Ha a bevezető sorok alapján valaki arra a következtetésre jutna, hogy a pokolra kívánom a Momentumot, téved. Ősfideszesként csak drukkolni tudok nekik, hogy jussanak be a parlamentbe. Nagyszerű érzés ugyanis egy ilyen mesésen lúzer ellenzékkel szemben politizálni, mint amilyen ma van Magyarországon, és nem szeretném, ha a politikai paletta megváltozna. Akarom a komcsi dinókat, a DK-t az én drága Fletómmal, akinek annyi, de annyi szavazatot és két kétharmadot köszönhetünk, a biszex Jobbikot, a szédült LMP-t és az infantilis Momentumot, melyet mintha egy animációs stúdióban programoztak volna, különösen Fegyőr precíz hipszterborostáját. Mind, mind akarom őket a parlamentben. Öt-öt százalékkal.
Így ugyanis biztosítva látom azt, hogy meglett nyugdíjas koromban is gyakorolhatom ósdi, konzervatív életvitelemet, azaz magyarként, keresztényként és heteroszexuálisként élhetem mindennapjaimat, aránylag elviselhető távolságban a liberalizmustól és a civil szervezetektől.
Ugyanis a Momentumosokkal ellentétben én olvastam is Orwell műveit, az Állatfarmot is, az 1984-et is, nem is egyszer, és át is éltem a diktatúra utolsó éveit. És egészen más aggodalmaim vannak, mint nekik.
Ők ugyanis ‒ mily eredeti, mily szellemes ‒ az Orbánbasi és Nagy Testvér között vonnak analógiát. Rendkívül nevetséges ez az egész összehasonlítás. A magyar média, a kibertér folyamatosan tele van az Orbánbasit gyalázó írásokkal, nyilatkozatokkal, melyeket szalagon gyártanak a Soros-gyárban. Még egy puha diktatúrában sem történhetne meg ez, nemhogy egy orwelliben, ahol meg sem kell szólalnod, le sem kell írnod, csak gondolnod rá és máris végzetes bűnt követtél el: elmebűnt. Ha diktatúra lenne, Juhász Peti fütyülőjét már rég felnyomták volna a seggébe az Andrássy út 60-ban és Fegyőr mogyoróit is szétroncsolták volna az ÁVÓs satuk.
Sajnos Magyarországon már már az anarchiát súroló szólás- és gyülekezési szabadság van. Minden hülye elmondhatja a véleményét és minden elmebeteg lezárhatja valamelyik budapesti hidat, ha még meg tud győzni két-három unatkozó kretént. Mindenki szemetelhet, piálhat, szívhat, hányhat és sivalkodhat a drága pénzen rendbetett tereinken.
A Facebooknak és egyéb közösségi oldalaknak, a kibertérben burjánzó számtalan idióta portálnak, blognak köszönhetően most már nem csak a szűk családi kör tudja, hogy ki mennyire hülye, hanem az egész világ.
Mindeközben a súlyos orwelli fogalommal, az elmebűnnel már nem a sztálini diktatúra-típusok operálnak, azok már a múlté (na jó, leszámítva az Ígéret Földjét, a nagyszerű, hősiesen kitartó Észak Koreát). Egy másik ideológia tette azt magáévá.
Mert mit szólunk a polkorrektség és az elmebűn összefüggéséről? Tudják, a polkorrektség, ami azt jelenti, hogy buzinak gondoljuk, de melegnek kell becéznünk, cigánynak gondoljuk, de romának kell neveznünk, zsidónak gondoljuk, de inkább ne nevezzük semminek és váltsunk témát. Már nem lehet néger, hanem afroamerikai és a fekete lyuk helyett is sürgősen új kifejezést kell keresniük a csillagászoknak, mert a fekák a végbélnyílásuk meggyalázásaként fogják fel a mindent elnyelő csillagászati képződményt meghatározó kifejezést. És nem, kurvára nem viccelek, utána lehet olvasni, már ebbe is belekötöttek.
Az én aggodalmam ugyanis ez, a totalitarizmus, az újkori diktatúra fenyegetését ebben látom. A Nagy Liberális Testvérben. Aki a világra szabadította az emberszabású lények legaljasabb, lenyomorultabb, legundorítóbb fajtáját: a civil szervezeti aktivistát. Ők a diktatúra kopói, orkjai, annyi változott, hogy nem fekete bőrkabátosok jönnek érted, hanem sivalkodó liberálisok veszett varjúhada zúdul rád és életed minden területén ellehetetlenítenek. Széttrollkodják az életed.
Nagy Liberális Testvér törvényei szeszélyesek és könyörtelenek. Ebben a gondolatrendszerben is van eredendő bűn: fehér, heteroszexuális, egészséges hímnemű egyednek születni. Aztán ahogy felcseperedsz, belegyalogolsz az elmebűnbe is. Például megkívánsz egy nőnemű lényt és a vágyadat ki is fejezed valamilyen formában: megszólítod, üzit, netán verset írsz neki. Ez már szexuális zaklatásnak minősül. Persze ha egy buzi próbálja a szádba gyömködni a bránerét, vagy egy migráns erőszakoskodik a kiskorú lányoddal vagy fiaddal, az nem minősül szexuális zaklatásnak.
Olyan vehemens a buzi- és genderlobbi, hogy ha ez így folytatódik, hamar eljön az idő, amikor szégyellned, titkolnod kell, hogy te nem a művészbejárón szeretsz közlekedni. Ha az ötéves kisfiad kitalálja, hogy aznap ő épp nem kutya vagy oroszlán, hanem egy kislány, és te nem bólogatsz lelkesen, a gyámhatóság elveszi tőled, és attól fogva pederaszták nevelik pederasztának a gyermekedet. Nem lihegem túl a problémát, ez az idiotizmus már itt van a nyakunkon, Kanadában már megalkották a vonatkozó törvényt.
A történelem folyamán mindig úgy volt, hogy egy mozgalom előbb kisebbségben indult és szenvedett az elnyomástól, aztán hatalomra került és maga vált elnyomóvá. A kereszténységet üldözték, számtalan vértanúhalálról tudunk. Aztán mikor államvallássá váltak, maguk is ugyanazt művelték az eretnekekkel, mint amit azelőtt velük műveltek. Miért lenne másképp a genderideológiával? Már 72 genderről tudunk, ha ez a mozgalom elhatalmasodik, a heteroszexuálisok könnyen válhatnak üldözötté, ami azért ‒ valljuk be ‒ az abszurdumok abszurduma. De mivel az emberi hülyeség nem ismer határokat, engedtessék meg, hogy egy szemernyit se bízzak a liberálisok épelméjűségében.
Az 1984 mintájára, ahol naponta átírják a régebbi sajtótermékeket és könyveket, a Nagy Liberális Testvér megkezdte a múlt átalakítását és eltüntetését. Hogyan is fogalmaz Philippe Muray?
Úgy tíz éve egyre csak halmozódnak a perek a múlt illusztris figurái ellen. Heidegger náci volt; Henry Miller szexuális erőszaktevő és antiszemita; Brecht a szeretőitől plagizált; Faulkner rasszista volt; Hemingway szexista, míg a Goncourt fivérek antiszemiták; Picasso kínozta a nőket; André Breton homofób nézeteket vallott; olybá tűnik, Thomas Mann bizonyos ideig rokonszenvezett a nácizmussal; Giono a müncheni egyezmény híve volt, Arisztotelész antifeminista; Derain pedig megszűnt jó festőnek lenni, amikor elutazott Weimarba; Pound imádta Mussolinit, Cioran fasiszta volt, Max Frisch antiszemita és »szentimentális nacionalista«. És még csak nem is beszéltem Cézanne-ról, erről a “kellemetlen, zsémbes, aszociális, bigott, reakciós, otthonülő kispolgárról és durva férjről”, ahogy Nietzschéről sem, akinek évente kétszer előveszik az aktáját, hogy kiderítsék, nem kéne már tényleg megégetni őt (általában egy sajnálkozó nem a válasz). És nem hoztam szóba Freudot, ezt a borzasztó zsarnokot, aki még nagyobb „önimádatot” kívánt kelteni az emberiségben, mint Kopernikusz és Darwin; sem Shakespeare-t, aki érzéketlen volt kora társadalmi igazságtalanságai iránt. [On purge Bébé. Examen d’une campagne anticélinienne.]
A Nagy Britanniai és az amerikai egyetemeken a hallgatók a fehér férfiak által írt művek túlsúlya miatt tiltakoznak, az ókori görög filozófusok, a világirodalom nagy írói helyett feminista és gyarmati irodalmat követelnek. Nem hajlandók vitatkozni, mert a vita immár nem minősül a tudományt előre vivő metódusnak, hanem lelki sérülést, frusztrációt okoz. Az új értelmiségi generáció tehát nem fogadja el a mások véleményét, ellenérveit, nem tűr ellentmondást. Márpedig ez is a diktatúra sajátossága.
Az USÁ-ban őrült módon semmisítik meg a polgárháborús emlékműveket. Nem túloznak azok ‒ köztük maga az elnök ‒ akik eszerint már az alapító atyák, a nagy elnökök és maga az alkotmány sincs már biztonságban. Márpedig az amerikai alkotmány ‒ szeretjük, nem szeretjük a jenkiket ‒ a normális, konzervatív világrend egyik alapja.
Amennyiben ennek a totális őrületnek nem vetünk véget, amennyiben az elmebeteg szélsőbalosokat egybegyűjtő civil szervezeteket nem szorítjuk vissza a KÁDÖTYE (Kereszténydemokrata Öreg Tyúkok Egyesülete) befolyási szintjére, amennyiben megengedjük, hogy egyik pederaszta a másikkal házasodjon és gyerekeket is fogadhasson örökbe és legfőképpen nem biztosítjuk a korlátlan szólás- és véleményszabadságot, úgy az orwelli utópia még a mi életünkben megvalósul. És nézzék csak meg a felvételeket a jelenleg is zajló amerikai szobordöntögetésekről. Ezek az őrjöngő sivalkodó Antifák habozás nélkül meglincselnek, kivégeznek majd mindannyiunkat, ha lehetőségük lesz rá.
Mivel átéltem már egy sztálini típusú diktatúrát, bizton állítom, ez annál is rosszabb lesz. Akkor legalább nem engedtek ki minden hülyét az utcára.
Ezzel az előszóval ‒ egy kicsit másképp, mint a Nagy Liberális Testvér diktatúrájának utat taposó Momentum Mozgalom ‒ én is jó olvasást kívánok Orwell műveihez!
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
