"9, FÉL 10 KÖRÜL KELÜNK" – ERRŐL SZÓL AZ EGYETEMFOGLALÁS

Bizonyíték eddig nem volt a kezünkben, csak sejthettük, hogy a színművészetis egyetemfoglalók élete sem csak játék és mese. Ezért hiánypótló a Hallgatói Önkormányzat elnökével, Csernai Mihállyal készített interjú, amelyből kiderül: a kísérleti tanköztársaság dolgos hétköznapjai néha akár már hajnali fél 10-kor is elindulnak.A Népszavának köszönhetően bepillantást nyerhetünk a tanköztársaság sztahanovista hétköznapjaiba. A napirendbe, melyet a spártai szigor ural, így a hajnal első csiklandozó sugarai, a csendet megtörő kakaskukorékolás ébreszti „9, fél 10 körül” az egyetemfoglaló fiatalokat. Majd irány a kőfejtők jéghideg világa, a bányák legmélye, ahol megbeszéléséket, workshopokat és sajtótájékoztatókat tartanak. A fizikai teljesítőképességük határáig kizsigerelt fiatalok a „gyakran hajnalig is elhúzódó” hallgatói fórumok mellett sem pihennek, hanem munkacsoportokba szerveződnek. Ezek közül személyes kedvencünk a „maszk csoport”, ez „tartja a kapcsolatot a maszkkészítőkkel”. A diktatúra árnyékában egy kimerítő workshopozás után nem lehet egyszerű még felvenni a kapcsolatot a maszkkészítőkkel is, de persze senki sem mondta, hogy az egyetemfoglalás habkönnyű teazsúr.A beszélgetésben sajnos méltatlanul elsikkad a pizzarendelő munkacsoport emberfeletti teljesítménye. Az elméleti felkészülés, melynek során a netes értékelések alapján kiválasztják a város legjobb pizzériáját. Az egyetemfoglaló sztahanovisták igényeinek felmérése, hogy ki nem szereti a gombát, vagy éppen a mesterek melyik színészpalánta alakját bírálták meg, mert ő sajnos csak teljes kiőrlésű lisztből kérheti a tésztát. Mindezt pedig egy erős, ámde bázisdemokrata kézben össze kell fogni. És akkor még szót sem ejtettünk a rendelésre felkészítő kommunikációs tréningekről, hogy az összes hangsúly a helyén legyen. Minden szótagnak súlya van ugyanis, különben még a végén lemarad az extra sajt.A tanú című filmből tudható, hogy proletárdiktatúra az, amikor a „prolik diktálnak”. A színművészetis diákok valószínűleg Bacsó Péter klasszikusával léphettek interakcióba, mikor kijelentették, hogy mostantól a „hallgatók »diktálnak«”. A tanköztársaságuk hallgatói diktatúrájának következő bizonyítéka, hogy az államtól ugyan elvárják a bőkezű anyagi támogatást, cserébe pedig a kormány képviselői nem szólhatnak bele semmibe. Ennek szellemében Csernai megüzeni, hogy „az általunk illegitimnek tartott kuratórium által kinevezett új vezetést valószínűleg ugyanúgy nem akarjuk beengedni majd az épületbe”. (A hatalom legfeljebb úgy tudna átsurranni a tanköztársaság éber kapuőrein, ha pizzafutárnak álcázná magát.)(…)Tovább a cikkhez

Hírdetés


Forrás:szilajcsiko.hu
Tovább a cikkre »