„Nincs párt, amelyre szavazni szeretnék. Aztán az utolsó hetekben, napokban a számomra érzékelhető liberális közhangulat hatására mintha reménykedni kezdtem volna. Attól féltem, hogy egyedül maradok? Nem hiszem. De miben reménykedtem? Nem tudom. Továbbra is meg voltam győződve róla, hogy a Fideszt nem »fogjuk«, nem fogják, mert hiszen velük sem vagyok azonos, legyőzni. Sajnos igazam lett, s így persze a remény is elszállt. Tegnap estétől azon gondolkodom, miért élt bennem ez a szilárd meggyőződés.
Nézem a sárga – nagyon narancs, nagyon magyar – térképet, benne a pár színes folttal, s nem tehetek ellene semmit, hogy azt gondolom: előttem a butaság tengere. Butaság? Igen, butaság. Nemcsak a sárga tenger buta, a belőle kiemelkedő színes foltocskák, a színes szigetek is a butaság jelei – egy radikálisan másféle butaságé.
(…) A magyar ember igenis buta – ha nem is alkatilag, ha nem is a vérében van a butaság, merthogy ezt nem szeretném hinni –, értem ezt máig is. Csakhogy buták vagyunk mi is, liberális, balliberális, konzervatív liberális értelmiségiek. Egyek buta népünkkel. Mindig újból és újból elhitetjük magunkkal, hogy mi majd a politikát illető gondolatainkkal kigyógyítjuk a népet jobbágy- vagy éppen rabszolga-mentalitásából, butaságából – öntudatos polgárrá neveljük a magyar embert. Aztán jöttek új, ifjú értelmiségiek, azt hittük, ők is liberálisok, holott kiderült, nem hisznek semmiben, csak abban, hogy őket mindenből – pénzből és hatalomból – több illeti meg másoknál. S nem szégyellnek rájátszani a magyar ember butaságára, miközben kiválasztott népnek hazudják.”
Vajda Mihály a választások után: „Buták vagyunk mi is, liberális értelmiségiek”
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
