The Guardian: a Fidesz eltávolítása a Néppártból

A Financial Times című brit üzleti napilap arról írt kedden, hogy az új Országgyűlés hamarosan szavazhat a jogvédő csoportok által bírált Stop Soros tervezetről, amelynek elfogadása miatt kötelezettségszegési eljárást indíthat az Európai Bizottság.

A törvény az első próbája annak, hogy milyen irányba indul a magyar kormány az unióval való kapcsolataiban. A diplomaták között egyre kevesebben gondolják, hogy Orbán Viktor újraválasztása után konszolidálódhat a helyzet, a többség úgy véli, a vártnál nagyobb arányú győzelem még inkább felbátorítja a miniszterelnököt – írták.

A Magyarország elleni EU-szankciók lehetőségéről közölt elemzést a The Guardian.

A baloldali brit napilap politikai szemleírója, Timothy Garton Ash publicista és történész szerint üdvözlendő, hogy az Európai Unióban egyre inkább érzékelhető a szándék az uniós pénzek korrupt felhasználása elleni fellépésre, és arra, hogy a támogatásokat a jogállamiság tiszteletben tartásához kössék.

Hírdetés

Az Európai Bizottság e javaslataitól azonban még évekig nem lehet tényleges hatást várni, ezért olyan intézkedésre van szükség, amely rövidebb időn belül hat – vélekedett a szerző, aki szerint ilyen intézkedés lehetne a Fidesz eltávolítása az Európai Néppártból még a következő EP-választások előtt.

Az Európai Néppárt határozottan kiáll a liberális, plurális demokrácia értékei mellett, ugyanakkor megtűr a soraiban egy olyan pártot, amely otthon éppen lebontja a liberális, plurális demokráciát, sőt legutóbbi választási kampányát Brüsszel-ellenes, idegengyűlölő platformról vívta meg, beleértve a Soros Györgyöt és a képzeletbeli Soros-tervet célzó plakátok kódolt antiszemitizmusát – írta a The Guardian publicistája.

Moszkva és Budapest viszonyában aligha érdemes gyökeres változásokra számtani az új magyar kormány megalakulását követően: szakértők szerint Magyarország továbbra is arra törekszik majd, hogy mind Oroszországgal, mind a nyugati államokkal fenntartsa a párbeszédet – írta az Orbán Viktort megkérték, hogy maradjon című írásában a Kommerszant című orosz gazdasági napilap.

Az újság emlékeztetett, hogy a magyar miniszterelnök nem egyszer bírálta az EU Oroszország-politikáját, Vlagyimir Putyin pedig a legutóbbi elnöki ciklusa alatt háromszor járt Magyarországon. Magyarország ugyanakkor egyszer sem akadályozta az Oroszország elleni szankciók kiszélesítését és azok hatályának meghosszabbítását, noha joga lenne rá.

A Kommerszant felhívta a figyelmet, hogy Budapest a Szkripal-ügy miatt, Bécstől eltérően, kiutasított egy orosz diplomatát, amit Moszkva „barátságtalan és megalapozatlan lépésnek” minősített, és a kölcsönösség alapján szintén kiutasított egy magyar diplomatát.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »