84 perces hátránnyal ért célba egy dél-afrikai néger a Tour de France-on

A Tour de France-on vasárnap egy elég kegyetlen szakaszon küzdötték végig magukat a kerékpárosok, az Alpokban szinte végig esőt kaptak, és nem meglepetésre fárasztó és hosszú emelkedők tették őket próbára. A szakaszgyőztes Ben O’Connor is nagyot alakított, élete győzelmét szerezte, de igazi hősként ünnepelték Nicholas Dlaminit is, aki legutolsóként, 84 perces hátránnyal érkezett célba Tignes-be, ünnepli "hősünket" a Telex.

Dlamini úttörő a Tour mezőnyében, ő az első fekete dél-afrikai bringás, aki elindult a versenyen. A Qhubeka-Nexthas kerékpárosa a 9. szakasz elején bukott, és ugyan vissza tudott ülni a biciklijére, de képtelen volt felzárkózni vagy másokkal tartani a tempót, így egyedül próbált célba érni. A Tour egyik szabálya, hogy a túl lassan haladó kerékpárosokat kizárják a versenyből. Hogy mi számít túl lassúnak, azt mindig a szakaszgyőztes idejéből vezetik le, az etapok hossza és jellege alapján adnak meg százalékokat. Vasárnap a győztes O’Connor után 37 perc 20 másodperccel kellett volna beérkezni.

Hírdetés

A dél-afrikai kerékpáros esetében már elég hamar eldőlt, hogy erre nem lesz esélye, ennek ellenére nem adta fel. Amikor feltűnt a célegyenesben, nézők már alig lézengtek ott, a célterületet is bontották a pályamunkások, de sajtómunkások és rendezők azért megünnepelték a négert, aki a limitidő dupláját is túllépte, 84 perccel O’Connor mögött ért célba.

19h01, Nic Dlamini crosses the finish-line in Tignes. 👏🏽 pic.twitter.com/OCE4vyZCZR

— Daniel Friebe (@friebos) July 4, 2021


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »

Hírek

Legújabb hírek