A Kr.e. II.sz. kezdetétől a világkereskedelem legnagyobb áruforgalma a Selyemúton bonyolódott. A Kínából származó luxus kelmék, illatszerek és fűszerek útvonala rendkívül szélsőséges éghajlatú lokális sivatagokon vezetett keresztül, a Gobitól – a Karakum sivatagig. A gazdagság kulcsa a bakriai teve volt.
A tikkasztó nyári hőség és vízhiány, a rendkívüli évi hőingás (+40 °C nyáron / -40 °C télen) és a végtelen homoktengerek akadályai következtében a lovakat nem lehetett felhasználni sem lovaglásra, sem hintók, szekerek vontatására. Közép- és Belső-Ázsia lovasai így átültek a baktriai tevék nyergébe. A sztyeppei lovas népek (török népek, mongolok) szeme fénye továbbra is a ló maradt – de a Selyemút mesés gazdagságát a baktriai tevék teremtették számukra.
A baktriai teve (Camelus bactrianus)
A különlegesen szívós, páros ujjú patások ősei a történelmi idők előtt érkeztek Észak-Amerikából. Háziasításukra a Kr.e. III. évezredben került sor Baktriában (A modern Türkmenisztántól – Afganisztánig húzódó sivatagos hegyvidéki terület). A Camelus bactrianus a vad kétpúpú tevétől (Camelus ferus) és az egypúpú tevétől (Camelus dromedarius) is különálló faj. Keveredéseikből születhetnek ugyan utódok, de a steril második generációt nem követheti harmadik. A háziasított kétpúpú tevék szívóssága, alkalmazkodó készsége egészen egyedülálló. Elviselik az ázsiai sivatagok +40 °C feletti nyári hőségét és -40 °C alatti metsző téli hidegét egyaránt. (Erre a lovak és az egypúpú tevék is képtelenek.) Nyáron csupaszra vedlenek, míg téli bundájuk a szibériai barnamedvékével vetekedik.
A felnőtt példányok átlagos hossza 3 m, marmagasságuk 1,8 m és 2,3 m. Tömegük 450-500 kg, színük a piszkosfehértől a sötétbarnáig váltakozhat. Hatalmas szemeiket, hosszú, dupla szempillasor védi a homokviharok során szállított szemcséktől és a szúrós bozótoktól. Orrlyukuk zárható (!), füljáratukat áthatolhatatlan szőrzet védi. A más fajok számára elviselhetetlen körülmények között is 30 évig élhetnek.
Mindent elvisel
A baktrián zsírral töltött két púpja sokat elárul „gazdája” egészségi állapotáról és általános kondíciójáról. A tele púp a jó egészség és erőnlét jele. A Selyemút hátasa napokig is kibírja ivás nélkül, hőségben és 250 kg nehéz málhával a hátán is. Ha vízhez jut, 10 perc alatt képes 110 liter mennyiséget is magába szívni. Az elfogyasztott víz minősége, milyensége bármilyen lehet. Megissza a sáros, meleg vizet, sőt – a sós mocsarak vizét is. A fiatal borjakat istállózzák, de a szoptatás után (18 hónapos koruktól) kicsapják őket a félsivatagi – sivatagi „legelőkre”.
Ahol minden más nagytestű növényevő éhen halna – a baktriai teve nagyszerűen megél. A szakszaul mellett el tudja fogyasztani a legkeményebb levelű, tüskés sivatagi növényeket is. A domináns csődörök vezetése alatt félvadon „bolyongó” állatok önmaguk gondoskodnak élelmezésükről. Növényevő állat, de megeszi a húst, csontot és bőrt is, jobb híján. Számos esetben előfordult, hogy az éhes tevék sátrat, nyergeket, szandálokat és különböző ruhaneműket is megettek. (A cikk szerzője személyesen is látott a jurta falát rágcsáló, illetve papír szatyrokat csemegéző kétpúpút.) Közép- és Belső-Ázsia sivatagai ma is próbára teszik az arra járók állóképességét. Igaz, több helyen már szilárd burkolatú utak kötik össze a nagyvárosokat, de nyáron, egy napközben tett, órás séta alkalmával is majd mindig megfogalmazódik a kérdés a Magyarországról jött látogatók körében: „Akkor most előbb kiszáradunk – vagy előbb megsülünk?”
A baktrián nem csak a vízhiányt és a hőséget bírja sokkal jobban, mint a lovak (és emberek). Teherbíró képessége is jobb, hiszen 250 kg teherrel a hátán napi 45 km teljesítményre képes, akár több héten át is. A Selyemút mentén lévő sivatagok (Kizilkum, Karakum, Takla-Makán, Gobi) mindegyikében találhatóak nagyméretű homoktengerek is. A forró homokon a lovak egyáltalán nem tudnak haladni – így ezeken a területeken valóban a kétpúpú volt az egyetlen számba vehető hátas jószág.
Vámbéry a karavánokról
A baktriánokon való szállítás és utazás az évezredek alatt nem változott semmit. Vámbéry Ármin (1832-1913) 1863. évi utazása során hónapokat utazott karavánokkal. Dervisruhában Közép-Ázsián át című, számos nyelven kiadott munkájában részletesen mutatta be a nyugati világban addig teljesen ismeretlen, ősi sivatagi városokat (Khíva, Bukhara, Szamarkand) – illetve a sivatagi utazás emberfeletti megpróbáltatásait. A korabeli török nomádok gondolkodását és érzésvilágát átvéve szembeötlő tisztelettel, szeretettel – no és humorral írt a tevékről. Íme egy részlet a karavánok éjszakai táborozásáról.”Éjjel a kervánbasi felügyelete alatt erős tábort szokás ütni. Középen vannak a málhacsomagok, ezek körül feküsznek az emberek, s védfalul a tevéket sűrűn egymás mellé körbe fektetik….e csodálatos állatok parancsszóra elterülnek, egész éjjel mozdulatlanul maradnak a helyükön…csak parancsszóra emelkednek föl, mint a gyermekek. Fejükkel kifelé, hátsó részükkel a karaván belseje felé fektetik őket, mert már messziről megérzik az ellenséget, és tompa horkolás által tudatják a veszélyt, így még pihenési idejük alatt is őrökül szolgálnak. A körön belül alvók közvetlen a tevék mellett -…- nem a legjobban érzik magukat. Sokszor megesik, hogy a sós abrak és víz, melyet az állatok nappal ettek, a lőtávolban fekvőkre kézzel fogható hatást gyakorol. Magam is igen sokszor ébredtem ily freskó-festménnyel ékesítve; hanem itt alig törődik az ember vele, mert ki tudna az állatra haragudni, mely oly utálatos alkatú ugyan, de oly türelmes, oly kevéssel megelégedő, oly szelíd és hasznos. Nem csoda, ha a sivatag utazója a tevét minden állat fölé emeli, és majdnem az imádásig szereti.”
A tevegelés
A két púp közé kerülő nyeregről, csak madzagból csomózott lábtartó, „kengyel” lóg alá. A gyeplőt egyetlen kötél helyettesíti, a kötél a baktrián orrába dugott fapöcökben végződik. Így az orruknál rángatva irányítják őket. A borjak nagyon gyorsan tanulnak, már a szoptatás során, anyjuk mellett megtanulják a különböző emberi utasításokat. A sivatagi hátas egy oldalon emeli lábait, „poroszkál”, így meglovagolása kényelmes, ringatódzó élmény. Vágta közben 12-15 km/ óra sebességgel halad, természetes tempója az 5 km/ órás ballagás.
Különleges teherbírásuk és igénytelenségük miatt a motorizáció előretörése ellenére is legalább 2 millió egyedet tartanak belőlük Belső-Mongóliától – Üzbegisztánig. Húsuk és tejük fogyasztható, zsírjuk számos étel alapanyaga.
Trágyájuk kiváló fűtőanyag. Szőrükből első osztályú textíliák készültek, gyapjújukat épületek szigetelésére is használták. Elsőre hihetetlennek tűnik, de volt időszak, amikor a minőségi teveszőr ára megegyezett az aranyéval. A teveszőr nemez ma is széles körben elterjedt jurta alapanyag.
Egy kis színes
A kizilkumi kazakok, vagy a Gobiban élő mongol nomádok körében a baktriai teve ma is az a biztonsági tartalék, amihez fordulni lehet, ha a dolgok „rosszabbra fordulnának”. Sokszor már csak háztájiként tartják őket – de meg nem válnak tőlük. Erős az emberek kötődése a Selyemút hátasaihoz. Egy európai turista rögtönzött özbegisztáni „tevés képzése” során elhangzottak kifejezően szemléltetik a tevék iránt érzett gondoskodást: A tevére először ülő turista kérdésére „Mi lesz, ha leesünk…?” a jószág gazdája a kétpúpúra nézett, majd tekintetét arról le nem véve válaszolt: „Lehet, hogy eszik majd ott a dűnék melletti sásból…és nyugodjon meg, ennél sokkal messzebbről is hazajön egyedül…”
Szöveg: Gőgös Norbert
Kép: Gőgös Norbert, Dr. Marjai László
Forrás:kurultaj.hu
Tovább a cikkre »
