Negyven évvel ezelőtt a nyugati hatalmak kiengedtek a kezükből egy fiatal pakisztáni tudóst, aki elsőként adott nukleáris hatalmat egy muzulmán országnak, majd létrehozta a Közel-Kelet nukleáris hálózatát. Abdul Qadeer Khan tevékenységét még időben megállíthatták volna, de a külpolitikai érdekek mást kívántak. Így jutott nukleáris arzenálhoz Észak-Korea mellett Irán, Pakisztán és Líbia is, ahol a megbúvó terroristák a mai napig érinthetetlenek.
A nukleáris fegyverek fejlesztésében betöltött szerepéről elhíresült Abdul Qadeer Khan 2004. február 4-én élő televíziós adásban vallotta be, hogy az elmúlt évtizedekben illegális módon eladta a nukleáris fegyverek előállításának technikáját Iránnak, Líbiának és Észak-Koreának. A pakisztáni tudóst idős korára hősként ünneplik hazájában, ahol csak „Mohsin e-Pakistan” néven emlegetik, Pakisztán megmentőjeként. Állami ünnepségeken is szerepel, tavaly pedig a Sir Siyed műszaki és technológiai egyetemtől vehetett át egy előkelő oklevelet, melyben az áll, hogy Khan tudományos munkássága az emberiség javát szolgálja.
Pakisztánon kívül Khan nevét szinte sehol sem hallani, pedig a tudós ujjlenyomatai a világ összes legveszélyesebb nukleáris tűzfészkén megtalálhatók. Az Egyesült Államok legjelentősebb nemzetbiztonsági kihívásai közül Irán, Észak-Korea és Pakisztán nukleáris arzenálja is az ő segítségével jöhetett létre.
Az Egyesült Államoknak számtalan lehetősége volt a veszélyes tudós megállítására Khan hetvenes évekbeli illegális nukleáris terjesztése és a 2004-es televíziós beismerése között, de a döntéshozók minden alkalommal saját külpolitikai agendájuk alá sorolták a nukleáris veszély elhárítását. Ezek a döntések a mai napig kísértik az amerikai vezetőséget, hiszen Pakisztán nukleáris programja miatt nem tudják felszámolni az ország terroristákat befogadó menedékhelyeit. Irán átmenetileg „lefagyasztott” atomprogramja bármikor nukleáris versenyhez vezethet a Közel-Keleten, Észak-Korea pedig embermilliók életét veszélyeztető instabil nukleáris rizikóvá változott Khannak köszönhetően.
Európai tanulmányai alatt lopta el a titkokat
Khan 1936-ban született Brit-Indiában, az ország leválása után, tizenkét éves korában pedig Pakisztánba menekült át szüleivel. Jó tanuló volt, a belgiumi Leuven katolikus egyetemen szerzett diplomát, és rögtön állásajánlatot kapott egy holland urándúsító cégnél. Mikor India ’74-ben tesztelte első nukleáris fegyverét, Khanban feléledtek a hazafias érzelmek, és Pakisztánt az atomenergiával fenyegetőző India nukleáris szintjére szerette volna emelni. Kapcsolatba lépett a pakisztáni nagykövetséggel Hollandiában, és 1974 őszén titokban lemásolta az urándúsításra használt centrifugák terveit. Emellett listát készített azokról a potenciális cégekről, melyektől Pakisztán dúsított uránt vásárolhat.
A holland hírszerzés jól tudta, mire készül, de nem állították meg. Abban bíztak, hogy Khan megfigyelésével leleplezhetik a pakisztáni nukleáris csempészhálózatot. Khannak végül a CIA és a holland hírszerzés ügynökeit kicselezve sikerült ellopnia az összes tervet, majd családjával együtt összepakolt és áttelepült Pakisztánba.
A hetvenes évek végére már az Egyesült Államok és más kormányok is tudtak Pakisztán urándúsító terveire épült nukleáris stratégiájáról. Jimmy Carter amerikai elnök 1979. áprilisában szankciókkal sújtotta Pakisztánt a nukleáris fejlődés megállításának érdekében. Adminisztrációja blokkolta Pakisztán világbanki hiteleit, majd Franciaországra is nyomást gyakorolt a nukleáris technológiák értékesítéseinek befagyasztására.
