8 éve ég a mécses: beszámoló a Cseresznye Gyuri Emléknapról

8 éve ég a mécses: beszámoló a Cseresznye Gyuri Emléknapról

Július 16-án a Légió Hungária immár negyedik alkalommal rendezte meg, a Titkolt Ellenállás zenekar tragikusan elhunyt énekesének tiszteletére a Cseresznye Gyuri Emléknapot.

A megemlékezés az előző évekhez hasonlóan a debreceni Köztemetőben vette kezdetét, ahol a Légió Hungária tagjain kívül, Gyuri egykori barátai és tisztelői képviseltették magukat.

A temető bejáratánál zászlókkal és egy kifeszített molinóval, melyen egy Titkolt Ellenállás dalból származó idézet volt olvasható sorakozott fel félszáz ember, majd vette kezdetét a méltóságteljes emlékmenet.

A sírhoz érve Kis Árpád Hajdú-Bihar a Légió Hungária megyei divíziójónak vezetője konferálta fel Kima Norbertet Gyuri egykori zenésztársát és barátját, aki beszédében felidézte a nyolc évvel ezelőtti szörnyű napot. A rossz emlékeken túllépve mesélt Gyuri vidám és közvetlen természetéről, amivel hamar megkedveltette magát az együttes rajongóival.

Kima Norbertet a Vérszerződés frontembere Geri követte, aki felelevenítette a közös találkozásokat, megköszönte a résztvevőknek jelenlétüket és nyomatékosította feladatunkat, a láng továbbadását.

Hírdetés

Ezután Incze Béla a Légió Hungária vezetőségi tagja vezényelte le a „Vagyunk” rítust, amelyre Cseresznye György nevének felhangzása után a Vagyunk! felkiáltás törte meg a Nagyerdő köztemetőjének csendjét.

Megemlékezésünk zárásaként rákerültek Gyuri sírjára a Légió Hungária, a Betyársereg és a Hungarian Hammerskins koszorúi, valamint a résztvevők mécsesei és virágai.

A temetőből kifelé sétálva idén is fejet hajtottunk a szurkolói és mozgalmi élet másik tragikusan elhunyt alakja, Komáromi Gábor „Komcsi” sírjánál.

Emléknapunk egy debreceni szórakozóhely különtermében folytatódott, ahol kerekasztal beszélgetésre invitáltuk az érdeklődőket. Az eszmecsere mottója: Mozgalmi élet, zene, politika – ami elmúlt és ami van!

Résztvevői pedig Kima Norbert a Titkolt Ellenállás zenekar volt vezetője, Tyirityán Zsolt a Betyársereg vezetője és Geri a Vérszerződés zenekar frontembere voltak. Közönségünk nagy érdeklődéssel és fegyelmezetten élvezte a különleges csemegét, a közel kétórás időutazást a skinhead és NS zenekarok történeteit, ezek mozgalmi-politikai viszonyait és nem utolsó sorban, a „mit hozhat a jövő?” kérdésének megvitatását. A pulpituson ülők őszintén, tabuk nélkül fejtették ki meglátásaikat, tapasztalataikat és osztották meg személyes élményeiket a közönséggel.

A bajtársi-baráti találkozó ezzel még nem ért véget, az emlékezők magja kötetlenebb formában egészen hajnalig beszélgetett és többek közt a Titkolt Ellenállás legendás számait hallgatva szórakozott.


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »