Tömegek ünnepelték Lengyelországban a függetlenséget – a Nemzeti Radikális Tábor menetéhez képest eltörpült az antifáké

Lengyelország-szerte tömegek vonultak utcákra szombaton a legnagyobb lengyel nemzeti ünnep, a függetlenség napja alkalmából, Varsóban százezrek vettek részt különböző politikai irányultságú tömörülések menetein, valamint a központi állami megemlékezéseken.

A függetlenség napját annak emlékére tartják, hogy Lengyelország az első világháború végén, 1918 novemberében, 123 éves feldaraboltság után visszanyerte függetlenségét és újra önálló, független, szabad ország lett.

Varsóban összesen 12 menetet tartottak a nap folyamán. A legnagyobb, a rendőrség közlése szerint több mint 60 ezer fős tömeget idén is a hazafias függetlenség menet gyűjtötte össze, amelyet az úgynevezett nemzeti körök, többek között a parlamenten kívüli jobboldali Nemzeti Radikális Tábor (ONR), 2010 óta szerveznek. A rendezvényt politikai hovatartozástól függetlenül a társadalom szélesebb rétegei – fociszurkolók, egyetemisták, családok és idősebb emberek egyaránt – tartják magukénak.

Ezt a menetet idén Mi Istent akarjuk! címmel szervezték. Egy 20. század eleji lengyel vallásos énekből vett idézet – melyet beépített júliusi varsói beszédébe Donald Trump amerikai elnök is – a szervezők szerint azt fejezte ki, hogy "a kereszténységgel szemben folytatott kíméletlen harc, az egész Európát elözönlő utópia idején a lengyelek azokra az értékekre akarnak építeni, amelyek meghatározzák önazonosságukat".

A wp.pl hírportál szerint a menet útvonalát megpróbálta eltorlaszolni a Lengyel Köztársaság Polgárai (Obywatele RP) elnevezésű civil szervezet híveiből álló kisebb csoport, amelynek tagjai a "Fasizmustól mentes Varsó" jelszót kiabálták. A be nem jelentett ellentüntetés résztvevőinek egy részét a rendőrség őrizetbe vette.

Hírdetés

Délben az ellenzéki Demokráciavédelmi Bizottság (KOD) több száz fős gyűlésén mások mellett Bronislaw Komorowski volt elnök jelent meg. Délután a baloldali szervezetekből álló Antifasiszta Koalíció több ezres menete vonult végig Varsó belvárosán, "A nők a fasizmus ellen", "Osztályharc, nem nemzeti harc", "Nem a nacionalizmusra" jelszavakkal.

Az ünnep alkalmából több mint 15 ezren vettek részt délután a Varsó központját átszelő, 10 kilométeres futóversenyen is.

A varsói Pilsudski téren délelőtt rendezett központi állami megemlékezéseken jelen volt Beata Szydlo kormányfő, Andrzej Duda elnök meghívására részt vett rajta Donald Tusk volt lengyel kormányfő, az Európai Tanács elnöke is. Amikor az ünnepség keretében Tusk koszorúzott, az összegyűlt tömeg fütyülni kezdett.

A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) vezető politikusai Krakkóban részt vettek megemlékezéseken és szentmisén, itt hagyományosan jelen volt a Civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) háromszáz fős delegációja is.

A varsói megemlékezéseken várt tömeges részvétel miatt a fővárosban hatezer fővel erősítették meg a rendőri jelenlétet. Először fordult elő, hogy a függetlenség menet útvonala mentén betontömböket állítottak. A varsói rendőr-főkapitányság ezt a nyugat-európai terrortámadások tapasztalatával magyarázta.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »