Lemondott a fideszes alpolgármester, mert LMP-s lett a főnöke

Lemondott a fideszes alpolgármester, mert LMP-s lett a főnöke

Kedden lemondott alpolgármesteri tisztségéről Farkas Attila (Fidesz-KDNP) – ezt Facebook-oldalán jelentette be a politikus, hozzátéve: már régóta „érett benne” az elhatározás.

„2016-ban a Városgazdálkodási Kft. vezetőjének kinevezésével kapcsolatos bonyodalmak idején már írtam egy hasonló levelet. Sajnos beadása előtt az utolsó pillanatban több ember unszolására megmásítottam elhatározásomat. Utólag belátom, tévedtem! Mára tudatosult bennem, hogy az ember egészsége mindennél fontosabb” – fogalmazott.

Ezután közzétette azt a levelet, melyet eljuttatott Dömsödi Gábor polgármesternek. Ebben azt írta:

Tisztelt Polgármester Úr!

A megválasztásom óta törekedtem arra, hogy együttműködve Önnel, tisztességgel végezzem munkámat Pásztó város fejlődése érdekében.

Hírdetés

http://mno.hu/

Sajnos az Ön viselkedése, kirohanásai, folyamatos kormányellenes hangulatkeltése és nyilatkozatai miatt az elmúlt 3,5 évben sem volt egyszerű Önnel együtt dolgozni, de mióta bejelentette, hogy feladja függetlenségét és LMP színekben elindul az országgyűlési választásokon a stílusa szinte elviselhetetlenné vált. Lekezelő hangneme, gúnyos megjegyzései, felemelt hangon történő kioktatásai átlépték azt a tolerálható határt, amelynek keretén belül még esély kínálkozott volna az érdemi és kölcsönös megbecsülésen alapuló munkavégzésre.

A kialakult helyzetre való tekintettel szeretném Önt tájékoztatni, hogy alpolgármesteri tisztségemről a mai nappal LEMONDOK!

Pásztó város szülötteként, itt lakó polgárként, elkötelezett lokálpatriótaként természetesen képviselőként tovább kívánok dolgozni a település töretlen épüléséért.

Kérem bejelentésem tudomásulvételét!

Pásztó 2014-ben megválasztott független polgármestere egy lakossági fórumon jelentette be 2017 novemberében, hogy az LMP-hez csatlakozik. A volt tévés műsorvezető Nógrád megye 1-es választókörzetében indulhat majd.

Mint megírtuk, Dömsödi Pásztón egyszer már egy durva hangvételű kampány végén legyőzte a Fidesz által támogatott független jelöltet: 2014-ben szoros csatában, csupán ötven szavazattal szerzett több voksot, mint Sisák Imre, aki 1998-tól vezette a települést. Jelenleg is fideszes többség van a testületben. – Most is fognak támadni, talán azért, mert már nincs közös tévés műsorom Hajdú Péterrel. Mindenesetre Pásztó gazdasági helyzetét három év alatt rendbe tettem. Nógrádba jelentős uniós forrás fog érkezni, bűn lenne, ha nem a szükséges dolgokra fordítanánk – hangsúlyozta.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »