80 éves hajóroncsok bukkantak elő a Dunából – Videóval

80 éves hajóroncsok bukkantak elő a Dunából – Videóval

Ismét láthatóvá váltak a Gabriella-szigetnél nyugvó maradványok.

A gyorsan apadó vízszint miatt ismét előbukkantak a Mohács alatti Duna-szakaszon fekvő Gabriella-sziget belső ágában elsüllyedt hajóroncsok – számol be a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNP). A maradványokkal kapcsolatban több hibás információ is elterjedt, a DDNP szerint az egyik leggyakoribb, de téves feltevés alapján a hajókat az 1960-as évek vége felé süllyesztette el folyamszabályozási célokból a Vízügy elődje.

A négy roncs a mohácsi vízmérce szerinti 270 centiméteres vízállásnál válik láthatóvá.

A hajókat valójában a második világháború idején süllyesztették el a szovjetek.

Hírdetés

A különleges roncsokról a DDNP videót is készített.

Az egyik jármű az 1895-ben alapított és 1948-ig működött Magyar Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság (MFTR) csöves pontonja volt, a másik három a Honvéd kincstár tulajdonában állt. Akad köztük egy katonai ponton, egy szivar alakú aknarobbantó/aknakutató vasdereglye, valamint egy aknarobbantó/aknakutató fadereglye.

Érdekesség, hogy a zátonnyal egy vonalban, a Duna sodorvonala felé a mederfenéken fekszik a Jugoszláv Folyami Hajózás tulajdonában állt, és 1944 őszén aknára futott Slovenia nevű lapátkerekes vontató gőzhajó is.

National Geographic


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »