Itt a videó! A fideszes polgármester elhallgattatta a jobbikost, mert az elszegényedésről beszélt

Itt a videó! A fideszes polgármester elhallgattatta a jobbikost, mert az elszegényedésről beszélt

Jakab Péter az ominózus esetet feltette a Facebook-oldalára, érdemes végignézni, hogyan próbálja többször is megakasztani a fideszes polgármester a jobbikos politikust.

A felszólalásában Jakab Péter a termelőberuházások hiányára hívta fel a figyelmet, és például arra, hogy hiába kampányoltak Krizáék 2014-ben a kohászat beindításával, nemhogy nem épült semmi, de már azt az önkormányzati céget is megszüntették, aminek ez lett volna a feladata.

Ezzel szemben a bérunió egy olyan gazdaságpolitikai váltás lenne, ami nem a multikat hozná helyzetbe, hanem a helyi, miskolci vállalkozások versenyképességét fokozná a versenyképes fizetések érdekében, hogy Miskolc ne az összeszerelő-üzemek városa legyen – magyarázta Jakab Péter.

Hírdetés

Elképesztő, de a hivatalos adatok szerint 2011-2016 között 6 ezerrel csökkent a miskolciak száma.

Az elvándorlás pedig az alacsony bérek miatt ért el ilyen látványos méreteket a városban. Így nem lehet sikeres egy város – tette hozzá.

A bérkérdés hallatán viszont végleg eltört valami a fideszesekben, ugyanis a kormánypárt szerint Miskolcon rekordméretű bérnövekedés zajlik – és láthatóan mást erről nem is lehet mondani.

Így járt Jakab Péter is, amikor az alacsony bérekre alapuló fideszes gazdaságpolitika veszélyeire figyelmeztetett, egyszerűen elhallgatta őt Kriza Ákos polgármester.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »