A magyar kormány számít és értékként tekint a magyar (sic!) zsidóságra – mondta a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért (pl. zsinagóga- és zsidótemető-felújítás – a szerk.) felelős helyettes államtitkára hétfőn, az emancipációs törvény elfogadásának 150. évfordulója alkalmából elhelyezett emléktábla avatásán Budapesten.
Latorcai Csaba a kormány nevében tett sokadik hűségesküje során az hangoztatta, hogy az emancipációs törvény a hazai zsidóságot is bevonta a kiegyezés korszakára jellemző, gyors ütemű gazdasági-társadalmi modernizációba. Ebben az időszakban csaknem megduplázódott az izraelita felekezethez tartozók száma: míg 1869-ban 550 ezren, addig 1910-ben már 930 ezren voltak – fejezte ki örömét a buta goj.
A 20. századi háborúk és diktatúrák azonban "tragikus módon akasztották meg az ígéretes fejlődési pályát". Magyarország mély gazdasági, társadalmi és morális válságba süllyedt – tért ki a kötelező meakulpázásra a helyettes államtitkár.
Latorcai szavai szerint a rendszerváltás nehéz évei után az elmúlt hét esztendőben talán most először van esély arra, hogy ismét egy "olyan ígéretes fejlődési pályára álljunk", amely meghozhatja a magyarság számára a szellemi, lelki önmagára találást. Ebben a munkában szükség van a zsidóságra és a zsidó vallás több mint ötezer éves szellemi, lelki és kulturális örökségére. Mint ahogy "valljuk azt is, hogy Európa és benne hazánk jövője nem képzelhető el a kereszténység értékeinek és örökségének megőrzése és tovább adása nélkül" – fogalmazott Latorcai Csaba.
Az emancipációs törvény valójában hála a zsidóságnak ’48-ért
Gian Luca Borghese, a Budapesti Olasz Kultúrintézet megbízott igazgatója azt hazudta: a magyar emancipációs törvény elfogadása mögött ott volt a hála, amit a magyarok éreztek, a zsidóság áldozatvállalásáért a 48-as forradalomban. Az olasz zsidók ugyancsak lelkesen vettek részt az olasz szabadságharcban, és az ő emancipációjuk is megtörtént nem sokkal a szabadságharc után. Igaz, a magyar törvénynél kicsit később, 1870-ben fogadták el azt – tette hozzá Gian Luca Borghese.
Kirschner Péter, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) elnöke hangsúlyozta: az emancipációs törvény jelképezte, hogy megszületése idején a magyar politikai élet "pontosan tudta, hogy mire van szükség az ország felemelkedéséhez". Ugyanakkor néhány évtized elég volt ahhoz, hogy a zsidó közösség eljusson a teljes egyenjogúságtól a teljes jogfosztottságig.
Az emléktáblát a Budapesti Olasz Kultúrintézet, az egykori magyar képviselőház épületének falán helyezték el annak emlékére, hogy 1867-ben ott fogadta el a Magyar Országgyűlés képviselőháza az izraeliták egyenjogúságáról szóló, szégyenletes emancipációs törvényt.
Az emléktáblát a kormány, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány és a Mazsike közösen állította.
A magyarság szempontjából öngyilkos, 1867. évi XVIII. törvénycikk kimondta, hogy "az ország izraelita lakosai a keresztény lakosokkal minden polgári és politikai jog gyakorlására egyaránt jogosultak". A törvénycikk minden ezzel ellenkező törvényt, szokást vagy rendeletet azonnali hatállyal megszüntetett.
A törvényt gróf Andrássy Gyula miniszterelnök és báró Eötvös József akkori vallás- és közoktatási miniszter terjesztette be, az Országgyűlés 1867. december 20-án, a főrendi ház december 22-én fogadta el, Ferenc József pedig december 27-én szentesítette.
A kormány 50 millió forintot biztosított a tavalyi esztendőben az emancipációs törvény elfogadásának 150. évfordulójával kapcsolatos, évfordulós megemlékezések és programok támogatására.
(MTI – Miniszterelnökség nyomán)
Kötelező olvasmány: Az örök zsidó akkor és azóta: egy történelmi összevetés Istóczy Győző bölcselete alapján
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
