„Akit csak szeretni lehetett” – felavatták Bud Spencer szobrát Budapesten

„Akit csak szeretni lehetett” – felavatták Bud Spencer szobrát Budapesten

Bud Spencernek elsőként Magyarországon állítottak szobrot Tasnádi Szandra szobrászművész jóvoltából. A 240 centiméter magas bronzkolosszus Budapesten, a Corvin sétányon kapott helyet, a VIII. kerület támogatásával.

Eredetileg Kazincbarcikán épült volna meg a szobor, ám a munkafolyamat előrehaladtához képest már túl későn szóltak a megörökítendő mozdulat megváltoztatásáról. Az ábrázolt, vállán nyereggel közelítő alak Az ördög jobb és bal keze 2. nyitójelenetéből lehet ismerős. Kitüntetett, egyszersmind lírai képről van szó, melyre a szobor talapzatán olvasható idézet is emlékeztet, ugyanis a filmek állandó társszereplője, Terence Hill, vagy ha úgy tetszik, Mario Girotti utalt erre búcsúztató beszédében, miszerint ha ő is felkerül majd a mennybe, a 86 évesen elhunyt barát a vállán nyereggel érkezik majd üdvözölni őt.

http://mno.hu/

Szobrász és alanya egy napon jöttek világra, eredetileg e születésnap lett volna a szoboravatás dátuma, mely végül azért halasztódott későbbre, hogy a színész meghívott gyerekei, Cristiana és Diamante is díszvendégeként jelen tudjanak lenni.

Szobrát péntek kora délután daruval helyezték el talapzatán, ez alkalommal beszélgettünk Tasnádi Szandrával, aki elmondta, hogy az alkotás fél éve alatt még közelebb került Bud Spencerhez, újranézte filmjeit a személyiség mind teljesebb átérzéséért. A filmek mellett pedig fotók segítségével tudta visszaadni a negyvenes évei elején járó színész alakját.

Hírdetés

http://mno.hu/

A szombat délutáni ünnepélyes szoboravatón elsőként Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere mondott köszöntőt. Kárpáti György olimpiai bajnok vízilabdázó felszólalásában elmondta, Bud Spencer a három legjobb barátja között volt, „olyan ember volt, akit csak szeretni lehetett”.

Tekintsék meg videónkat:

Cristiana Pedersoli arról beszélt, hogy nagyszerű itt lenni az édesapjának szentelt eseményen. „A szobor visszaadja a személyiségét, azt a nagydarab embert az óriási szívével” – fogalmazott. Beszédét így zárta: biztos benne, hogy ma is velünk van, és fentről figyel, az angyalok közül. Diamante Pedersoli megköszönte mindenkinek, hogy eljött a szoboravatásra. „Nagy öröm és megtiszteltetés itt lenni, apa rendkívül boldog lenne” – mondta. Hozzátette: „Ma minden eddiginél jobban tudjuk azt, hogy milyen helyet foglalt el az emberek szívében, és milyen fontosak voltatok a számára.” A szobrot a beszédek után Bud Spencer két lánya, Kárpáti György és Kocsis Máté közösen leplezte le.

Végül az atyai pofonosztó mestert ünnepelve csattanóként a tizenegy éves Spencer Hill Magic Band elevenítette fel a filmek atmoszféráját. 

http://mno.hu/


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »