Nem is olyan régen még majdnem mindenki buddhista akart lenni a fejlett nyugati világban. A hollywoodi sztároktól kezdve az egyszerű panellakókig ezrek és ezrek keresték a csakrájukat, miközben meditálva zümmögték az „om” transzcendentális hangját, várva a megvilágosodásra. A Dalai Lámát, mint alternatív megváltót, rocksztárként ünnepelték világszerte, aki a békét, a gyengédséget, az emberi jóságot és a lelki tisztaságot jelképezte. Karma, újjászületés, nirvána – ennyi elég is volt a közfogyasztásra alkalmas buddhizmus-light divatjának elterjedésére. S valóban, akármelyik ágát vizsgáljuk ennek a sokrétű filozófiának, amit a távol-keleti szerzetesek egy életen át tanulmányoznak, az alaphang végül is a békére, megnyugvásra való törekvés. Aztán hirtelen mintha megváltozott volna valami.
A világsajtó látszólagos megdöbbenéssel címlapozott egy addig majdnem feledésbe merült országról, a katonai diktatúrából 2011-ben éppen ébredező Myanmar (Burma) harcos és állítólag vérszomjas buddhista szerzeteseiről. A diktatúra évtizedeiben csak annyi információ jutott ki ebből a titokzatos, legendákkal tarkított országból, hogy a demokratikus aktivistanő, Aung San Suu Kyi tizenöt évig házi-őrizetben volt és a magát haladónak nevező világ eközben mindenféle díjakkal tisztelte meg munkásságát: a Nobel-díjtól kezdve az amerikai Szabadság Kitüntetésig, gyakorlatilag minden létező emberjogista plecsnit neki ítéltek és az ír rockzenekar, a U2 frontemberével, a professzionális világmegváltóval, Bonoval az élén még egy dalt is dedikált neki (Walk on), ami minden bizonnyal már egy lovaggá ütéssel is felér. Nos, a mainstream egykori idolja már elég régóta politikai vezető pozícióban dolgozik országa és népe felvirágoztatására, de mostanság nem tülekednek érte a prominens sztárok. Aung San Suu Kyi nem ítéli el a szegény, üldözött és kisemmizett rohingya nép elleni „atrocitásokat”, amikkel időközönként tele van a nemzetközi sajtó, mint például pár napja ismét.
Kik ezek a rohingyák? Az újságolvasó maximum annyit tud róluk, hogy szegényeket elüldözték Myanmarból és különböző lélekvesztőkön megpróbáltak Ausztráliába eljutni, amely egy ideje nem hajlandó hajón érkezett migránsokat felvenni, ezért Nauru szigetére vontatja őket. Bangladesh viszont a bengáli öbölben található Thengar Char nevű szigetre telepítené le a „menekülteket”, akiket a „buddhista terror” fenyeget. Valóban? A buddhista erőszakmentesség tana eléggé pragmatikus, ami azt jelenti, hogy amíg lehet, nem szabad erőszakot alkalmazni, de végveszélyben nincs más út. Ha megnézzük a mai kelet, dél-kelet ázsiai országok egy részét, feltűnik, hogy a korábbi buddhista, hinduista országok jelentős része muszlim vallásúvá vált az idők folyamán, elsősorban az angol, valamint holland gyarmatosítás jóvoltából. Azok az országok, amelyek nem voltak tagjai a gyarmatbirodalomnak, most véres küzdelmekkel próbálják magukat megvédeni az egyre előretörő iszlámosítás ellen. Nem volt ez másképp Burmában sem, ahova az angolok telepítettek be Bengáliából (Kelet Pakisztánból, amiből Bangladesh lett) muszlimokat. A többi ázsiai országban a kikötői városokból arab hajókon érkezőktől terjedt az ige (Indonézia, ami momentán a világ legnépesebb muszlim országa és Malájzia) olyan sikerrel, hogy ma már mindkét ország dominánsan szigorú muszlim országgá vált, hijabbal, kövezéssel, saria törvényekkel. A maradék hindu népesség Bali szigetén, a turistaparadicsomban, lassan kisebbséggé válik. Nincs ez másképp Sri Lankán (Ceylon) sem, ahol a korábbi szingaléz, tamil konfliktusok mellett lassan, de biztosan egy muszlim probléma is növekszik. Azt ma már csak a hírekből tudjuk, hogy pl. Afganisztán is buddhista ország volt valaha és ennek utolsó nyomait, a Bamyan-Buddha szobrokat a talibán 2001-ben robbantotta fel. Thaiföld és a Fülöp szigetek is keményen küzdenek az iszlám befolyás ellen.
Visszatérve Burmába, a rohingya nép nem csak az angolok miatt települhetett be, hanem a függetlenség óta százezrével jöttek be illegálisan Bangladeshből, rögtön külön jogokat követelve maguknak, lenézve a helybélieket, akik csak földművelők voltak. Mecseteikben az imámok felszólították a férfiakat a helyi nők, gyerekek megerőszakolására, megölésére. Rendkívül szívszorongató eseteket említett Rick Heizman, amerikai publicista, a SCRIBD-en megjelent tudósításaiban, aki évekig élt a helyszínen és felesége is az ú. n. rakhine buddhista kultúrából, az egykori mesés Arakan (Myanmar) birodalomból származott. Heizman részletesen foglalkozik a Human Rights Watch (milyen meglepő, hogy ez is egy Soros „aktivista” szervezet…) dicstelenül hazug, aljas szereplésével a világ közvéleménye előtt, amelyben a buddhista őslakosságot és kétségbeesésükben a muszlim terror ellen fellepő szerzeteseket démonizálva, akár kitalált szatellita felvételre is hivatkozva próbálja a világgal elhitetni, hogy a szerencsétlen rohingya erőszakolók és gyilkosok a valódi áldozatok.
Ismét látjuk tehát, hogy a szakállas frakció szent és egyúttal egyetlen könyvében kitűzött cél, a világ leigázása, nagy léptekkel halad előre, nem csak Európában és az USA-ban, valamint újabban Kanadában. Az is megfigyelhető, hogy általában a muszlimok SOSE egy közeli, adott esetben akár szegény országba keresnek menedéket, ha úgy érzik, hogy útra kell kelniük, hanem akár több ezer kilométert is elmennek egy lehetőleg gazdag helyre. Azt, hogy egy, az évezredes filozófiájából kiindulva genetikailag kedves, végtelenül udvarias, szerény és emberséges, dolgos és türelmes, másokkal toleráns, de magát, saját kultúráját megvédeni kényszerülő pár száz milliós buddhista népcsoportot, mert itt nem kizárólag a burmaiakról van szó, ma a világsajtó páriaként kezel, míg az agresszort, mint már annyiszor, áldozatnak stilizálja, nos ezt nevezhetjük tendenciának is. Nem hinném, hogy véletlen az új évezred első dekádjának végén elkezdődött masszív, az egész világot iszlamizálni akaró, állítólagos menekülteket generáló trend: az NWO (New World Order = Új világrend) megvalósításának felgyorsulása tapasztalható.
Mi ennek vagyunk tanúi. Már csak az a kérdés, hogy hazánknak mennyi ereje lesz ellenállni…
The post Vérre szomjazó szerzetesek? appeared first on PolgárPortál.
Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »
