112 éve, 1906. január 22-én született Sebes Gusztáv, az Aranycsapat szövetségi kapitánya, akinek a nevéhez a magyar labdarúgás legdicsőségesebb korszaka fűződik. Vezetésével a nemzeti tizenegy 1950-től négy éven át maradt veretlen nemzetközileg jegyzett mérkőzésen.
Scharenpeck Gusztáv néven látta meg a napvilágot egy budapesti munkáscsaládban. A Ferencváros egyik bérkaszárnyájában nőtt fel, az elemi második osztályában József Attila osztálytársa volt, gyerekkorát a Haller téri grundon töltötte. Tizenkét évesen a szombathelyi Haladásban kezdett futballozni, majd 1921-től 1924-ig a Vasas labdarúgója volt. 1925-ben Franciaországba ment dolgozni, ahol kis csapatoknál szerepelt a Francia Munkás Sportszövetség bajnokságában, 1926/27-ben a Renault gyár csapatát erősítette. 1927-ben, hazatérése után a Hungária FC-hez (az MTK-hoz) igazolt, a csapat intézőjének javaslatára ekkor magyarosította nevét Sebesre. Klubjával három bajnoki aranyérmet nyert (1929, 1936, 1937). Megbízható jobbfedezet volt, a fedezetsor mindhárom helyén és az összekötő posztján is játszott. Leginkább az ellenfél csatárainak semlegesítésében tűnt ki, szigorú, szoros és fáradhatatlan emberfogásával. Egyszer, 1936-ban szerepelt a válogatottban.
Sebes tudatosan készült az edzői pályára. Még játékos pályafutása alatt, 1938-ban letette az edzői vizsgát, 1940-ben a Szentlőrinci AC trénere lett. A második világháború után, a magyar labdarúgás újjászervezésekor a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Edzői Testületének elnökévé választották, és szövetségi edzőnek, Gallowich Tibor szövetségi kapitány közvetlen segítőjévé nevezték ki. Gyorsan haladt előre a (sport)politikai ranglétrán: 1946-ban a Magyar Kommunista Párt sportosztályán dolgozott, 1947 és 1950 között a Szakszervezetek Országos Tanácsának sportosztályát vezette. 1948-1951 között a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, 1950-1956 között az Országos Testnevelési és Sportbizottság elnökhelyettese volt. Politikai befolyását a sport, és különösen a labdarúgás érdekében kamatoztatta, olyan dolgokat is elintézett, amikre mások nem lettek volna képesek.
1949-ben nevezték ki szövetségi kapitánnyá, ekkor kezdődött az 1956-ig tartó „Sebes-korszak”, amelyben a magyar válogatott korszerű támadójátékával végigverte a világot. A nemzeti tizenegy 1950-től négy éven át maradt veretlen nemzetközileg jegyzett mérkőzésen, 1952-ben olimpiai bajnoki címet, 1953-ban Európa Kupát nyert, ugyanebben az évben az „Évszázad mérkőzésén” 6-3-ra legyőzte Londonban a hazai pályán addig veretlen angol válogatottat. A csapat a legrosszabbkor kapott ki újra: 1954-ben a világbajnokság berni döntőjében 3-2-re alulmaradt az esélytelennek tartott nyugatnémet válogatottal szemben. Magyarországon a vereséget nemzeti katasztrófaként élték meg, ezután robbant ki a Rákosi-korszak első spontán tüntetése Budapesten. Sebes nem mondott le, de helyzete megrendült, hiába nyerte továbbra is a mérkőzéseket a válogatott. 1956-ban viszont két döntetlen mellett háromszor is vereséget szenvedtek a magyarok, Sebest július elején felmentették, az októberi forradalom és szabadságharc után az Aranycsapat széthullott.
Sebes 1956-ig 69 mérkőzésen irányította a nemzeti tizenegyet – nála többször, 117-szer csak Baróti Lajos ült a válogatott kispadján -, ezalatt a megszerezhető pontok 83 százalékát gyűjtötte be, ezzel ő az első a szövetségi kapitányok eredményességi rangsorában. Sokat kísérletezett a válogatott összeállításával, sokszor változtatta a játékosok pozícióit, így született meg a hátravont középcsatár posztja is. Az általa alkalmazott 4-2-4-es taktikáját a brazil válogatott fejlesztette tovább, a hetvenes évek elején az Ajax és a holland válogatott a „totális futballban” tökéletesítette. 1954-ben alapító tagja volt az Európai Labdarúgó Szövetségnek (UEFA), amelyben 1960-ig alelnökként tevékenykedett. 1956-tól négy évig volt az Újpesti Dózsa szaktanácsadója, utána a Budapesti Honvéd szakvezetője, két évvel később a 23 év aluliak válogatottjának edzője. Fáradhatatlanul kutatta a tehetségeket, a hatvanas években ismét számítottak tapasztalataira. Nyugdíjasként több csapatnál is megfordult, 1970-től az MLSZ elnökségének tagjaként az utánpótlás-bizottságot vezette.
Egész életében sportszerűen élt, nem ivott, nem dohányzott, nem maradt ki az éjszakában. Több kitüntetésben részesült, 1947-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend ezüst fokozatával, 1951-ben a Magyar Népköztársasági Sportérdemérem arany fokozatával, 1953-ban a Munka Vörös Zászló érdemrendjével, 1961-ben Mesteredző címmel ismerték el. 2010-ben a Los Angeles Times minden idők harmadik legjobb futballedzőjének választotta: „Ő volt a lángész az 1950-es évek rendkívüli magyar csapata mögött, amelyik ezüstérmet szerzett az 1954-es svájci világbajnokságon. A válogatott az ő irányításával 32 egymást követő mérkőzésen veretlen tudott maradni. Sebes a 4-2-4-es felállás alkalmazásának úttörője és a világhírű holland edző, Rinus Michels előfutára volt” – szólt az indoklás. Pályafutásáról két könyvet írt, A magyar labdarúgás (1955) és az Örömök és csalódások (1985) címmel. 1986. január 30-án, nyolcvanévesen hunyt el, legutóbb éppen abban az évben jutott ki a magyar válogatott vb-re. Emlékére az MLSZ Sebes Gusztáv-díjjal jutalmazza az év edzőit.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
