A polgármester szerint Fehérvár azért nem lesz európai főváros, mert a bemutatkozó videójukban kevés a migráns

A polgármester szerint Fehérvár azért nem lesz európai főváros, mert a bemutatkozó videójukban kevés a migráns

A város is pályázott, ám végül Debrecen, Győr és Veszprém jutott be az EKF 2023 projekt döntőjébe. A polgármester a meghallgatási folyamatot kifogásolta – írja a Feol.hu.

Az Európai Bizottság tizenkét fős szakértői csoportja – köztük két magyar taggal – értékelte az elmúlt két napban az Európa Kulturális Fővárosa (EKF 2023) projektre jelentkező hét magyar város – Győr, Szombathely, Székesfehérvár, Veszprém, Eger, Debrecen, Gödöllő – pályázatát. Fejér megyeszékhelye nagy reményekkel indult, ám csütörtökön dél körül kiderült: nincs a második körbe továbbjutott városok között. Erről, s a meghallgatásról Cser-Palkovics András polgármester a Városház téren beszélt.

Először is gratulált a három továbbjutónak, majd a meghallgatás kapcsán elmondta, úgy érezték: a szakértői bizottság inkább ideológiai alapon ítélt. Egy szakértő megjegyzést tett például a Tele Élettel! című imázsfilmre, a „fehér, keresztény Európa propagandafilmjének” nevezve azt – mondta Cser-Palkovics András, aki úgy látta: az értékelés hat szempontja meghallgatásukkor egyáltalán nem érvényesült.

A bizottsági tagok nem foglalkoztak a fenntarthatóság kérdésével, a beruházásokkal, Fehérvár kulturális intézményeivel, a tartalmi, művészeti koncepcióval. Alapvetően értékvita zajlott, ezért a polgármester sem a testületet, sem a meghallgatást nem tekinti szakértőinek.

A bizottság által megfogalmazott kritikákból elmondta még: hiányolták a filmből a szegényeket és a migránsokat, sokallták a keresztet, a templomokat, továbbá azt a hozzáállást, hogy erre a város értékként tekint. Az egyik bizottsági tag, egy belga politikus kifogásolta, hogy a pályázat alapját, identitását a görög, a római és a keresztény-zsidó kultúrkör határozza meg.

Hírdetés

A történtek kapcsán Cser-Palkovics András azt kéri majd a fehérvári közgyűléstől: jelezzék a szakminisztérium irányába, hogy elfogadhatatlannak tartják ezt az eljárást.

– Nem az eredményt vitatjuk, hanem az eljárást. Ezért jeleztük, hogy mi hozzájárulunk a prezentációnk és az egész meghallgatás nyilvánosságra hozatalához – tette hozzá a polgármester, aki ki is tette Fb-oldalára a bemutatkozó videót, megjegyezve, hogy ez "az EKF uniós szakértői szerint a fehér, keresztény Európa propagandafilmje":

https://www.facebook.com/plugins/post.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fcserpalkovicsandras%2Fposts%2F1814294941978424&width=480&show_text=true&height=275&appId

Mi pedig arra volnánk kíváncsiak (természetesen nem tagadva a nyugatiak migráncsimádó elmebaját), hogy ezek szerint a továbbjutó városok – Debrecen, Győr és Veszprém – videóiban kevesebb a kereszt és a fehér ember, ugyanakkor több a migráns? Vagy a migránsozás megint csak egy újabb kudarc fideszes megmagyarázására jó?…

(Kuruc.info)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »