A 2008 júniusában készült felvételen arról beszél: nem igaz az a közvélekedés, hogy a politikában semminek sincs következménye.
„Az igazság ennél sokkal kellemetlenebb: mindennek van következménye. Csak nem kis darabokban méretik ki. Hanem egyszerre, a végén. De az hatalmas lesz.”
Tegyük jól ezt a mondatot magunknak a következő hetekre. Mert most minden arról fog szólni, hogy semminek nincs következménye. Hogy szanaszét lehet rabolni az országot, hisztérikus félőrültté lehet vadítani a fél társadalmat, cserben lehet hagyni nyomorba süllyedt százezreket és megalázó bérért robotoló milliókat – és mindezt a legszentebb dolgokból, hazából, nemzettből, családból, Istenből épített paravánnal eltakarni.
Hogy ezeknek úgyis minden sikerül, hogy nekik úgyis mindig, mindent elhisznek. Hogy egyedül vagy, mert rajtad kívül már mindenkit behálóztak, megzsaroltak, megvettek és elkábítottak.
Futószalagon érkeznek a felmérések, amelyekből kiderül, hogy a Fidesz behozhatatlan előnnyel vezet, hogy 50, meg 60 százalékon állnak. És persze arról mindenki mélyen hallgat, hogy ez annak 10-20%-nak a véleménye, aki még nem csapja rá egyből a telefont, vagy az ajtót a kérdezőkre. Legutóbb azt tudhattuk meg, hogy a magyarok többsége elhiszi: A Soros György Pártja nevű nem létező alakulat elindul a választásokon. Egyből meg is indult a elkeseredett asztalcsapkodás, zengett az „Ilyen ország nincs”, meg az „Most kell elköltözni innen”. Hogy pontosan milyen kérdést is tettek fel, hogy a hónapok óta tartó kormányzati agymosás után hányan asszociáltak a „Soros György pártja” kifejezésről valamelyik ellenzéki pártra, hogy módszertanilag mekkora szélhámosság lehet emögött a kattintásvadász „kutatási eredmény” mögött, azt csak napokkal később kezdte bocdolgatni a média.
Most minden arról fog szólni, hogy lehetetlen változtatni, hogy örökké erre vagyunk kárhoztatva. Hogy ez a hazug, alpári, szájszagú, mikszáthi urambátyám világba oltott kádárizmus, ez a nyomorult kleptobolsevik rezsim mag a Magyar Sors.
Pedig semmi új nincs a nap alatt. Álltunk már így. Nem is egyszer. Elhittük már Hornnak és Gyurcsánynak is, hogy örökké maradnak. A 2004 decemberi szégyenletes népszavazás és a ballib koalíció négy évvel azelőttinél is fölényesebb 2006-os győzelme után sokan éreztük azt, hogy akkor ez az ország nagyjából ennyi volt.
Hogy mi most leülünk egy fröccs meg egy feles mellé, és a következő 40-50 évben nem teszünk mást, csak újabb fröccsöket és feleseket rendelünk.
Mert nekünk ennyi jutott, ezzel a néppel ennyire lehet menni.
De volt valaki, aki nem hitte el. Aki azt mondta:
„Nem tudjuk, melyik pillanatban érkezik el. Nem tudjuk, mikor szakad be a födém, de be fog szakadni!”
Ezt az embert Orbán Viktornak hívták. És neki lett igaza. Beszakadt. Hogy aztán a romokon a mi verejtékünkön, a mi rablott pénzünkön ő építsen magának bevehetetlennek tűnő erődöt. Minden eddiginél vastagabb falakkal és erősebb födémmel. Ami ellenáll a tisztességesek felháborodásának, a józanok undorának, és a dühösek haragjának is. De építhetnek akármilyen, százmilliárdos propagandából betonozott bunkert, tökéletesen sebezhetetlen védelmi rendszer nincs, és soha nem is lesz.
Azt a bizonyos födémet ugyanis nem csak kívülről lehet beszakítani, magától is beomolhat – arra, aki túl sokat hazudik alatta.
És Orbán Viktor nem tesz mást évek óta, csak megállás nélkül hazudik. Már nem csak a titokban beengedett migránsokról, nem csak a Soros-terv nevű izéről – már bécsig se tud elutazni anélkül, hogy ne kamuzzon egy ordasat.
Ennek a rendszernek már nem egyszerűen eszköze, hanem lételeme a hazugság. Már nem csak használják – a rabjaivá is váltak.
A födém pedig repedezik. Még nem hallani a gerendák reccsenését, még csak éppen, hogy útjukra indultak a hajszálrepedések.
Még nem tudjuk, melyik pillanatban, még nem tudjuk, mikor: de be fog szakadni.
és ezt a következő hetven napban még jó sokszor mondjuk el magunknak, meg egymásnak is: Be fog -sza-kad-ni.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
