Egy olyan szót kéne találnom, vagy kitalálnom, ami egyszerre jelenti a hitetlekenkedést, a dühöt, a szomorúságot, és bármilyen furcsa: a nyugalmat.
Amikor először meghallottam az Állami Számvevőszék határozatát, ami – gyakorlatilag – a Jobbik kinyírását, de legalábbis padlóra küldését jelenti,
nem akartam elhinni.
Először fel sem fogtam, hogy mi ez, mit jelent.
Aztán lassan leesett, hogy amit néhány hónapja egy barátom kérdésére válaszoltam, az most megvalósult. Felvetésére, miszerint
meddig képes elmenni a Fidesz a Jobbikkal szemben?,
azt mondtam, hogy
bármeddig, mert minél több az összelopott szajré, és ezzel párhuzamosan minél nagyobb az esélye, hogy elbukhatják a választást, annál gátlástalanabbak lesznek.
Nyilván nem vagyok egy Nostredamus, meg időgépem sincs és nem is mondtam olyan hú de okosat, de ettől még tény, hogy ez most pontosan így történt. És ez nyilván még csak a kezdet, mert
a Fidesz célja a Jobbik teljes megsemmisítése annak érdekében, hogy mocskos, velejéig romlott korrupt bűnszervezetük mindenáron hatalmon maradhasson, így elkerülve a bukást, s így az ezzel járó elszámoltatást, jó eséllyel a börtönt.
Persze, a Fidesz szimpatizánsai, Orbán Viktor hívői ünnepelhetnek most, de ha elvakultságukból legalább egy pillanatra képesek kizökkenni, akkor legyenek szívesek, és gondolják ezt végig:
a Jobbik bedarálásával nem csak arról van szó, hogy jól betartanak Vona Gábornak, a Jobbik vezetőségének, és „hahaha, most aztán jól megkapta a szemöldökszedő, buzi, Soros-Simicska-csicska és bandája”, hanem egycsapásra tönkre teszik nagyon sok olyan ember életét, akik elkötelezettségből egy szebb jövő reményében a Jobbik mellett dolgoznak.
Orbán Viktor hatalmi tébolya családokat tehet most tönkre, lehetetleníthet el anyagilag.
Kedves fideszesek, köztük ismerősök, barátok, rokonok! Ez lebegjen a szemetek előtt, ez jusson az eszetekbe!
Szomorúságot érzek, hogy idáig süllyedt Magyarország. Amelyenek himnuszát hallgtatva, énekelve olyan sokszor törtem ki zokogásban, mert annyira szeretem a hazámat.
Az elmúlt bő negyedszázad kormányyai, politikai és gazdasági bűnözői kiásták az árkokat, és most az állítólag Isten kegyelméből kormányzó Fidesz bele is lövi azokat, akik a legnagyobb veszélyt jelentik rá.
Nem, hogy a látszatra nem adnak, hanem szándékosan, a lehető legvilágosabban mondják az arcunkba, hogy
„aki nincs velünk az ellenünk van, aki nincs velünk, az térdeljen le az árok szélére, és bumm egy lövés a tarkóba.”
Kedves fideszes rokonok, barátok, ismerősök!
Én változatlanul nem az alapján ítélem meg az embereket, hogy kinek melyik politikai közösség a szimpatikus, kihez melyiknek értékrendje áll legközelebb.
Sőt, még azt is elfogadom, – mert tudom, hogy valamiből meg kell élni, meg fizetni kell a hitelt is, a gyerekenek is enni kell adni – hogy bár némelyikőtöknek elfogadhatatlan, amit a pártotok művel, de egzisztenciális okokból maradtok csendben a rendszer részei.
Ítélkezni sem jogom, sem felhatalmazásom sincsen.
De arra bíztatlak titeket, hogy ha ez már nektek is sok, ha azt gondoljátok, hogy ezt nem kellett volna, legyen bennetek annyi, hogy legalbb csendben, halkan, de világosan kifejezitek a jobbikos rokonoknak, barátoknak, haveroknak, ismerősöknek, hogy „hát Orbán Viktor túllépett egy határt, ezt nem kellett volna, sajnálom. Helyette is.”
Csak ennyit. Nem feltétlenül, és ne csak miattam, ne csak miattunk, de ha így érzitek, akkor nyugodtan tegyétek meg.
Mert a nyugalom, a tiszta lelkiismeret nagyon nagy kincs ám. A tükörbe nézés alapvető feltétele. Kereshettek ugyan ésszel olyan magyarázatot, amitől kicsit jobb lesz nektek, de a szívetek, lelketek úgyis tudni fogja, ha átveritek őt.
Fontos: nem haragszom rátok. Akkor sem, ha csendben maradtok. Csak kérlek, amíg ez így marad,
amíg önámító magyarázkodásaitokkal legimitázáljátok ezt az eszét vesztett hatalmat, addig ne keressetek engem. Ne hívjatok, ne írjatok és ne pátoszoksodjatok szép gondolatokkal, hogy lelketeket ezzel is nyugtatgassátok, mert
a ti némaságotok a mindenki másra ellenségként tekintő hatalom gyűlöletének a táptalaja.
Még mindig nem találtam meg azt a szót, ami egyszerre fejezi ki a hitetlekenkedést, a dühöt, a szomorúságot, és bármilyen furcsa: a nyugalmat.
Nyugalom. A lényeg, hogy az első reakciókból fakadó düh és elkeseredettség ellenére nyugodt vagyok.
Mert bár tisztában vagyok a hibáimmal, ezeket igyekszem is javítani, de a lényeg, hogy a lelkiismeretem tiszta.
Tettem, amit helyesnek gondolok, teszem, amiben hiszek. És életemet arra bízom, Akiben hiszek.
Ezért nem görcsölök azon, hogy „Úristen, most mi lesz?”, mert teljesen biztos vagyok benne, hogy
amit a Fidesz tegnap tett, az nem a Jobbik, nem a máshogy gondolkodók eltüntetését, hanem önmaga felszámolását fogja eredményezni.
Mert kifejező nyelvünknek erre viszont van egy nagyon találó közmondása:
Aki másnak vermet ás, maga esik bele.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
