Az egyetemista már nem számít gyermeknek?

Az egyetemista már nem számít gyermeknek?

A felsőoktatási felvételik eredményhirdetése után nagy roham indult a fővárosi és egyetemi városokban található lakásbérletekért, ami – ha sikeres volt – jelentősen megterhelte a diákok, illetve a szülők pénztárcáját. De nemcsak az albérleti díj, hanem az egyetemi hallgatók önálló életvitele is jelentős pluszköltséget jelent a családoknak.

Sajnálatos, hogy éppen akkor emelkednek jelentősen a kiadások, amikor visszaesik a család bevétele. Az érvényben lévő jogszabályok értelmében ugyanis az alapesetben 12 200 forintos családi pótlék csak addig jár a gyermekek után, amíg közoktatási intézményben tanulnak, de legfeljebb húszéves korukig. Miután a felsőoktatási intézmény nem része a közoktatásnak, az itt tanulók után már nem jár a nyolc éve amúgy is változatlanul alacsony összegű családi pótlék. Ez azt jelenti, hogy a család az érettségit követő júniusban kap utoljára családi pótlékot a frissen végzett középiskolás után.

Hírdetés

Ha azonban van kisebb testvér, akkor kérvényezheti a szülő, hogy az egyetemre járó gyermeket is vegyék figyelembe a fiatalabb testvér családi pótlékának kiszámításánál. Így az egygyermekes család 12 200 forintja helyett 13 300 forint családi pótlékra számíthat a háztartás.

Az Azénpénzem.hu cikke arra hívja fel a figyelmet, hogy amennyiben a gyermek OKJ-s képzésen vesz részt, és fiatalabb húszévesnél, akkor továbbra is jár számára a családi pótlék, tehát ugyanaz a helyzet, mintha még középiskolába járna. Húszéves kor fölött ez a kedvezmény már nem jár. Rossz hír a felsőoktatásban tanulók számára, hogy a szülők utánuk már nem vehetik igénybe a családi adókedvezményt, mert az csak addig jár, amíg családi pótlék igénylésére jogosultak a gyermek után. Ugyanez a helyzet a húszévesnél idősebb OKJ-s képzésen részt vevő esetében, hiszen már ő sem jogosult családi pótlékra. Adókedvezmény tehát nem jár utána, de ahogy a családi pótléknál, úgy ez esetben is figyelembe veszik a többi gyermek után járó adókedvezmény kiszámításánál.

Lényeges feltétel, hogy a szülő az igénybe venni kívánt családi adókedvezményt az év elején, még az első bérszámfejtést megelőzően jelezze a munkáltatónál, így azt is, ha év közben – jellemzően június után – már nem jár családi pótlék a gyermek után. Fontos azonban, hogy a tanulói vagy hallgatói jogviszonyt igazolni kell, mert csak így vehető igénybe a kedvezmény. Kizáró tényező lehet azonban, ha a tanulás mellett egymást követő három hónapon át magasabb jövedelme keletkezik egy hallgatónak, mint a mindenkori minimálbér. Erre különösen a nyári diákmunkánál érdemes figyelni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.09.02.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »