Beszóltak a gyerekek Putyinnak

Beszóltak a gyerekek Putyinnak

„Tudja, hol van Krasznojarszk? Kamcsatkán már járt? Nézni fogja az olimpiát? Átmegy majd a Krímbe vezető hídon? Ilyen és hasonló kérdéseket tettek fel az orosz elnököt „spontán” lerohanó gyerekek a Kreml székesegyházai között álló karácsonyfánál.

Politikus a gyerekek körében. Klasszikus kép, főképp kampány idején. Vlagyimir Putyin píárosai sem hagyták ki ezt a lehetőséget. Az orosz elnök ugyan 2005 óta nem látogatta meg a Kreml karácsonyfáját, ám most 200 gyerek hatalmas örömére visszatért e szokásához.

Az újságírók már a helyükön voltak, s Putyin érkezését várták, amikor a Kreml sajtószolgálatának egyik munkatársa csendre intette őket. „Uraim, az égre kérem önöket, csendesebben! A gyerekek nem tudnak semmiről. Azt mondták nekik, hogy egy újévi tévé show felvételére érkeztek. A forgatókönyv szerint a fa körül lett volna éneklés, s különféle játékok. Közben azonban elolvadt a hó, de a gyerekek – dzsekijükön városuk nevével – erre ügyet sem vetettek, s vidáman kerülgették a tócsákat. Egészen addig, amíg egyikük, meglátva a tér sarkán megjelenő elnököt, fel nem ordított: „Putyin! Méghozzá az igazi!” S a csapat immár a víztócsákra fittyet hányva egy emberként indult el Putyin irányába. „Te jó ég, így el sem jut a fáig!” – sóhajtott fel a helyszíni beszámolók szerint az egyik szervező.

Hírdetés

Így is lett. A gyerekek lerohanták az elnököt, és nem teltek be a hús-vér Putyin látványával. Kérdeztek. Köztük egész „felnőtteseket” is. „Hogy viszonyul az ellenzékhez?” – vetette fel egy hang a tömegből. „Pozitívan” – nyugtatta meg Putyin, mintegy magának hozzátéve, már persze a normális ellenzékhez. „Győzelemre számít a választásokon?” – jött a másik kérdés. S az elnök erre azt mondta, amit ilyenkor kell. „Ezt majd az emberek döntik el.”

„Nehéz az országot kormányozni?” – érkezett a következő. „Az olyan országot, mint a miénk, nem” – hangzott kiszámítottan válasz. Valaki még megkérdezte, hogy teljesíti-e a Télapó az elnök kívánságait, mire Putyin nem rombolva le a gyerekek hitét a csodában, annyit mondott, hogy néhányat igen. Ekkor a tömegből egy fiú hangosan felkiáltott: „Hát, hogy őszinte legyek, a tévében jobban néz ki!” Putyin erre csak morgott valamit maga elé, s már záporoztak is tovább a kérdések. (A Kalinyingrádból érkezett fiú később az újságíróknak finomított a véleményén, elismerve, hogy nem fejezte ki magát pontosan. Úgy értette ugyanis, hogy a képernyőn Putyin úgy néz ki, mint egy viaszfigura, míg most itt állt előtte egy élő ember, tele érzelemmel.)

Putyin nehezen szabadult a gyerekek köréből, azzal zárta le a diskurzust, hogy a kormány tagjai már várják a szokásos év végi köszöntőre. Még gyorsan felajánlotta, hogy készítsenek egy csoportképet, ami nem volt egyszerű, ám tapasztalt, több gyerekes szóvivője Dmitrij Peszkov megígérte mindenkinek, hogy rajta lesz a képen. „Micsoda meglepetés! Vászka a 6/B-ből belesárgul az irigységbe!” – lelkendezett az egyik fiú. Putyin pedig a fotózkodás után elballagott, hogy megköszönje Dmitrij Medvegyevnek és csapatának az idei munkáját. Immár hivatalosan is elnökjelöltként.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »