Ugyanebben a lapszámban rövid hír tudatja az olvasóval, hogy a pesti izraelita hitközség vezetése is megemlékezett az elhunytról, s a zsidóság fájdalmát jegyzőkönyvbe foglalták.
A gyász érdekes módon fátylat borított Wekerlének arra a kijelentésére, amelyet 1919 őszén tett az egyik napilap újságírója előtt.
Az Új Nemzedék című keresztény napilap újságírója dánosi kastélyában kereste fel Wekerle Sándort, s külpolitikai kérdésekről, a pénzügyi helyzetről valamint a zsidókérdésről kérte a korábbi miniszterelnök véleményét. A liberális elvei mellett haláláig kitartó Wekerle többek között ezt mondta:
Nem osztom azt a nézetet, mintha akár az októberi forradalom, akár a bolsevizmus a zsidók rovására volna írható, de megengedem, hogy a zsidók ezeket a törekvéseket határozottan élesztették és támogatták. A zsidók vállalkozási szellemére szüksége van gazdasági életünknek, ezt mi máról holnapra nem tudjuk pótolni. De nem szabad őket vezető helyre engedni, s arra kell törekedni, hogy idővel őket pótolni tudjuk. Praktikus pályákra kell lépni. Meg vagyok róla győződve, hogy a gyakorlat idővel a magyart képessé fogja tenni mindarra, amire ma csak a zsidókat tudjuk használni.
(N. Gy.: Látogatás Wekerle Sándornál. Új Nemzedék 1919. október 14., 2. o.)
Az elkötelezett liberális, a zsidók által méltán ünnepelt Wekerle Sándor tehát a forradalmak után úgy látta, hogy a felfordulást a zsidók „határozottan élesztették és támogatták”. Legfontosabb üzenete azonban az volt, hogy nem szabad a zsidókat vezető helyre engedni.
A pesti zsidó hitközségi elnök Wekerle halálakor azt fejtegette (idéztük korábban), hogy „hazánk e nagy fiának mennyi hálára van kötelezve a hazai zsidóság”.
A hála jogos, mert Wekerle útmutatása ma is érvényes. Nem szabad a zsidókat vezető helyre engedni.
Az Élet Menete honlapjáról idéztem, hogy a vasárnapi menetelés résztvevői többek között „ápolhatják a múltat és a jövőt”. Méltányos lenne, ha az utókor hálás zsidósága nevében a menetelők meghajtanák zászlóikat Wekerle „örökkévalóságba költözött szelleme” és idézett, a múltban és a jövőben is érvényes útmutatása előtt.
B. – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
