Nézem a Barcelonából érkező felvételeket, tele van velük minden. Tüntetők rögzítik e képsorokat a telefonjaikkal, és máris a világ elé tárják. Amit pedig a világ elé tárnak, elborzasztó. Spanyol rohamrendőrök támadnak rá egyre agresszívabban, egyre brutálisabban, és minden ok nélkül azokra a katalánokra, akik szavazni akarnak. Vagy talán nem is akartak szavazni, csak kimentek az utcára, hogy támogassák az övéiket.
De ez most már teljesen mindegy. A rögzített képsorok mind-mind azt üzenik, hogy Spanyolországnak vége.
Nem kellett volna ennek feltétlenül így lennie. Mert bár kétségtelen tény, a katalánoknak teljesen jogosan van elegük abból, hogy az ország leggazdagabb, legprosperálóbb, legjobban teljesítő régiójaként a központi madridi kormányzat egyszerűen kizsigereli, kizsákmányolja őket; brutálisan magas adókat fizetnek be a központi költségvetésbe, míg más régiók alig valamit, vagy mint a nemrég még szintén a függetlenségért harcoló és a terrorizmustól sem visszariadó baszkok: semennyit. S a brutálisan magas adóikból nem kapnak vissza semmit sem. Bizony ez is mind-mind benne van a függetlenségi törekvésekben és vágyakban – a kétségkívül erős katalán nemzeti érzés mellett. De még ezzel együtt is mindeddig kisebbségben maradtak volna egy valós, rendben megtartott népszavazáson az elszakadás hívei.
Mindeddig. Ám a madridi kormány annyira megrettent egy lehetséges katalán kiválástól, hogy úgy döntött: erőszakot alkalmaz.
És most jönnek a képek, ahogy talpig birodalmi rohamosztagosnak öltözött spanyol rendőrök rontanak rá védtelen emberekre, hajuknál fogva rángatnak békés, fegyvertelen nőket és tizenéveseket, ütnek, rúgnak, gumibotoznak és gumilövedékkel lőnek (2006., Gyurcsány, Budapest), szóval jönnek a képek, hogy a spanyol rendőrök állatként viselkednek. Madridi parancsra, és nyilván saját elhatározásból is, hiszen a rohamosztagos jelmez alatt érzelmek és politikai meggyőződések is lapulnak.
Így és most lett vége Spanyolországnak. Minden egyes ilyen képkocka ezt üzeni. Mert lehet, hogy a katalánokat a mai és a holnapi napon még brutálisan leverik, hazazavarják és letartóztatják, de a szellem kiszabadult a palackból. Ezek a katalánok soha többé nem akarnak lojálisak lenni és együtt élni ezekkel a spanyolokkal. Múlt hét végén ott voltam, közöttük. Láttam, ahogy minden fiatal nyakába kötött katalán zászlóval járt az utcán. Büszkén, mosolyogva és elszántan. Madrid ezeket a fiatalokat elveszítette örökre. Mert minden hatalom veszít, amelyik annyira gyenge, hogy muszáj ütlegelnie állampolgárait.
Ezt nem fogták fel Madridban. Úgyhogy meg is érdemlik, ami következik.
S mi fog következni? Hosszú, lassú agónia. Spanyolország agóniája. Amely agónia során a katalánok ennek a mai napnak emlékével a szívükben és a lelkükben mindannyian átállnak az elszakadás pártjára. S erre – lássuk be – meg is van immár minden okuk. Madrid pedig fenyegetőzhet, mondhat még ennél is nagyobbakat, átvezényelheti az összes rendőrét Katalóniába, minden egyes ilyen lépéssel csak az egység sírját ássa tovább. Azét az egységét, amelyet éppen ezzel a fellépésével maga mondott fel. Mert gumibottal, szuronyokkal meg könnygázzal csak rothadó lelkű népet lehet elnyomni az idők végezetéig.
A katalánok legnagyobb jelképe a Sagrada Família, Gaudí remekműve. Lassan száz éve épül, nemzeti közadakozásból, mert a katalánok egy fillért nem fogadnak el Madridtól a templomukra. Jelen állás szerint 2026-ra készül el a nagy mű. Addigra a katalán függetlenség is valóra válhat.
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
