Hugh Hefner tagadhatatlanul jelentős alakja volt a huszadik századnak – én pedig bevallom, nem hiszek a halottról jót vagy semmit imperatívuszában. Az utóbbi napokban addig és akkora intenzitással harsogtak körülöttem az ájtatos szervilizmus fanfárjai, míg úgy nem éreztem, meg kell vonnom Hefner kulturális örökségének mérlegét.
Ő és életműve, a Playboy tömegesen deformálta nők százmillióinak önértékelését, és szoktatta férfiak százmillióit olyan alávaló szexualitáshoz, ami aztán Kovács Kovi István, Rocco Siffredi és az igénytelen castingvideóiról hírhedt análpápa, Pierre Woodman áldatlan tevékenységéhez vezetett. Hefner a kezei közé kerülő nőket megfosztotta mindentől, ami mélység és finomság, szépség és érzékenység.
Személyes rossz ízléséből és patológiás szexualitásából az emberiség számára egy addig nem létező nőideált gyártott: a hidrogénszőke, agyonszoláriumozott és agyonplasztikázott, kizárólag szexuális objektumként funkcionáló, műkörmös cicababát. Hefner nem rabszolgákká, még csak nem is másodrendűekké, hanem kifejezetten luxusszámba menő reprezentációs tárgyakká tette a nőket. Olyan szexuális segédeszközöket formált belőlük, amelyekkel nem kell és nem is érdemes beszélgetni, amelyeknek nincs szükségük intimitásra, amelyek egész nap arra várnak, hogy gazdag férfiak közösüljenek velük, és az aktus fizetségeként adjanak nekik valami szép ékszert.
Hefner a Playboy hasábjain a prostitúció világát felszórta konfettivel, fellocsolta pezsgővel, és mindehhez a sznobéria szellemében szépirodalmi szemelvényeket rendelt, amivel megkezdte a kulturális élet elbulvárosításának alávaló műveletét. Ha az a kérdés, miként kerülnek meztelen női mellek a bulvárlapok címoldalaira – nos: Hugh Hefner tevékenysége nyomán. Soha az emberiség történetében nem volt vágyott szakma a prostitúció – Hefner azzá tette. Ehhez olyan prostituáltakat gyártott, akiknek már nem volt önértékelésük: beszélő tárgyak voltak – legalábbis amíg a Playboy-villában tonnaszámra felszippantott nagy tisztaságú kokain teljesen fel nem marta a nyálkahártyájukat.
Hugh Hefner valójában Marilyn Monroe alakját rántotta le az utcasarokra, tette a végsőkig közönségessé, filléressé, bárki számára hozzáférhetővé. A szexuális forradalom másik nagy kísérletét képező hippik sorban meghasonlottak a maguk hamis emberképével, hiába hitték, hogy az önzés, a kisajátítás és a versengés nem az ember szerves része, hanem társadalmi konvenció, amit meg lehet haladni – rosszul mérték fel az emberi természetet: a szekularizált újevangelizmus drogoktól és szabad szexualitástól fűtött társadalmi kísérlete elbukott.
http://mno.hu/
Hugh Hefner meg sem próbált az emberi természet fényes oldalára építkezni: a legsötétebb gonoszsággal és embertelenséggel vitte tőzsdére a szexuális forradalmat, és tette újra piackonformmá a rabszolgaságot – ez a tevékenység pedig nem is állhatott volna messzebb Woodstock szellemétől. Így lett a velejéig romlott Hugh Hefner teljes életére háremének buja őre, és ízléstelen birodalmának kiégett reklámarca. Hogy az általa okozott kár mekkora, az ma talán még fel sem mérhető.
A Viasat 3-on zajló Feleségek luxuskivitelben című műsor huszonéves lányszereplőinek kezén-lábán jól kivehető a nyuszis tetkó, mint megannyi bőrbe égetett stigma, de Hefner szellemének hatása jól látható a plasztikai sebészetek várótermeiben is, ahol szinte gyermekek lökdösődnek az újabb és nagyobb szilikonimplantátumokért. A kulturális megrontás tünetei jól felismerhetők korunk párkapcsolatain – elég csak a sok szeretethiányos nőre és gyengédségre képtelen férfira tekintenünk. Valamennyien Hugh Hefner áldozatai vagyunk.
Most ugyanaz zajlik itthon, ami Sztálin elvtárs halálakor. A magyarok közösen könnyezik meg és hordozzák körbe a nagy ember emlékét: milyen jót akart, mennyi jót tett, milyen imponáló módon tudott élni és uralkodni! Szolgák vagyunk: nyüszítő kutyák a gyarmaton, akiknek máris hiányzik a gazda – az ő kezéből esett legjobban a friss emberi hús!
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.10.12.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
