A vízözönelőtti tíz őskirály és a vízözönt átélt öt város (Eridu, Bad.tibira Larak, Sippar, Suruppak)[1] megnevezése (agyag, 8,1×6,5×2,7 cm – schoyencollection.com)
A XIX. században a korabeli angol, francia gyarmattartó hatalmak Közel-Keleten ügyködő diplomatái, konzuljai nagy előszeretettel vezettek ásatásokat. Hazájuk múzeumaiba millószámra hordták össze a Tigris és az Eufrátesz közén az ókori romvárosokat rejtő tellekben[2] talált leleteket, vonalas- és ékírásos agyagtáblákat, -töredékeket. A század közepére az achaimenida királyok az Óperzsa Birodalom három hivatalos perzsa, elamita-szkíta és asszír nyelven írt kőre, agyagtáblákra íratott szövegei adták a kulcsot a sumir, az óbabiloni és az ó-asszír stb. nyelv megfejtéséhez, megértéséhez.[3] A felfedezés mámorában válogatás és csúsztatás nélkül fejtették meg az előkerült táblákat. A XIX. század 80-as éveitől kezdték megfejtett szövegeket „sémita szemszögből rekonstruálni.”Az 1753-ban alapított londoni British Múzeumban Georg Smith[4], a táblák rendezésével megbízott rézmetsző vette észre, hogy az egyazon lelőhelyről származó táblatöredékeken meglepően sokszor fordul elő a víz ékjele. Az alaposabb vizsgálat kiderítette, a táblák a vízözön történetének kb. Kr.e. 2000-1800/1595[5] közt íródott óbabiloni változatát tartalmazzák. A táblahalmazból előkerült egy Kr. e. VII. századi új-asszír és egy Kr.e. 1702-1682 közti óbabiloni nyelvű töredék. 1910 táján Nippur, a sumir szent város feltárásakor további öt töredékes özönvíz-történetet is találtak.[6]
Nippur ékiratos térképe (agyag, Kr.e. 1400, Nippur – looklex.com A táblák tartalom szerinti összeválogatása, az ókori könyvtárosoknak köszönhetően, nem volt nehéz. A könyveket agyag falirekeszekben vagy bambuszpolcokon tárolták. Egy-egy város bevétele nemcsak a lakosság, hanem az épületek, beleértve a templomi és a királyi könyvtárak pusztulását is eredményezte. A hódítók szinte mindig felgyújtották a bambusz-építményeket. A napon szárított agyagtáblák nemcsak kiégtek, hanem a tűzben összeomló polcokról egymásra estek. Szerencsére a feltáráskor az egy helyen, egy kupacban talált táblákat, anélkül, hogy a sorrendet megbolygatták volna, ládákba tették, s úgy szállították feltárást végeztető országok múzeumaiba.Meg kell jegyezni, hogy a sumir kor után a Mezopotámiába belopakodott, betelepült sémita amoriták, vagyis a babiloniak uralma, s szinte párhuzamosan az asszír uralom, illetve a teljes asszír hatalomátvétel következett. A Kr. e. 1. évezredre a sumiroknak írmagjuk sem maradt Mezopotámiában. A sémita akkádok és Kr. e. 2000-ig az óbabiloniak sumir vonalas jelekkel írtak. Szinte minden változtatás nélkül a sumirok felfedezte vonalas írást használták, de a saját anyanyelvükön olvasták. Az Még a sumir korban kezdődött, de az óbabiloni korban teljesedett ki a puha agyagba bambuszvesszővel nyomott ékszerű jelekkel való írás, az ékírás. A nem azonos korban íródott és különféle lelőhelyeken talált Vízözön történetek rettenetes szerencsétlenségről, hirtelen felhőszakadásról, pusztító szökőárról, világrengető földrengésekről, a fuldoklók kétségbeesett jajkiáltásairól, embereknek, állatoknak a mélybehúzó árral való küzdelmeiről számolnak be. E borzalmak annyira beleívódtak az emberiség emlékezetébe, hogy mind szóban, mind írásban szinte változtatás nélkül hagyományozódtak az utókorra.[7] Legfeljebb a Vízözönt túlélő bárkaépítő király, ősapa neve változott, mégpedig azért, mert az egyes népek a saját anyanyelvükön, sumirul ZI.U.SUDRÁ-nak, az akkádul UTU.NAPISTIM-nek nevezték. A babiloni-asszír szövegekben Atram-Hasis, Berossos, a Kr. e. III. századi pap írásában Xisuthros[8], a zsidók szent irataiban és a judeo-keresztény Bibliában pedig Noé.
Sumir hajó (lazurkő pecséthenger nyomata, 4,3×3,5 cm, Uruk-kor, Pergamon Múzeum, Berlin)[9]
A londoni British Museumban talált óbabiloni vízözön-történet a javarészben elveszett, illetve rendkívül töredékesen megmaradt un. Atram-Hasis eposzhoz tartozott. Ennek ellenére sikerült az egész szöveget nagyvonalakban visszaállítatni. Mivel a történetek a lejegyzések ideje és helye közti egy-két évezrednyi, illetve többszáz kilométernyi különbség ellenére olyannyira változatlanul tartották magukat, a hiányzó részeket másik meglevővel lehetett pótolni. A kiegészítést nagyban elősegítette a régi táblaházak írnokainak és könyvtárosainak gyakorlata.Az asszír-babiloni, de a káld-sumir írnokok a megírt ékiratos, azonos történetet tartalmazó táblákhoz őrlapot (custost) erősítettek. Az ókori könyvőrök (könyv- és levéltárosok) a tartalmilag összetartozó agyagtáblákra kisméretű ékiratos agyaglapocskákat, un. őrlapokat kötöztek. Minden táblához egy őrlap tartozott. E lapocskákra ráírták az illető táblák „könyvészeti” adatait. Ezek nemcsak a mai katalóguscédulának feleltek meg, hanem az agyagtábla-könyv címoldalának is. E lapocskák nélkül az agyagtáblák besorolhatatlanok lettek volna. A tartalmilag összetartozó táblákra (könyvekre) a táblák sorszámából lehetett következtetni.[10]
Az „Atram-Hasis” tábla – Az Atram-Hasis eposz négy ásatási helyről 13 táblatöredéken került elő. E táblatöredék a legrégebbi. (agyag, 13×12,3×4,2 cm, Larsa, Kr.e. 1900-1700 – com)
Az Atram-hasis eposz[11] őrlapjára az alábbi adatokat írták: A tábla sorszáma, a sorok száma, az iromány címe, illetve néhány első szava, az írnok neve, és a szöveg készítésének ideje. Az agyagtábla-könyveknek nem volt a mai értelemben vett címük. Azonosításul (címként) az első 2-3 szót írták a custosra: Midőn az istenek embert…Az eposz 1. táblája teljes egészében elveszett. A címből ítélve az ember teremtésének történetét tartalmazhatta. A megmaradt 2. és a 3. őrlap adataiból következően 416 soros lehetett.A 2. tábla 439 sorából 50 sor maradt meg. A 390 soros 3. tábla nagyon töredékes volt, a vége teljesen hiányzott. A custos szerint ez volt az 1245 soros Atram-hasis eposz utolsó része.Sokatmondó a custosra feljegyzett írnok neve és a hozzá fűzött megjegyzés: Ellit Aya tanuló kézírása. Tehát ez a babiloni Ellit Aya valójában nem is volt írnok, hanem csak írnok-tanuló, akinek feladatául rótták ki, másolja le az eposzt. Mégpedig „shabatu (október-november) havának 28. napján, az évben amikor Ammi-Saduqa, a király az Eufrátesz torkolatánál megépíté az erődjét …”
Sumir bödönhajó (pecséthenger nyomat, British Museum- mesopotamian.boats) Az eposz címként használt első három szavából kiderül, hogy a történet az ember teremtésével indul. (A tábla hiányzó részeire más földrajzi helyen és időben előkerült táblák szövegéből következtettek): Miután a Föld megalkottatott, az istenek kérték Mamit, az Anyaistennőt, kit hívtak még NIN.HUR.SAG-nak, a hegyek asszonyának vagy NIN.TU-nak, az életadó asszonynak, alkossa meg Lullut, az első embert, hogy a világ jármát, az istenek dolgát a nyakába vegye. KINGU-t, a káld-sumirok ősi istenét áldozták. A sémita babiloniak így érzékeltették, az őslakos káld-sumirok szolga voltát[12], jelezvén, az istenük, és rajta keresztül az egész nép is csak arra jó, hogy hűzza az igát, s a „vállára vegye a teherhordó rudat”.Kingu agyaggal összegyúrt véréből, húsából teremtetett az első ember. (Az ékiratok megkülönböztetnek teremtett embert és anyaszülte embert. Tehát hitték, hogy az első ember valóban teremtetett, az utána következők meg úgy jöttek a világra, ahogy ma is.) Föld népe sokasodott, zsivajgott. EN.LIL, a legfőbb isten igencsak megbotránkozott. Összehívta az igigiket és az anunnakikat, vagyis az égi és a földi segítő isteneket, s közölte, büntetéssel sújtja az embereket, éhínséget, szárazságot és más bajokat küld rájuk.[13] Az emberek kivédték, túlélték e csapásokat, ám csak nem tértek jobb belátásra. dEN.LIL határozott: vízáradattal törli el az embereket a Föld színéről.[14]dEN.KI, a bölcs és emberszerető isten átlátta, dEN.LIL parancsának visszásságát: dEN.LIL parancsa kétélű fegyver. Emberek nélkül, mivé lennének az istenek, kik áldoznának nékik, s kik vennék le a vállukról a teherhordó rudat. dEN.KI sima szavakkal megkörnyékezte dENLIL-t. Sikerült kieszközölnie, hogy levezényelhesse vízözönt; ám dEN.LIL tudta nélkül egy embert megmentett.
A Napisten papja előtt (asszír agyagtábla. a felső részen régebbi pecsét nyomata, kb. Kr.e. 4000, Istanbul Archaeology Museum, Törökország)
Elment Atram.Hasishoz, Suruppak istenfélő királyához. dEnki, mivel az isten titkát halandónak el nem árulhatta, a királyi palota nádfalának (s a mögötte nyugvó királynak) suttogta el: Rombolja le házát, építsen hajót, mondjon le a földi javakról, lelkét táplálja, vagyis tartsa életben! A hajó dEN.KI utasítása szerint épült meg. Atram.Hasis a családjával, mesteremberekkel, javaival, valamint a mezők barmaival a fedélzetre szállt. Jött az ár, s dEN.KI gondviselésének köszönhetően a hajóra menekültek kivételével elpusztult az egész emberiség.A „mezők barmaival” kitétel jelzi, hogy nem e babiloni változat az eredeti, mert az eposz írnoka nem gondolta át, hogy a „mezők barmai” túlságosan kevés egyed a föld élőlényeihez képest. S nem tudta, hogyan lehet az állatokat saját magjukról szaporítani, mint a káld-sumir változatban. A vízözön minden korai mezopotámiai változata igen sérült, hiányos, csonka szöveg. A legteljesebb beszámoló a Bibliában és a Gilgames-eposzban maradt meg.
[1] Marton Veronika: Világkatasztrófák, Matrona, Győr, 2011. 9. p.
[2] ókori romokat rejtő dombok
[3] Marton Veronika: Az ékírás története, Matrona, Győr, 2005.,10… p
[4] George Smith’s Chaldäische Genesis, Hinrichsche Buchhandlung, Leipzig, 1876
[5] közepes kronológia
[6] Hilprecht, Hermann V.: Der neue Fund zur Sintflutgeschichte, Leipzig,1910. 6-12. pp.
[7] Noorbergen René: Secrets of the lost Races, Josias, 1988., 15. p.
[8] Bérosszosz in: Schnabel, Paul: Prolegomena und Kommentar zu den Babiloniacades Berossos, Teubner, Leipzig, 1913. 264-267. pp.
[9] Schmökel, Hartmut: Úr, Assur, Babylon, Europäischer Buchklub, Stuttgart, 1955. Tafel 7.
[10] Marton Veronika: Az ékírás története i. m. 30-31. pp.
[11] Sollberger, Edmond: The Babylonian Legend of the Flood, (A vízözön babiloni legendája – magyarra fordította: Monostori Zsolt), British Museum, London, 1971. 22-24. pp.
[12] Deimel, Anton: Sacra scriptura antiquitatibus orientalibus illustrata, Bibelinstitut, Roma, 42. p.
[13] Allgemeine Weltgeschichte, I., Traβler, Troppau, 1784., 86. p.
[14] Sollberger i. m. 22-24. pp.@
Forrás:martonveronika.blog.hu
Tovább a cikkre »
