Megérkezett a válasz Orbán Viktor levelére Brüsszelből

Megérkezett a válasz Orbán Viktor levelére Brüsszelből

Az Európai Bizottság kész megvizsgálni a magyar kormány azon kérését, hogy az Európai Unió fizesse ki Magyarország számára a határvédelmi költségek felét – az MTI beszámolója szerint ezt közölte pénteken Alexander Winterstein, a brüsszeli testület illetékes szóvivője.

A szóvivő a bizottság szokásos napi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az európai szolidaritás nem egy á la carte menü, amelyből az ember kiválaszthatja a számára hasznos részeket, mint a hozzájárulást a határvédelem költségeihez, miközben más elemeket elutasít, például az uniós menekültügyi kvótákat.

A Hvg.hu arról számolt be, hogy az Európai Bizottság által a portálnak küldött állásfoglalásban az szerepel: „a bizottság kész támogatni minden tagországot az EU külső határainak védelmében és a migráció kezelésében”.

Felsorolják, hogy

93,4 millió eurót bocsát Magyarország rendelkezésére a 2014-2020 közötti időszakban, emellett 6,7 millió eurót sürgősségi támogatásként,az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (a Frontex) 18 fős kontingenssel folyamatosan jelen van a magyar-szerb határon,és 2015-ben Magyarország támogatást kért és kapott az EU polgári védelmi mechanizmusából.

Hírdetés

A bizottság mindenesetre nem zárkózik el, bár megjegyzi: ha Magyarország most plusz forrást kér, az Európai Bizottság kész gyorsan megvizsgálni a kérelmet és segítséget nyújtani és „ha a helyzet megkívánja, támogatni az EU külső határainak védelmét az EU jogszabályainak megfelelően”. Pont úgy, ahogy azt tesszük például Görögországban, Olaszországban, Bulgáriában és Spanyolországban, ahol a segítségünket kérték – áll az állásfoglalásban – írja a Hvg.hu.

http://mno.hu/

A portál szerint Alexander Winterstein azt azonban világossá tette sajtótájékoztatóján, hogy Brüsszel hajlandó támogatni a határvédelmet, de nem ad pénzt kerítések építésére.

http://mno.hu/

Orbán Viktor kormányfő csütörtökön levélben fordult Jean-Claude Junckerhez, az Európai Bizottság elnökéhez, és ebben azt kérte, hogy az EU fizesse ki Magyarország számára a határvédelem 883 millió eurós (270 milliárd forintos) költségének a felét.

Ezt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be sajtótájékoztatóján. Arra az újságírói felvetésre, hogy érdemes-e ilyen levelet írni, Lázár azt mondta: egyelőre az Európai Bizottság „levélre nem fizet”, de nincs olyan nap, hogy az uniós vezetők ne hoznák szóba, milyen fontos a szolidaritás kérdése. „Magyarország is kész közösséget vállalni a bajban lévő országokkal”, és például Olaszország esetében is megkezdődött a beígért összeg finanszírozása, így véleménye szerint nem fognak kettős mércét alkalmazni.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »