A Farkas egy világrekordjával kétszer is elverte az angolokat! Történt ugyanis, hogy 2017.szeptember 2-án, mint ahogyan azt korábban megírtuk, Mónus József a „Farkas-csapattal” az Amerikai Egyesült Államokban távlövő világranglista-bajnokságon versenyzett.
A különböző kategóriákban az USA Archery világrekordlistáján összesen 8 világrekordot, a World Archery Világszövetség listáján pedig 4 új rekordot lőttek.
A Farkas-csapat tagjai, Mónusné Ruszin Anna, Prokaj Kiara és Mónus László mindegyikük kategóriájának a világranglista első helyére került. Eredményeiket WA-világrekordként tartják nyilván. Ezt már tudtuk. Azt is tudtuk, hogy József Unlimited English Longbow kategóriában ért el új világrekordot.
Elképesztő számú versenyt rendeztek mindezidáig ebben a kategóriában. Ez gyakorlatilag a történelmi angol íjászat „szent kategóriája”. A régi világrekordot eddig Jeremy Spencer angol íjász tartotta, 379n51 métert lőtt Angliában 2008-ban. Soha senki sem tudott nála nagyobbat lőni, pedig volt, amikor 200# fölötti íjakkal próbálkoztak – tudjuk meg a Farkastól, aki most elmesélte nekünk a legutóbbi kalandját az angolokkal.
– Az új világrekord a Farkas által mostantól 412,82 méter. Mi ez a kategória?
– Ez nem más, mint a híres, nevezzük a mozifilmekből ismert „Robin Hood-féle”, vagy történelmi hitelességgel az 1545-ben elsüllyedt Mary Rose hajón talált angol történelmi hosszú íjak versenye.
– Ebben lőtted a világrekordot. Ez volt az egyik győzelem, többek között az angolok felett. De mi a másik győzelem e lövés által?
– A történet tovább folytatódott. Mint mondtam ez az íjtípus az angol íjászoknak szent kategória. Elképesztő sok kitűnő lövőjük van.
Véleménye szerint túlhúzhattam a lövés során, a bőrdarabon a nyílvesszőt a markolaton túlra is, amit tilt a szabályzat.
Amikor megtudtam mit állít, azonnal közöltem vele, én úgy látom, ha képtelen vagy legyőzni, akkor bepróbálkozol beszéddel irigységednél foga.
Szó szót követett, és én ekkor egy bal hátulról felvett, a lövést bemutató videórészletet tettem fel a netre. Ezen a videón tökéletesen látszik az, hogy nem húztam az íj markolatánál hátrábbra.
Erre az volt a válasz, a szabályzat azt is tiltja. Erre mondtam neki, most már tényleg nem értem. A versenyen ott volt egy angol kitűnő íjász, akivel a lövések előtt 1 méter távolságból nézte a lövéshez való készülődésemet, látta a kezemen a bőrdarabot. Miért nem szólt nekem akkor, hogy dobd le azt a bőrt a kezedről. Nem történt ilyen.
Ekkor közöltem a támadó angollal, irigy ember, bármikor legyőzöm céllövésben is, távlövésben is.
Előkerestem a versenyen készült további videók közül azt, ami tökéletesen megmutatja, most már nem a kedvezőtlen hátulról való kameraállásból a lövést, hanem a teljes bizonyságot adó oldal kameraállás videóját, amit már közben versenybizottságnak is bekért.
Hamarosan megérkezett Amerikából a válasz. A Szakmai Versenyigazgatóság Elnöke közzétette hivatalos állásfoglalásukat.
Teljes mértékben, valamennyi pontban nekem adtak igazat a verseny rendezői.
Így sikerült egy lőtt világrekorddal kétszer megünnepelni ugyanazt a világrekordot!
A világ legjobb longbow-ját Stephen R. Gardner készítette számomra.
A nagy lövésben segítségemre volt sok barátom mellett Larry Hatfield és David Hayes sokszoros világrekorderek, világlegendák!
Valamint természetesen a Farkas-csapat világrekorderei: Mónusné Ruszin Anna, Prokaj Kiara és a fiam, Mónus László is!
(Kuruc.info)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »