Abbamaradhat a négerek térdelős hisztériája Amerikában

Az észak-amerikai profi amerikaifutball-liga (NFL) vezetője elrendelte, hogy a mérkőzések előtt felcsendülő himnusz alatt minden játékos köteles felállni. Roger Goodell főbiztos a szövetség 32 csapatának küldött szerdai körlevélben tudatta a kötelező érvényű szabályt.

Goodell leszögezte: reméli, hogy ezzel sikerül véget vetni a hetek óta tartó viszálynak, és a játékosok és a szurkolók a sportra összpontosíthatnak majd. A főbiztos hangsúlyozta azt is: „tiszteletben akarjuk tartani nemzeti lobogónkat, országunkat, s a szurkolók ezt el is várják tőlünk”.
A sportvezető hangsúlyozta, hogy a himnusz körüli vita akadálya a tisztességes párbeszédnek.

„Túl kell lépnünk ezen az ellentmondásos helyzeten, és ezt a játékosainkkal együtt akarjuk megtenni” – fogalmazott a körlevélben Goodell.

Az egyes focicsapatok tulajdonosai a jövő héten New Yorkban tartanak találkozót a főbiztossal, hogy megvitassák a helyzet rendezésének részleteit.

Hírdetés

Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésben reagált Goodell állásfoglalására. Szerdán az elnök, nagybetűkkel leszögezte: „ideje volt, hogy Roger Goodell az NFL-től végre felszólítsa valamennyi játékost, hogy álljon fel a mi nagyszerű nemzeti himnuszunk alatt – tiszteljék az országot”.

Az NFL csapatai azonban közös közleményben válaszolva azt hangoztatták, hogy a főbiztosnak „a himnusz kapcsán kialakított álláspontja nem pontos”. Az NFL szóvivője a Sports Illustrated című sportlapnak leszögezte: a labdarúgó-mérkőzések szabályzatát tartalmazó kézikönyv már amúgy is előírja, hogy a nemzeti himnusz alatt a pályán és a kispadon lévő játékosoknak kötelező állniuk.

Az Egyesült Államokban hetek óta tart az egyes elemzők szerint immár kultúrharccá szélesedő vita arról, hogy a focimeccseken felálljanak-e a játékosok, amikor felcsendül az amerikai himnusz.

mti


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »