Ütős videóban szólalnak fel Németország legbátrabb lányai a migránsok ellen

Léteznek még olyan lányok Nyugat-Európában, akik kiállnak egymásért és nem félnek felszólalni a tömeges bevándorlás okozta erőszak-, zaklatás- és terrorhullám ellen.

Én vagyok Mia, én vagyok Maria és én vagyok Ebba – engem szúrtak le Kandelben, engem erőszakoltak meg Malmőben, engem zaklattak Rotherhamben és engem ütöttek el Stockholmban. Órákig kínoztak, de senki sem sietett a segítségemre”

– ezzel a felütéssel kezdődik az a bátor videó, amelyen német lányok szólalnak fel a tömeges bevándorlással együtt megjelenő szexuális zaklatások és terrorhullám ellen.

A kezdeményezést a #120db, azaz a 120 decibel nevű csoport hozta létre, amely a hagyományos értelemben vett feminizmust, azaz a nők becsben tartását és megóvását tűzte ki célul. Nevük azokra a táskában hordható riasztóberendezések hangjára utal, amelyet lányok azért hordanak maguknál, hogy elijesszék a rájuk támadó megerőszakolókat.

A videóban szereplő három lány – Mia, Maria és Ebba – mind migránsok által elkövetett brutális erőszak áldozatai. Miát a németországi Kandel városában késelte halálra bevándorló barátja, Mariát pedig egy olyan illegális menedékkérő erőszakolta majd gyilkolta meg, aki kiskorúnak hazudta magát. A 11 éves Ebbát Svédországban az a teherautó szakította ketté, amely Stockholmban gyalogosok közé hajtott az Iszlám Állam nevében.

“Én is áldozattá válhatok, hiszen az elkövetők mindenhol ott vannak. Amíg a parkban futok, amikor hazaérek a munkámból vagy amikor épp a buszra várok. Azért vagyunk veszélyben, mert nem szavatolja senki a biztonságunkat” – folytatják a lányok, hozzátéve:

Hírdetés

inkább hagyjátok, hogy meghaljunk, mint hogy elismerjétek a hibáitokat. Az elhibázott bevándorláspolitikátok miatt egy egész generációnyi fiatal férfi érkezett […] olyan helyekről, ahol nincsenek női jogok. Ti ezt tudtátok, mégsem tettetek ellene semmit.” 

A lányok szerint miközben a kormány feminizmusról és női egyenjogúságról papol, addig ők úgy érzik, őket feláldozták és magukra hagyták. Hangsúlyozzák:

mi vagyunk a lelkiismeretetek, az áldozatok emlékei, mi vagyunk Európa lányai.”

A #120 decibel mozgalom ígéretei szerint ellátogat minden olyan német városba, ahol migránsok követtek el bűncselekményeket lányok ellen és kérdőre fogják vonni az ezért felelős politikusokat. A kezdeményezést természetesen heves kritika érte a baloldalról, egyesek szerint a mozgalom meggyalázza a valódi feminizmust hiszen a 120 decibel lányai egytől egyig fajgyűlölőek.

Mint ismert, Christian Pfeiffer német kriminológus nemrég írt tanulmányában kifejtette, egyértelműen kimutatható, hogy a bevándorlás miatt valóban megnő a bűnelkövetések száma. Példaként említette, hogy az alsó-szászországi bűnügyi adatok szerint 2014 és 2016 között 10,4 százalékkal nőtt az erőszakos bűncselekmények száma a tartományban, melyeket 92,1 százalékban bevándorlók követtek el.

888.hu


Forrás:ultrainfo.hu
Tovább a cikkre »