Trump megkérdezte Putyint, és elhiszi a válaszát

Trump megkérdezte Putyint, és elhiszi a válaszát

Abszurdnak nevezte a feltételezést Vlagyimir Putyin, hogy Oroszország beavatkozott volna az amerikai elnökválasztásba. Az orosz államfő az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés csúcstalálkozója után beszélt erről újságírói kérdésre. Vlagyimir Putyin és Donald Trump közös nyilatkozatot adott ki a szíriai válságról is, ami szerint nincs katonai megoldás, csak béketárgyalásokkal lehet rendezni a helyzetet.

Mindössze két nappal azután, hogy rendkívül udvarias hangnemben tárgyalt a kínai elnökkel Donald Trump a két ország kereskedelmi kapcsolatainak fejlesztéséről, az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés csúcstalálkozóján már sokkal erősebben fogalmazott.

„A mai naptól kezdve csak egyenlő és méltányos versenyben akarunk részt venni. Nem engedjük, hogy az Egyesült Államokat bárki is kihasználja. Én mindig Amerikát teszem az első helyre, ugyanúgy, ahogy ebben a teremben valószínűleg mindenki a saját országa érdekeit tartja a legfontosabbnak” – jelentette ki Trump.

A vietnámi Da Nangban rendezett csúcstalálkozó másik kiemelt vendége az orosz államfő volt. Az előzetes várakozásokkal ellentétben szoros időbeosztásuk miatt a két elnök csak röviden, az egyik csoporttalálkozón tudott beszélni egymással. Vlagyimir Putyin később sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott: kész új fejezetet nyitni Oroszország és az Egyesült Államok kapcsolatában, ehhez azonban további tárgyalásokra van szükség.

Hírdetés

„Rendes párbeszédet folytattunk, de sajnos csak kevés időnk volt, és nem tudtuk a kapcsolatunk minden aspektusát alaposan átbeszélni. Még valamiről kellene beszélnünk, a biztonságról és a gazdasági együttműködésről, ami jelenleg csaknem a semmivel egyenlő” – fogalmazott Putyin.

A két elnök a csúcstalálkozó előtt közös nyilatkozatot adott ki a szíriai válságról, amelyben kijelentették, hogy a konfliktusnak nincs katonai megoldása. Az orosz államfő szerint az egyik legfontosabb pont, hogy érvényesítsék a tűzszüneti megállapodásokat, és megteremtsék a politikai rendezés feltételeit.

Putyin a szólásszabadság elleni támadásnak nevezte az orosz médiumok elleni amerikai intézkedéseket.

„A médiánk elleni támadás az Egyesült Államokban a szólásszabadság megsértése, ez kétségtelen. Csalódottak vagyunk, ahogy azt az emberek ilyen esetben mondják” – emelte ki, majd hozzátette: azok a hírek, amelyek az amerikai elnök korábbi tanácsadójának, Paul Manafortnak az állítólagos orosz kapcsolatairól szólnak, csak Trump ellenfeleitől származnak.

Megkérdezték Donald Trumpot is arról, hogy mi a véleménye az amerikai elnökválasztási kampány orosz befolyásolásáról. Az elnök annyit mondott, hogy Putyin azt mondta, nem avatkoztak bele a kampányba, ő pedig hisz neki. Hozzátette: fontosnak tartja, hogy jó kapcsolatokat ápoljon Moszkvával.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »