Nem zajlik zökkenőmentesen a négerek Izraelből Ruandába toloncolása

Botrányba fulladt az izraeli parlament illetékes bizottságában hétfőn az afrikai menedékkérők kitelepítéséről folytatott vita, a hangos beszólások miatt öt képviselőt rendészekkel vezettettek ki az ülésteremből – jelentette a helyi média.

A kneszet belügyi bizottságának vitájában Arije Deri belügyminisztert állították kérdések kereszttüzébe az ellenzéki képviselők. A tárcavezető arról beszélt, hogy a kormány hazatelepítések ütemének megduplázását vette célba, márciustól havonta legalább hatszáz, egy év alatt pedig hétezer-kétszáz eritreai és szudáni menedékkérők telepítenének ki Ruandába. (Az utóbbi három évben évente átlagosan háromezer-háromszázan távoztak önszántukból – kormányzati nyomásra – Izraelből egy őket befogadni kész afrikai országba, az izraeli hatóságoktól kapott készpénztámogatással a zsebükben.)

A kneszet bizottsági ülésén egy képviselői kérdésre válaszolva a belügyminiszter kijelentette, hogy megállapodás született egy afrikai országgal arról, hogy hajlandó befogadni a kitoloncolt, vagyis nem önként távozó menedékkérőket is.

A bekiabálások és a botrányos hangulat miatt a megbeszélésen szünetet rendeltek el, de utána Arija Deri nem tért vissza, a bizottság vezetője pedig bejelentette, hogy a tárcavezető írásban fog válaszolni a további a kérdésekre.

"Senkit sem a halálba, hanem egy biztonságos országba küldünk" – hangsúlyozta a bizottsági ülésen Slomo Mór-Joszef, a népességnyilvántartó és bevándorlási belügyi osztály vezetője, aki korábban arról beszélt, hogy csak a fiatal, egyedülálló férfiakat telepítik vissza Afrikába, a családokat és gyermekeseket nem. Mór-Jozsef a maradók majdani izraeli státuszáról nem nyilatkozott.

Előzőleg több száz orvos és egészségügyi vezető nyílt levelet juttatott el Mór-Joszefhez – aki szakmáját tekintve ugyancsak orvos -, amelyben a menedékkérők áttelepítésének leállítására vagy lemondásra szólították fel, mert szerintük a tervbe vett lépések ellentétesek orvosi esküjével.

Az orvosok a január közepén kezdődött, izraeli írók és neves értelmiségiek – köztük Amosz Oz és A.B. Yehoshua írok – által indított tiltakozóhullámhoz csatlakoztak. Ötvenegy iskolaigazgató, négyszázhetven egyetemi és főiskolai oktató, ezerháromszázötven szociális munkás, ún. holokauszt-túlélők és szervezeteik is tiltakoztak az afrikaiak áttelepítése ellen, valamint az EL Al légitársaság pilótáinak egy csoportja is bejelentette, hogy nem hajlandó a repülőgépeken Afrikába szállítani őket.

A hatóságok adatai szerint jelenleg mintegy harmincnégyezer afrikai menedékkérő tartózkodik Izraelben. Zömében Eritreából és Szudánból érkeztek, s az egyiptomi határon felhúzott kerítésrendszer kiépítése, 2013 előtt jutottak be illegálisan az országba. Többnyire tel-avivi vendéglőkben és szállodákban végeznek kétkezi munkát.

Hírdetés

(MTI nyomán)

Izraelnek így is szabad: a bezárt menekülttábor lakói mehetnek Ruandába vagy a börtönbe

Izraelből önként és fejenként 3500 dollár zsebpénz ellenében távoznak a beszivárgó afrikai migránsok

"Itt még vér fog folyni" – mondják Tel-Avivban az afrikai "menekültek" jelenléte ellen tüntető zsidók

Izraelt nem kötik a másokra erőszakolt "nyugati értékek" – nem finomkodnak a bevándorlókkal

Izrael a kóser jellegét félti a menekültektől: afrikai bevándorlók tiltakoznak a zsidó hatóságok bánásmódja ellen

Nekik szabad: Izrael kitiltaná a négereket, mert az állam zsidó jellegét fenyegetik

Izraeli képviselő: "az Afrikából érkező menekültek fenyegetik Izrael zsidó jellegét"

Végső megoldás: Izrael "átköltözteti" Ugandába a néger menekülteket


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »