Olvasom, nézem őket, ahogy a nemzet idős pontifex maximusaiként nagylelkűen feloldozzák múltbéli bűnei alól a Jobbikot, és most már elhiszik, hogy a vad radikáljobbos hordák nem akarják felkoncolni őket. Helyesen teszik, és talán ők is érezni fogják majd, hogy a permanens rettegés súlyát letéve könnyebb lesz a lelkük. Van itt azonban néhány kellemetlen dolog, amiért viszont – a wannabe politikai stratégáskodás helyett – nekik kellene bocsánatot kérni.
Hogy remek útmutatásaik mentén már falnak vitték a baloldalt, az legyen a baloldal baja. Az viszont már az egész ország nyomorúsága, hogy bölcs tanácsaik eddig kétszer is kétharmadhoz juttatták a Fideszt.
Saját nagyonmértékadó fontosságuktól eltelve észre se vették, de valójában velük fogtak össze már hosszú évekkel ezelőtt.
Ha Orbán Viktor a lelke mélyén még őrizget valamit a hála érzéséből, titokban, egy rejtekajtó mögött házioltárt rendezett be nekik felcsúti otthonában. Megérdemelnék. Most is érte dolgoznak.
Mert a polgári értékrend „politikai termékét” kukába hajító, lassan minden értelmiségi támogatóját elvadító, hitelét percről percre jobban elvesztő kleptobolsevik hatalomnak
semmi sem jöhet jobban, mint, hogy legveszélyesebb kihívójukra rátolhassák a náluk is elhasználódottabb arcokat.
Hát, ezért idézik az elmúlt hetekben a fideszes médiában Hellert és Konrádot többször, mint az elmúlt húsz évben összesen.
Rátarti dilettantizmusukkal, gyógyíthatatlan politikai rövidlátásukkal, és hisztérikus paranoiájukkal két évtizednyi konokul kitartó munka eredményeképpen ők kövezték ki a Fidesz útját a szinte korlátlan hatalom felé.
És, ha rajtuk múlna, most vörös szőnyeget is terítenének eléjük, hogy azon vonulhassanak az új narancsos diadal felé.
De Istennek hála nem rajtuk múlik. Nem múlik rajtuk már semmi sem.
A kommunista utódpárt kimosdatása, két évtizednyi sztahanovista árokásás, a határon túli magyarok elleni ócska hecckampány hangos és hallgatólagos támogatása, az őszödi beszéd szervilis magyarázgatása, vagy a „no one was shoot, no one was tortured” aljas hazugsága egyenként is elegendő volna, hogy ezeket az arcokat a kutya se vegye komolyan.
Csak ők egymást – és mindenekfelett önmagukat.
Olvasom, nézem ezeket az embereket, ahogy halálosan komolyan hegesztgetik az új, most már egészen tutibiztosan győztes, valódi és teljes összefogást. Hogy a Jobbik ezerszer elmondta már, hogy az elmúlt 27 év pártjai közül soha, senkivel, semmi körülmények között („A kormányváltó szövetséget ezért nem pártoknak, hanem nekünk, a józan ész alapján álló polgároknak kell megteremtenünk” – írta októberben Vona) – az csupán jelentéktelen részletkérdés. Ahogyan az is, hogy az elmúlt két évtizedben megszokott intézményes baloldal lassan már nem is létezik, szavazóik pedig a veterán ballib megmondóemberek útmutatásától teljesen függetlenül sorolnak be szépen az egyetlen esélyesnek látszó kormányváltó erő mögé.
Valahogy így tervezgette a száműzött Napoleon is a visszatérést Elba szigetéről. Terveket szőtt, taktikai hadmozdulatokat és nagy átfogó támadásokat tervezett – és senki nem mert neki szólni, hogy
a térképen marsallpálcával tologatott hadosztályok a valóságban nem léteznek.
Úgyhogy én akkor most szólok: kedves Heller Ágnes, kedves Konrád György! Ez az összefogás csak az önök kopott terepasztalán létezik, a valóságban nem volt, nincs, és nem is lesz soha. Ideje volna már nyugdíjba menni Szent Ilonára, mert Waterloo felé senki sem fogja követni önöket.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
