Bárki azt mondaná, hogy a lakóhely változtatással szemben előrébb való jog, a biztonsághoz való jog – mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 Ma este című műsorában. Hozzátette, az ENSZ egy olyan javaslattal állt elő, hogy bárki a Földön meghatározhassa, hogy hol akar élni. „Ilyen a népmesében van” – szögezte le.
Az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának nyilatkozata nyílt beavatkozás a választási kampány hajrájában – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter azt mondta: a jelentés olyan, mintha elejétől a végéig Soros György írta volna. Hozzátette: bármilyen nyomást is fejt ki az ENSZ, Magyarország egyetlenegy illegális bevándorlót sem fogad be.
Az alapvető probléma, hogy a nyugat-európai vezetők ebben a kérdésben elfogultak – magyarázta Nógrádi György a Ma estében. Szerinte a feltételek sem adottak ahhoz, hogy a bevándorlók Európába jöjjenek. Megjegyezte, hogy bár a Fekete-Afrikából elinduló tömeget azzal hitegették, hogy várja őket Európa – ez azonban nem igaz. Továbbá azt hitték, munkalehetőségeket kapnak – ez sem igaz – és lakást, amelyet fizetniük is kellene.
Az ENSZ azon tervezete, mely szerint mindenki köteles migránsokat befogadni, szemben áll a fogadó országok alapvető nemzeti érdekeivel – állította a műsorban Nógrádi György. Az ENSZ-ben a Biztonsági Tanács hozhat kötelező ajánlatot, a jelenlegi csupán egy közgyűlési tervezet, tehát nem lehet kötelező érvényű – jelentette ki. Fekete-Afrika érdekei nem lehetnek előrébb valók, mint Amerika vagy Európa érdekei. Megjegyezte, hogy az Egyesült Államok egyszerűen kivonult ennek a bizottságnak az üléséről.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a dán miniszterelnök néhány nappal ezelőtt bejelentette, 2020-ra az országban felszámolják a no-go zónákat. Ez azt jelenti a szakértő szerint, hogy akit lehet, ki fognak utasítani.
Az új osztrák kormány is azt jelentette be, hogy egyetlen migránst sem fogad be – emlékeztetett. Európa tehát elkezdett szigorítani – tette hozzá.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »