A Bodrogköz központjában élő Bánhegyi István András tagadhatatlanul tehetséges, kiemelkedő képességű gyerek. Az iskolát négyévesen, mindjárt a második osztályban kezdte, jelenleg nyolcéves és ötödikbe jár. Nyelveket beszél, jól énekel és zongorázik, kiválóan fest és rajzol. Nemrég Prágában volt önálló kiállítása.
Édesapjával, a város ismert gyermekgyógyászával, Bánhegyi Andrással és Andráskával arról beszélgettünk, milyen örömökkel és gondokkal jár, ha tehetséges gyerek születik a családba, milyen kihívásokkal kell szembenéznie a szülőnek. És mindezt hogyan éli meg egy nyolcéves kisfiú, akit már néhány évesen csodagyerekként kezelt a környezete, s akire ez a „státusz” akarva-akaratlanul komoly terheket rak. Egy jól nevelt, csillogó szemű, érdeklődő, szőke kissráccal találkozhattam, aki azonkívül, hogy nyilvánvalóan nem a nyolcévesek átlagéletét éli, csupa olyan dolgot is csinál, amik elengedhetetlenek egy gyerek egészséges szellemi fejlődéséhez. Legszívesebben mesét néz a tévében, kedvenc mesefigurái vannak, és nem igazán szeret gyakorolni a zongoraórák előtt, sokat van a barátaival, és azt is megkönnyebbüléssel nyugtázom, hogy bár készséggel válaszolgat a kérdéseimre, egy óra elteltével már azt kérdezi az édesapjától, mikor lesz már vége ennek az interjúnak.
Andráska 2009. november 1-jén született. Édesapja elmondása szerint másfél-két éves volt, amikor elkezdte lemásolni azokat az ábrákat, amelyeket az anyukája rajzolgatott neki. Egy idő után ugyanígy lerajzolta az ábécé nagy nyomtatott betűit is. Három nap elteltével le tudta írni az összes betűt úgy, ahogyan egymás után következnek. Két hét alatt megtanulta összeolvasni a betűket. Ezután rövid időn belül folyékonyan írt, olvasott, számolt, s mindezt angolul is. A 11 éves testvérétől megtanulta használni a számítógépet, és hamar kiderült, hogy fotografikus memóriája van. A szülők meglepődtek, és igyekeztek olyan elfoglaltságokat találni Andráskának, amiket élvez, amelyek kihívást jelentenek számára. Hároméves volt, amikor szakemberhez fordultak, hogy mérje fel a gyerek képességeit. A szülők ugyanis tudni akarták, mit kell tenniük, hogy segítsék a gyerek fejlődését, és mi az, amit el kell kerülniük. A gyerekpszichológus megállapította, hogy Andráska intelligencia-hányadosa 146-os, és azt ajánlotta a szülőknek, vagy írassák be egy olyan intézménybe, amely különleges képességű gyerekek képzésével foglalkozik, vagy korábban adják iskolába. Megfelelő oktatási intézmény csak a 100 kilométerre lévő Kassán, valamint az ugyanilyen távolságra lévő Miskolcon van, az pedig elképzelhetetlen volt, hogy a négyéves gyerek hosszabb időre elszakadjon a szüleitől, ezért a második lehetőséget választották. Először a helyi magyar iskolába mentek, de az intézmény akkori vezetői azt mondták, jöjjenek vissza akkor, amikor a gyerek iskolaköteles lesz… A királyhelmeci szlovák alapiskolában azonban vállalták a gyereket és a tanításával járó többletmunkát. Andrást szlovák iskolába íratták, és jelenleg is oda jár. Mivel a szülők arra is felkészültek, hogy a gyerek nem lesz képes alkalmazkodni új környezetéhez, először hetente csak néhány napot járt iskolába. A pedagógusok azonban jelezték, nincs semmi gond. Pedig Andráska csak egy kicsit tudott szlovákul, ezt a hátrányt azonban néhány héten belül behozta. Az iskolába lépéstől a kisfiú is tartott, nem tudta, hogyan fog teljesíteni. Mint mondta, jó érzés, hogy tehetséges, és az is jó dolog, hogy különbözik a többi gyerektől. Persze vannak, akik ezért távolságtartók vele, de még többen vannak, akik épp ezért kedvelik. Barátkozni az osztályába járó lányokkal szeret, mert a fiúkat, ahogy mondja, „csak a foci meg az ilyesmik érdeklik”. Testnevelésórán is a lányokkal tornázik, hisz veszélyes lenne és kudarcokkal járna, ha a nála testileg jóval fejlettebb fiúkkal kellene vetélkednie.
Andráska festeni és rajzolni szeret a legjobban, a kedvenc technikája az akrillfestés. Ötéves volt, amikor a zongora- és énekórák mellett beíratták a művészeti alapiskola rajz tanszakára is. Nemrég a család tulajdonában lévő étterem egyik asztalánál rajzolgatott, amikor egy férfi állt meg mellette. Az épp egy kiállításmegnyitóra a városba érkező Ľuboslav Moza professzor, művészettörténész volt az, és arra hívta fel a szülők figyelmét, hogy a gyerek nagyon tehetséges, és vétek lenne, ha nem fejlesztenék. Hogy szavait komolyan gondolta, azt az is jól mutatta, hogy mindjárt szerepet vállalt egy prágai kiállítás megszervezésében, melyet később az ő ajánló szavaival nyitottak meg.
Andráska egyébként jó matematikából és biológiából is, de a többi tantárgyból szintén kiváló. Mint mondja, ez azért jó, mert amúgy is gyerekorvos szeretne lenni, s közben rajongva néz az apjára. Bánhegyi doktor elmondta, a magyar műveltség megszerzésében a szülők segítik a gyereket, de az iskola vezetőjével már megállapodtak, hogy ha jövőre nyolcosztályos gimnáziumba kerül a gyerek, külön magyar nyelv és irodalom-, illetve történelemórára fog járni. Az édesapa azt is elmondta, azzal, hogy a gyerek korábban kezdett iskolába járni, és hogy ennyi mindent csinál, egyáltalán nem a szülők elvárásának tesz eleget. Andráska élvezi, és a szülei igyekeznek mindent megadni neki. Külföldi utazások és közös programok szervezésével, de számtalan más módon is szeretnék folyamatosan élményekhez, tapasztalatokhoz, új ismeretekhez juttatni. Tudatában vannak annak is, hogy mindez egyesekből irigységet és kétkedést vált ki, amit sajnos a gyerek is érzékel. A cseh fővárosból hazafelé tartva arra kérte az édesapját, ne mondja senkinek, hogy kiállítása volt Prágában. Mert ha ezt megtudják az emberek, elveszítheti a barátait…
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
