Döbbenetes! Az Európai Parlamentben tényleg megszavazták a kötelező kvótát

Dömötör Csaba, a kormány kommunikációért felelős államtitkára hozta nyilvánosságre délután: az Európai Parlament tényleg megszavazta a kvótát, azaz a kényszerbetelepítést, és a felső korlát nélküli befogadást. A baloldal két képviselője, köztük a magyar Molnár Csaba (DK) és az MSZP-s Szanyi Tibor EP-képviselők is, igennel szavaztak a javaslatra.

Pár perce annak, hogy az Európai Parlament elfogadta a képen látható rendeletet. Döntés született arról, amire a kormány hónapok óta figyelmeztet – fogalmaz jegyzetében Dömötör Csaba.

Az uniós intézmények megindítanák a betelepítéseket. Nem önkéntes, hanem kötelező jelleggel. Állandó rendszert hoznának létre, létszámkorlát nélkül. Ez még nem minden: a betelepítéseket ott kezdenék, ahol szerintük még nem fogadtak be elég bevándorlót. Tehát például Magyarországon.

Itt még nem pihentek meg az alkotók: megkönnyítenék a családegyesítéseket, és a mindenhol sokat bírált zavaros hátterű NGO-kat is bevennék a buliba. Ezután zárt ajtós tárgyalások jönnek a többi brüsszeli intézmény részvételével. Ha véglegesítik a rendeletet, akkor gyakorlatilag erőből vesznek el tőlünk egy alapvető jogot: annak meghatározását, hogy kivel élünk együtt. Botrány – írja az államtitkár.

Hírdetés

De még lehet fokozni, mert van két minősítő körülmény is:

 – az ellenzék idehaza azt mondja, hogy ezek a tervek nem is léteznek;

 – ehhez képest pár perce a baloldal képviselői az egész csomagot cakkpakk megszavazták. Így legalább tudjuk, kikre nem lehet bízni Magyarország biztonságát – zárja sorait Dömötör.

Hirado.hu


Forrás:ultrainfo.hu
Tovább a cikkre »