Legértékesebb bankjegy volt Európában

2018 végétől Európa már nem bocsát ki ötszáz eurós bankjegyeket. Az átlagembernek különösebben nem fog hiányozni – elemzi az unió jövőjét az Index.hu.

Az index szerint a legmegdöbbentőbb az, hogy ezek a bankjegyek annyira nem voltak benne a hétköznapi forgalomban, hogy a válaszadók még a színüket, a pénzeken szereplő motívumokat sem tudták emlékezetből felidézni. Az is beszédes, hogy a szlengben a mi magyar csúcscímleteinket olykor a rajtuk szereplő hírességekről neveztük el, volt Bartókunk, most Deákunk, az ötszáz eurósnak viszont a „Bin Laden” volt egy időben a beceneve.

A portál azt kérdezi, hogy akkor ez a konstrukció minek létezett? Akkoriban léteztek az ötszázasok, de az elmúlt másfél évtizedben szépen szaporodtak is. Az euró indulásánál 60 millió darab ilyen bankjegyet nyomtattak, 2017. január elsején viszont már több mint 534 millió ötszáz eurós bankjegy volt forgalomban

Hírdetés

Mindezt Ónody Tamás, a Wallis Zrt. treasury-igazgatója, a Magyar Treasury Klub elnöke mesélte. Az Index.hu szerint úgy tűnt, hogy minden egyes bankjegyről hosszú cikkeket megtöltő érdekes anekdotája van. Mint elmesélte, ez nagyjából így is van, az elmúlt két év alatt összeállított egy ezeroldalas kéziratot az európai bankjegyekről, most keres hozzá hazai vagy európai kiadót. A következő történetek és adatok elsősorban tőle származnak.

Szóval az ötszáz euróst kevésbé a hétköznapi ember, sokkal inkább egy egészen másfajta „felhasználói csoport” használta, részben egymás közötti elszámolásra, részben értékmegőrzésre. Olyan fazonok, akiknél a banki utalások kevésbé jönnek szóba: drogdílerek, bérgyilkosok, adócsalók, korrupcióban részt vevők, terroristák.

Nicolas Giannalopoulos professzor szerint a szervezett bűnözés éves forgalma adja a világgazdaság 4-8 százalékát, ami körülbelül 1000-2000 milliárd dollárt jelent, de az ilyen becslések könnyen tévedhetnek, és ez esetben akár sokkal nagyobb is lehet az érték.

Mindezek ismeretében nem kérdés: az ECB-nek valóban érdemes volt elgondolkodnia azon, hogy küldetése-e hatékony segítséget nyújtana a gazdaság ezen árnyékvilágának. Valóban Mario Draghi aláírásának és uniós csillagoknak kell szerepelniük ezen a kiváló minőségű feketepiaci elszámolási és értékőrzési eszközön? A válasz nyilvánvalóan nem.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »