Lehangoló, sőt pusztító jelenség, hogy a magyarországi politikai ellenzék ismét egy nagy műszaki létesítmény elveszejtésével akar felkapaszkodni a hatalomba. A rendszerváltással anno az ország számára életfontosságú vízlépcső elpusztítása árán szerezték meg a hatalmat, ami nemcsak azt jelenti, hogy megfosztottuk magunkat egy 80-85 százalékban elkészült, nagyon fontos mű használatától, hanem dollármilliókat kellett kiadnunk miatta a semmiért. A nagymarosi mű nemcsak vízügyi szempontokból hiányzik (hajózás, öntözés, árvízvédelem, egyéb), hanem mintegy 440 megawatt villamos teljesítmény hasznosításának elmaradása miatt is.
Most a paksi kapacitásbővítés elvetése lenne a hatalomba kapaszkodás lépcsője (szép kis képzavar, nemde?). Erre utal egy egyébként kompetens ember minapi nyilatkozata. Mártha Imre, az MVM egykori vezetője nyilatkozott így az egyik portálnak: „Akkor is egy erőmű épült volna, a Szovjetunió adott volna hitelt, majd jöttek a tiltakozások, és végül nagy költségek árán, de kifaroltunk.” Majd hozzátette: „Ha valaki hisz a történelem ismétlésében, akkor így 2026-ban fogunk kifarolni Paksból, feltéve, hogy most nem végezzük el az aktuális pénzügyi, technológiai és társadalmi kontrollvizsgálatokat.”
Nos, vegyük sorra! Először is „akkor”, mármint a rendszerváltás előtt Nagymaroson elsődlegesen vízlépcső épült volna, nem erőmű. Vagyis annak csupán hasznos melléktermékeként jött volna létre az áramtermelés. A fő célok ugyanis vízügyiek voltak. Ezt egy ilyen magas pozíciójú szakembernek illene tudnia. De a lényeg a Paks II.-ből való kifarolás. Mártha két példát is hoz arra, hogy másutt már megtörténtek ilyen esetek. Mindkettőben csúsztat. Az egyik az USA Dél-Karolina államában mostanság felfüggesztett atomerőmű-építés esete. Nem a költségek túllépése az ok, ahogy Mártha Imre állítja (bár kétségtelen, hogy az is szerepet játszik benne), hanem hogy az építő Westinghouse cég japán tulajdonosa, a Toshiba csődöt mondott és leállította a munkálatokat.
Egyébként még messze nincs eldöntve, folytatják-e az építkezést, vagy tényleg végleg leállnak vele. A másik példa a bolgár belenei erőmű építésének leállítása. Itt színtiszta politikai játszmák áldozata lett az építés. A bolgár népnek csak e politikai döntés 600 millió eurójába került, mert ennyi kártérítést kell fizetniük a vállalkozó Roszatomnak a leállításért, plusz ott maradt a nyakukon egy meg nem épült, de szerkezetkész erőmű 1,8 milliárd dolláros eddigi költsége.
Tehát nekünk, magyaroknak is ki kell farolnunk, állítja Mártha Imre. Méghozzá gyorsan, mert néhány hónap múlva, januárban megkezdődik az építkezés Pakson. Különös javaslattal is előáll: hosszabbítsuk meg még legalább tíz évvel a most működő, de 2037-ig sorra leálló régi reaktoraink üzemidejét. Érdekes gondolat. Vajon mennyire lennének üzembiztosak az így tovább élő reaktorok mondjuk anyagfáradás – és még egy sor egyéb – tényező szempontjából? És mennyibe kerülne mindez? Ráadásul, ha sikerül is, csak 2 gigawatt (GW) teljesítmény állna rendelkezésünkre, szemben a két új reaktor 2,4 GW teljesítményével.
Állítólag nem lesz szükség ekkora teljesítményre. Tényleg? A tervek szerint szerte Európában 2040-ig le kell majd állítani a belső égésű motorokkal járó autókat, és kizárólag villanymeghajtásút lehet használni. Tudjuk már, hogy ez a szándék mekkora többletfogyasztást jelent? Ki lehet persze számítani, nem túl nehéz feladat. Hozzávéve az ipari robotok nagymértékű terjedését is, amelyek ugyancsak óriási fogyasztók lesznek. Akkor már késő lesz arra ébredni, hogy nem áll rendelkezésünkre elegendő villamos teljesítmény, mert ugye egy erőmű építése elég hosszadalmas folyamat. Hiszen már most is a villamosenergia-igényeink majdnem egyharmadát importból fedezzük.
Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »
