A nemzetközi jog nem kívánságműsor, Koszovó sem eshet egyedi elbírálás alá.
Brüsszel egy utópia rabja. Ezt az utópiát úgy hívják, hogy nemzetek feletti Európa. Azonban az elmúlt időszakban kiderült, hogy ez egy fatális illúzió.
Nincs európai nép, de európai népek vannak. Lehet, hogy Brüsszelnek meglepő, de a katalán is egy európai nép. Ha nincs európai nép, akkor tudomásul kell venni azt a magától értetődő törvényszerűséget, hogy csakis a népek politikájára, szándékára, akaratára és együttműködésére lehet fölépíteni egy összeurópai rendszert. Ehhez azonban véget kellene vetni Brüsszel elképesztően siralmas kiválasztási folyamatának, amelynek során hagyományosan gyenge, karizma nélküli és kontár vezetőket választ.
Érthetetlen Brüsszel szerencsétlenkedése, hiszen már az ókori gondolkodók is fölismerték a döntéshozók szakértelmének szükségességét. Szolón szemléletesen rávilágított arra az ellentmondásra, hogy amíg az egyszerű szakmák gyakorlásához (mint például kőműves vagy hajóépítő) meghatározott ismeret és tudás szükséges, addig a törvényhozók a törvényhozáshoz szükséges szakértelemnek legtöbbször híján vannak.
A modern társadalmakban is fölbukkant ez a probléma. Herbert Spencer liberális politikai teoretikus (1820–1903) dühödten ostorozta a korabeli képviselők kontárságát, és szemükre vetette, hogy a foltozóvargasághoz ugyan megkövetelik a tanulást, de a törvények megalkotásához, ami talán kényesebb munka, mint a lyukas lábbelik megtalpalása, fölöslegesnek tartják a szükséges tudás megszerzését.
Az unió számos vezető politikusa sem mentes ettől a tudásbeli deficittől. Így aztán a „végeredmény” sok esetben egy-egy jogi szörnyszülött, mert a döntésekbe, nyilatkozatokba, állásfoglalásokba a napi politikai érdekeket kiszolgáló rendelkezések kerülnek. A föntebb vázolt jelenség illusztrálására elég megemlítenem Jean-Claude Juncker, Martin Schulz, Rui Tavares és Viviane Reding munkásságát.
Közismert, hogy Martin Schulz érettségi vizsga nélkül töltötte be az Európai Parlament elnöki tisztét. Nem titok, hogy Juncker bukott miniszterelnökként került a bizottság élére. Rui Tavares az állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottságban vitézkedett minden jogi képzettség nélkül, amolyan jogi hályogkovácsként. Látható módon azonban végzettségbeli hiánya nem zavarta őt az alapjogok magyarországi helyzetét vizsgáló jelentéstervezetének megszövegezésekor. Viviane Reding civil foglalkozását tekintve újságíró, a jogérvényesülésért, alapvető jogokért és uniós polgárságért felelős biztosként, jogi végzettség nélkül osztotta az észt és bírálta a jogérvényesülés helyzetét hazánkban.
Nem szabad azonban megfeledkeznünk Európa azon szomorú napjáról sem, amikor Federica Mogherini mindösszesen hat hónapnyi külügyi tapasztalattal rendelkező jelöltként megkapta a kül- és biztonságpolitikai főképviselői posztot. Megérte-e feláldozni a külpolitikai főképviselő posztját a politikai alkuk oltárán? Tényleg azt szerette volna Brüsszel üzenni a világnak, hogy ez a pozíció is csak arra jó, hogy mindenki megkapja, ami jár neki? Mogherini enyhén szólva nem túl erős a területén, és ez ma is valós gyengeséget jelent. Vele folytatódott Brüsszel külügyi és biztonságpolitikai gyengélkedése, pont akkor, amikor az unió határain, de azon belül ezekben a vészterhes időkben súlyos válságokra kellene azonnal reagálni.
Így aztán nem is csodálkozhatunk azon, hogy a katalán referendummal kapcsolatban Alekszandr Vucic szerb államfő kérdésére Mogherininek szóvivőjén keresztül közölt állásfoglalása kiverte a biztosítékot nemcsak a szerb elnöknél, hanem számos nemzetközi jogásznál is. A szerb államfő ugyanis az unió bizottságának feltette azt a nagyon is logikusan hangzó kérdést, hogy amennyiben a katalán népszavazás esetében érvénytelenséget és jogszerűtlenséget állapított meg, akkor Koszovó esetében korábban miért nem tette meg ugyanezt, hiszen annak elszakadását még csak népszavazás sem erősítette meg. Miért mondja azt a bizottság, hogy Koszovó és Katalónia esete nem hasonlítható össze egymással?
Gyorsan érkezett az elképesztő válasz: Katalóniára, pontosabban Spanyolországra másfajta normák vonatkoznak, mint Szerbiára és Koszovóra, mert Spanyolország uniós tagállam, Szerbia viszont nem, nyilatkozta Maja Kocijancic, az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének szóvivője. Kettős mércéről szó sincs, mert a nemzetközi jog egyetemes, tette hozzá nagy felhördülést okozva ezzel.
Szerbia azonban nem vette be ezt a maszlagot, és nyomban levélben fordult az Európai Bizottsághoz, ugyan oldaná már fel az általa generált ellentmondást, magyarázatot követel arra, miért nem lehet összehasonlítani a két esetet? Nem kell jogtudósnak lenni ahhoz, hogy megállapítsuk, képtelenség és abszurdum, hogy az unió tagországaira más nemzetközi jog vonatkozzon, mint azokra az államokra, amelyek nem tagjai az uniónak. A nemzetközi jog nem kívánságműsor, Koszovó sem lehet kivétel, nem eshet egyedi elbírálás alá.
Milos Zeman cseh államfő pedig arra hívta föl a figyelmet, hogy a katalán függetlenségi népszavazás csak a kezdet, Európa régiósítása folytatódni fog.
Nyilvánvaló, hogy az unió nem szívesen venné Katalónia függetlenedését. Azonban ez önmagában nem elegendő ok arra, hogy bármiféle különbséget kellene tenni a nemzetközi jog szempontjából Koszovó vagy a krími félsziget, vagy akár Skócia között e téren. Nem tekinthető ördögtől valónak Katalónia az ENSZ-alapokmányban testet öltött, népek önrendelkezési jogán alapuló elszakadási szándéka.
Sajnos mindmáig lezáratlan a vita arról, hogy az önrendelkezési jog gyakorlását az államok területi integritásának védelmezésével hogyan lehet összhangba hozni. Az elmúlt évtizedek tapasztalata alapján megállapítható: az önrendelkezés alkalmazása szelektíven, a nagyhatalmak politikai érdekeinek megfelelően történt. 1944-ben az Egyesült Államok az államhatárok módosítását még a nemzetközi béke és stabilitás eszközének tekintette. Ma pedig ragaszkodik a határok sérthetetlenségéhez a béke érdekében.
Azonban 1970-ben egy ENSZ-határozatban a szervezet közgyűlése már némi engedményt tett a status quo fenntartását illetően. Eszerint, ha egy állam kormányzata nem képviseli faji vagy más jellegű diszkrimináció nélkül az „egész lakosságot”, a jogaiban sértett nép akár az egyoldalú elszakadáson is gondolkodhat.
Sőt újabban a hágai Nemzetközi Bíróság az ENSZ-alapokmányának az értelmezése során arra a felismerésre jutott, hogy az adott állam területi sérthetetlenségének az alkotmányban is megfogalmazott elve csak nemzetközi politikai összefüggésben, az államközi kapcsolatok esetében alkalmazandó, és semmi esetre sem értelmezendő a népeknek az állam valamely területének elszakadását eredményező önrendelkezési joga érvényesítése akadályaként. Ezért a hágai Nemzetközi Bíróság állásfoglalása szerint nem ütközött nemzetközi jogba Koszovó függetlenségének 2008-as kikiáltása sem.
A fentiekből következően szükségesnek látszik egy árnyaltabb nemzetközi jogpolitikai megközelítése a napjainkban lejátszódott katalán referendumnak és a katalánok önállósodási törekvéseinek, amelynek során a nemzetközi ellenőrzés alatt végrehajtott népszavazás megoldást hozhatna a kialakult válságban, és véget vethetne a szinte polgárháborús állapotoknak.
Elburjánzott Katalóniában egy olyan beláthatatlan végkimenetelű folyamat, amelyet félő, hogy a spanyol kormány nem tud kelő higgadtsággal és bölcsességgel kezelni. A rendfenntartó erők brutalitása miatt keletkezett tömeges elégedetlenség szele viharrá fokozódhat. Tragédia lenne, és súlyos következményekkel járna, ha a spanyol kormány és az unió tétlensége, valamint kontársága miatt nem születnének meg időben a kézzelfogható megoldások és eredmények az ezer sebből vérző katalán nép számára.
Petrin László
A szerző jogász
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
