Kilencszáz métert zuhant és szörnyethalt egy síalpinista Észak-Amerika legmagasabb hegyén, a 6190 méteres alaszkai Kinley-hegyen.
A 41 éves amerikai Alex Chui, aki két társával indult expedícióra, még hétfőn járt szerencsétlenül, de holttestét egy gleccserjég borította sziklás felületen csak napokkal később találták meg a rossz időjárási viszonyok miatt – közölte helyi idő szerint csütörtökön a Denali Nemzeti Park.
A Seattle-i repülőmérnök és légügyi szakember, a Szövetségi Légügyi Hivatal szakértője a legforgalmasabb, West Buttress nevű útvonalon haladt a Peters-gleccser felé kötélbiztosítás nélkül, amikor annak Mókus-pont nevű részén a mélybe zuhant.
Ugyanezen a helyen 2010-ben egy ugyancsak biztosítókötél nélkül mászó francia alpinista halt szörnyet, de az ő holttestét sosem találták meg.
Az Alaszkai-hegységben emelkedő Kinley-hegyen – amely 2015-től 10 éven át hivatalosan is az őslakosoktól származó Denali nevet viselte – május közepétől június közepéig tart a főszezon, jelenleg ötszázan tartózkodnak rajta.
Chui – aki korábban a Boeing repülőgépgyárnál dolgozott szoftvermérnökként – 10 évnyi hegymászótapasztalattal rendelkezett, sőt önkéntesként hegy-, szikla- és jégmászásra oktatta a cég alpinistaklubjának tagjait – írta a The New York Times.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