Kapóra jött a szovjet-afgán háború
Soha nem fogjuk megtudni, hogy ezek az intézkedések valóban megállították volna Pakisztán atomenergetikai fejlődését, mivel 1979. karácsony este a Szovjetunió megszállta Afganisztánt. Az Egyesült Államok azonnal szövetségesek után nézett a régióban, és több éven keresztül titokban támogatott olyan csoportokat, melyek a Kabulban állomásozó szovjetek megdöntésén munkálkodtak. Carter nemzetbiztonsági tanácsadója nem sokkal később kiválasztotta az amerikai bázisok kialakításának tökéletes helyszínét: a szomszédos Pakisztánt.
Az Egyesült Államok a bázisok építése miatt szemet hunyt Pakisztán nukleáris programja fölött, feloldotta a szankciókat, és 400 millió dolláros gazdasági és katonai segélycsomagot küldött az országnak. Carter csomagjának köszönhetően Pakisztán tovább folytathatta a nukleáris fejlődést, majd 1998-ban végrehajtották első sikeres nukleáris rakétatesztjüket.
Egy 2009-es televíziós interjú alatt Khan beismerte, hogy a szovjet-afgán háború nélkül Pakisztánnak nem lennének nukleáris fegyverei: „Tekintettel arra, hogy milyen nyomást helyezett korábban az Egyesült Államok és Európa a nukleáris programunkra, az afgán háború nélkül nem tudtunk volna ilyen könnyen atombombát gyártani.”
Közel négy évtizeddel később Amerika még mindig Carter döntésének következményeivel él. Az afganisztáni háborúra több milliárd dollárt költött az Egyesült Államok, miközben a legveszélyesebb bűnözők Pakisztánba menekültek át. Az amerikaiak nem kényszeríthették Pakisztánt a terroristák menedékhelyének feladására, mivel egy nukleáris megtorlástól tartottak. Khan az országa frissen szerzett biztonságát kihasználva felkerekedett, és létrehozta a saját nukleáris feketepiacát.
Egy miniszterelnök sem tudta megállítani
Egyetlen ember látott bele közelről Khan titkos üzleteibe: Pakisztán volt miniszterelnöke, aki akaratlanul is végigkísérte Khan észak-koreai üzletelését. Benazir Bhutto az iráni miniszterelnöktől tudta meg 1989-ben, hogy országaik között egy titkos nukleáris szövetség jött létre, de ezt a pakisztáni hadsereg vezetője azonnal letagadta. A pakisztáni miniszterelnök elővigyázatosságból egy új törvényt vezetett be, mellyel megtiltotta a nukleáris tudósok külföldre utazását miniszterelnöki engedély és kíséret nélkül.
Bhuttót egy éven belül menesztették az ország éléről, de Khan addigra megosztotta Iránnal az urándúsítás technikáját, 1980-ra pedig hálózata révén már ő látta el centrifugákkal az új iráni atomprogramot.
Khan hálózata pár svájci és német céggel kezdődött, amelyek kihasználták a pakisztáni export laza ellenőrzését. Szoros kapcsolatot ápolt emellet német, holland, svájci és brit szakértőkkel is. Malajziában és Dél-Afrikában gyárakat hozott létre, és egy dubaji hajózási központot is működtetett. Az Egyesült Államok tudott Khan nukleáris hálózatáról, de még ekkor is jobban tartottak attól, hogy az oroszok nukleáris titkokat osztanak meg az iráni vezetéssel.
1993-ban Bhuttót újból miniszterelnökké választották. Khan pár hét múlva már a vezető ajtaján kopogtatott, és arra kérte, hogy kínai útja alatt tegyen egy észak-koreai kitérőt. Elmondása szerint a „nukleáris dologgal” kapcsolatban szeretett volna segíteni.
„Azt hittem, hogy a katonaság elégedett lesz, és végre felhagy a kormány hatalmának megdöntésével” – nyilatkozta akkoriban a miniszterelnök, és azóta is tartja magát ahhoz a kijelentéshez, hogy Pakisztán nem segített Észak-Koreának a nukleáris program előkészítéséhez.
A ’90-es évek közepétől az amerikai hírszerzés szerint Khan összesen tizenhárom alkalommal látogatott Észak-Koreába, és minden utazást a pakisztáni hadsereg repülőin tette meg. Mint írtuk, 2004-ben Khan beismerte, hogy nukleáris technológiát szállított Iránba, Líbiába és Észak-Koreába, bár később ezt a nyilatkozatát visszavonta.
Hegyek alá bújtatta Észak-Korea atomkísérleteit
Khan felajánlása kritikus pillanatban érkezett az észak-koreai vezetéshez. Pakisztánhoz hasonlóan a remeteállam is reaktorokkal kísérletezett, amiket bármelyik külföldi repülő vagy műhold könnyedén felfedezhetett volna. A ’90-es évek elején az amerikai hírszerzés le is buktatott egy ilyen állomást, ami alkualapot adott a négy évvel későbbi tárgyalásokhoz. Észak-Korea a megállapodás szerint átmenetileg leállította az atomprogramját, az Egyesült Államok pedig cserébe olajjal és élelmiszerrel látta el az országot. Mivel az amerikaiak szigorúan ellenőrizték az észak-koreai nukleáris helyszíneket, a rezsim nukleáris zsákutcába jutott, és más megoldás után kellett nézniük.
A pakisztáni tudós ajánlata épp ezért volt visszautasíthatatlan: a reaktorok helyett olyan kisméretű centrifugákat ajánlott fel Észak-Koreának, amiket bunkerekben és hegyi alagutakban is lehet tárolni. Ez lehetővé tette, hogy Észak-Korea az ENSZ-szankciókat kijátszva titokban atomkísérleteket végezzen a föld alatt.
Khan atomcsempész karrierje ugyan véget ért 2004-es nyilvános vallomásával, de ekkor már az Egyesült Államok is sokkal agresszívabban lépett fel a közel-keleti országokkal szemben. A szeptember 9-i New York-i terrortámadás után az amerikai vezetés attól tartott, hogy az al-Kaida vagy más militáns csoport is nukleáris fegyverekhez juthat.
Khan bűnei és történelem megismétlődése
Khan vallomását Pervez Musharraf pakisztáni elnök kényszerítette ki, de másnap a tudós büntetését ötéves házi őrizetre változtatta a dühös nacionalisták és katonák fellépése miatt. Bár Khan visszavonta a vallomását, büszkén hirdette Irán és Észak-Korea egykori támogatását.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség próbálkozásai is kudarcba fulladtak. A vállalatok, bankárok és kormányok közül senki sem mert nyilatkozni, a legtöbben a büntetőeljárásoktól féltek, mások a megaláztatástól tartottak.
A hálózat eltussolásában a legsúlyosabb bűnök Pakisztánt és az Egyesült Államokat terheli. Musharraf pakisztáni elnök megtiltotta Khan kikérdezését a vallomása után, és megtiltotta számára az ország elhagyását. Az Egyesült Államok pedig nem helyezett nyomást Pakisztánra a Khan-titkok felfedésére. Carter szovjet agendája után Bush elnök sem merte kockára tenni az amerikai-pakisztáni kapcsolatokat, hiszen ekkortájt az amerikai csapatok a szomszédos Afganisztánban háborúztak.
A Bush-kormány azonban még egy lépéssel tovább ment. A CIA arra vette rá a svájci kormányt, hogy semmisítsék meg a „Khan-dokumentumokat”, melyeket a tudós társaitól gyűjtöttek be. Az iratok a hálózat tagjainak nevein kívül a feketepiacon árult technológia leltárát is tartalmazták, beleértve a fegyverfejlesztés terveit. Az Egyesült Államok hírszerző ügynöksége ezzel saját titkos akcióját próbálta eltussolni, mivel Khan munkásságának utolsó szakaszában saját besúgókat szereztek a titkos hálózatból, akiknek jogellenesen fizettek ki tízmillió dollárt. A CIA parancsára összesen 1,9 tonna iratot égettek el két nap alatt 2008 februárjában, és huszonnégy számítógépes merevlemezt is megsemmisítettek.
A politikai vezetők és a hírszerző ügynökségek azonban a mai napig nem ismerik a részvevőket, és a piac nagyságáról is csak becsléseik vannak.
Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »
