Hatvan éve, 1957. november 7-én hagyta el a kelet-németországi Zwickau Sachsenring autógyárát a mára kultikussá vált Trabant első példánya.
Az 1949-ben létrejött „első német munkás-paraszt állam”, a Német Demokratikus Köztársaság (NDK) az autógyártás újjászervezésekor két bázisra támaszkodhatott, az egyik Zwickauban, a másik Eisenachban volt, ahol később a Wartburgokat gyártották. A piac önszabályozó szerepével szemben a gazdasági tervezés fensőbbségét hirdető állampárt és kormánya a rendszerellenes 1953. évi berlini felkelés után belátta, hogy az életszínvonal emelésére is szükség van.
1954 elején utasítást adtak egy, minden keletnémet állampolgár számára elérhető gépkocsi kifejlesztésére. A követelmények között szerepelt, hogy a négyszemélyes autó legyen könnyen kezelhető és könnyen karbantartható, súlya ne legyen több 600 kilogrammnál, száz kilométeren ne fogyasszon többet öt és fél liternél, ne kerüljön többe négyezer márkánál, és évente legalább 12 ezer darab készüljön belőle.
A zwickaui VEB Sachsenring Automobilwerke a prototípust már 1954-ben elkészítette, de az gyakorlatilag használhatatlannak bizonyult (a csomagtartót például kívülről nem lehetett kinyitni), ezért teljesen újra kellett tervezni. A háború előtti DKW-modellekhez nyúltak vissza, így született meg az ideiglenesnek szánt AWZ P70-es modell, amelynek gyártásával csak 1959-ben álltak le. A jármű motorja kétütemű, vízhűtéses, 690 köbcentis volt, karosszériáját az előírt súlykorlátozás miatt gyapothulladékból és fenolból készítették, saját fejlesztésű műanyagból, duroplastból gyártották, az utastér padlózata pedig fából készült.
A széles néptömegeknek szánt Trabant, a P50 első példánya 1957. november 7-én, „a nagy októberi szocialista forradalom” 40. évfordulóján gurult le a futószalagról. A Trabant nevet is szovjet ihletésre kapta, a néhány héttel korábban fellőtt első szputnyik (útitárs) nevét fordították németre. A P70-nél kisebb modellbe léghűtéses motor került a korábbi vízhűtéses helyett, de megmaradt a két henger, a két ütem és a duroplast karosszéria. Az 500 köbcentiméteres, 18 lóerős motorral készült szériák a körbezárt S (Sachsenring) emblémát 1958. május 1-jétől viselték.
Mindenki autója
Olcsósága, alacsony fogyasztása igénytelensége ellenére – vízszintes irányban eltolható oldalablakok és csupán sebességmérő órából álló műszerfal – hamisítatlan kelet-európai népautóvá tette a „Trabit”. Az 1959-től forgalomba került új széria már a Trabant 500 nevet kapta, amiből elhúzható tetővel felszerelt „camping” típusú is készült. A motor 1960-tól – több lépcsőben – átalakult, javítottak az égéstéren, a karburátoron és az áttételen. Ekkor jelent meg az első kombi is, 1962-ben pedig a már ismert karosszériát mutatták be, a Trabant 600 végsebessége a mágikus 100 kilométer volt.
A legtovább gyártott széria az 1964-es Trabant 601 lett. A nagyobb utas- és csomagteres autó erőforrása 26 lóerős, 600 köbcentis kéthengeres motor volt, ez vált igazán népszerűvé a keleti blokk országaiban. 1966-ban jelent meg a Trabant 601 Deluxe típus, amelybe rádió, kényelmesebb ülések és eltérő színű belső kárpit került, valamint az automata kuplungos Trabant Hycomat. A gyár kifejlesztette 1967-től a nyitott változatot, a Kübelt a katonaságnak szánták felderítési és harcászati feladatok ellátására, a Tramp pedig a civil vásárlókat célozta meg.
A gyártásnak voltak jellegzetesen szocialista mozzanatai: a karosszériát a gyártól húsz kilométerre készítették, ott szerelték be a Zwickauból áthozott padlólemezeket, majd a félkész autót visszaszállították a gyárba. Az NDK végnapjaiban a főtengelyt már a legkorszerűbb, lézeres gépekkel állították elő, de a gyártósor végén alakító kalapáccsal korrigálták.
Még a Nyugat is profitált belőle
A Trabantot keletnémet népautóként reklámozták, de soha nem tudtak eleget gyártani belőle. A fejlesztéseket az alacsony ár tartása miatt a vezetés nem engedélyezte, így a gépkocsi műszakilag fokozatosan elavult. Habár a hatvanas évek végén megtervezték a 601 utódját, de a forradalmi ötleteket tartalmazó Trabant 603 gyártását nem hagyták jóvá. A terveket eladták nyugatra, és részben ezek felhasználásával épült meg a VW Golf, de a „Trabiba” szánt Wankel-motor és duroplast karosszéria nélkül.
A szocialista hiánygazdálkodás közepette Trabanthoz jutni nehéz és hosszadalmas vállalkozás volt: az autóra 12-15 évet kellett várni, sokan már a tizennyolcadik születésnapjukon beadták az igénylést.
Tino Heimann (j) és Marvin Domsch, a zwickaui autómúzeum munkatársai kigurítják az utolsó sorozatban gyártott Trabantot a múzeum műhelyéből 2016. április 27-én. A már 1,1 literes Volkswagen motorral szerelt rózsaszín kombi 1991. április 30-án gurult le a gyártósorról, és egyenesen a múzeumba került (MTI/EPA/Hendrik Schmidt)
A Trabant jelképpé és kultikus tárggyá vált
A Trabant gyártását a német újraegyesítés után, 1991-ben megszüntették, de az utolsó két évben az 1.1-es verziót már Volkswagen-licenc alapján készült négyütemű motorral gyártották. Az utolsó, 1991. április 30-án elkészült Trabant a zwickaui gyár múzeumában látható, motorjának sorszáma 3 096 099. (A hárommillió Trabant 98 százaléka a mindenki által ismert 601-es típus volt.) A város lakói 1998-ban emlékművet emeltek a Trabantnak, amely egyben Zwickau városának is jelképe.
Újjáélesztésére is több kísérlet történt. Taskentben 1997-ben elkészítették az első üzbég Trabantot, ugyanabban az évben mutatták be a Volkswagen-fejlesztésű, Sachsenring-jelvényes UNI 1 hibrid prototípusát is, de a dolog ennyiben maradt. A frankfurti autóvásáron volt látható 2009-ben egy új Trabant, amelynek 47 kW (64 lóerős) villanymotorjával óránként 130 kilométeres végsebességet lehetett volna elérni, ha megkezdődik sorozatgyártása.
A „Papír Jaguárnak”, „szász Porschénak”, „NDK-Volkswagennek” csúfolt jármű ma már kultikus tárgy. A világ különböző országaiban száznál több egyesület működik, amelyben a „Trabi” barátai rendszeresen találkoznak, és színes élménybeszámolókkal szórakoztatják egymást. A német újraegyesítés után, 1991-ben mozifilm is készült az NDK jelképéről Go Trabi, go címmel.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
