Ez a hely a Szeretem Magyarországot Klub, és miképpen a kezdetek kezdetén az esszénusok a barlangjaik mélyére, úgy húzódtak ide vissza a hardcore libsik a végzetek legvégén. Ebbe a klubba. Ahová el kellett mennie Vonának Canossát járni, és hogy Heller Ágnes ráüsse az „Ellenőrizve” pecsétet.
„Hosszú az út, míg a kezem a kezedhez ér” – énekli Vona Helleréknek. És tényleg hosszú út az, valóban. Mint az egyszeri ember Karinthy paródiájában: a Csömöri úttól egészen a Filatorigátig. A gárdamellénytől a Gucci zakóig. A „csak a nemzet”-től a „jó lesz most bárki”-ig.
„Vona deklarálta, hogy a Jobbik bárkivel kész összefogni a Fidesz ellen.” Ebben a mondatban van a lényeg, itt húzódik meg a hírérték. Innen fejthető fel minden, ez az új alfa és ómega. Hiszen azért lássuk be, nehéz volt értelmezni Vona éji dalát Heller Ágneshez, és Ágnes asszony kissé VONAkodó, de azért szerelmetes beleegyezését is.
„Hosszú az út, míg a kezem a kezedhez ér / szeretni valakit valamiért”…
Ez volt a nehezen értelmezhető. Ez a valamiért – vagyis a miért is?
Már nem az.
A miért csak annyi, hogy nem számít többé semmi sem, csak Fidesz ne legyen, Orbán ne legyen. Úgyhogy jöhet a kemény pornó.
Eddig csak a lágy ment, a délutáni matiné. Amit még a gyerekek is láthatnak, bár nem javallott.
Eddig még csak az ment, hogy „nem kell nemzeti konzultáció a migrációról, népszavazás kell”; amikor lett népszavazás, akkor „nem kell népszavazás, alkotmánymódosítás kell”; amikor eljött az alkotmánymódosítás ideje, akkor „nem támogatjuk az alkotmánymódosítást”; és maradt végül a használatra felkínált, nyitott száj: „ameddig ezerkétszáz emberről van szó, addig nincs baj, addig elgondolkodhatunk a befogadáson”.
Igen, ezt még gyerekek is nézhetik, felvilágosítás céljából, mármint hogy miképpen ismerhető fel teljes bizonyossággal egy politikai prostituált. S ugyanezen okból lehetett nézni, ahogy Vona a nemrég elégetett uniós zászló hamuját zsiradékkal keverte, és a pempőből aranyszínű uniós csillagokat festett a képére, mert arra a képre tényleg minden ráfér. Aztán még a keresztapa keresztfia beleköpött a határon túli magyarok arcába, hiszen „béke van, felejts el minden háborút”, ám ez a sor csak úgy énekelhető el a libsi klubban, ha deklaráljuk, hogy a határon túliak immáron számunkra is ellenségek.
És most jön a kemény pornó.
Vona most négykézlábra ereszkedik, és mögötte sorban állnak mind. Gyurcsánytól Juhász Péterig a „bárkik”. Mindenki zavarja be a gyereket a hátsó szobába!
Ezzel pedig a meló nagy része el is van végezve. A hátsó udvar keresztapja a „bárki” reterátja köré terelte maradék nyáját. S egyetlen kérdés maradt immár: a megbízó, a pénzelő Simicska elvei. Mert azt mondta, neki elvei vannak, és akkor most azokkal mi lesz a „bárki” pöcegödrében?
Ha erre a kérdésre keressük a választ, jól tesszük, ha a Zendülés a Caine hadihajón című műhöz, minden idők egyik legjobb háborús regényéhez fordulunk válaszért. Ebben olvashatjuk azt a részt, amikor a nagy vízhiány idején Queeg kapitány a trópusokon megtiltja a teljes legénységnek, hogy vizet használjak, ám Jorgensen rádiós titokban mégis lezuhanyozik. Ekkor Simicska-Jorgensen ekképpen magyarázkodik:
„– Bajtársak, egyszerűen le kellett zuhanyoznom, különben már nem éreztem volna embernek magamat – mentegetőzött sértődött hangon Jorgensen –, és csak azt a vizet használtam el, ami a csőben volt, igazán.
– Jorgensen – mondta Willie –, kilenc embernek a vize, akik mind majd meghalnak a szomjúságtól, tűnt el abban az óriási repedésben a maga két segge partja között. Az is a legjobb hely neki, mivel úgyis oda összpontosul a maga egész személyisége.”
Oda bizony, Lajos! És épp most tűnt el ugyanabban a repedésben Vona is.
Bayer Zsolt – www.magyaridok.hu
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
