Szanyi is hozta magát: „Szerintem egy vezető nem attól vezető, hogy összeszarja magát, és harc helyett hazaköpköd”

Szanyi is hozta magát: „Szerintem egy vezető nem attól vezető, hogy összeszarja magát, és harc helyett hazaköpköd”

A magyar politikai elit színe-alja is minősítette Botka László visszavonulóját.

Szanyi Tibor, az MSZP EP-képviselője a Tumblr-oldalán azt írta: „Szerintem egy vezető nem attól vezető, hogy összeszarja magát, és harc helyett hazaköpköd.”

Dúró Dóra (Jobbik): „Az MSZP ezzel hivatalosan is megszűnt a baloldal vezető ereje lenni – a teljes összeomlás szélén a szocialisták. Az MSZP bedőlésével, a DK és az egyszázalékos formációk esélytelenségével még nyilvánvalóbb lett, amit régen tudunk: csak a Jobbik tudja leváltani a Fideszt.”

Hírdetés

Korábban már megírtuk a Párbeszéd Karácsony Gergelyének kesergését: "Sajnálom Botka László lemondását! Hosszú évek óta ő volt ez első szocialista vezető, aki felismerte, hogy a pártjának alapvetően meg kell újulnia. Hogy mi okozta a vesztét? Hogy túl későn kezdett hozzá a pártja megújításához? Hogy túl sok konfliktust vállalt? Hogy elárulták? Vagy mindhárom egyszerre? Az biztos, hogy az ellenzéknek nem tudott békét hozni, pedig az ellenzéknek, mint ahogy az egész országnak békére és együttműködésre van szüksége."

Fidesz-frakció: „Botka László ugyanolyan szocialista jelölt volt, mint Gyurcsány és a többiek. Ugyanúgy megszavazta a Bajnai-megszorításokat, mint az összes szocialista: elvettek egyhavi nyugdíjat az idősektől és elvettek egyhavi bért a közszolgáktól. Botka László tele volt botrányokkal, így a bukása nem meglepő. A következő jelölt is ugyanolyan szocialista lesz, mint az eddigiek. A baloldalon semmi sem változik.”

(Kuruc.info – Index nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »