78 éves elnöke lett Libériának

Joseph Boakait választották meg Libéria elnökének a voksok 50,64 százalékával; George Weah, a hivatalban lévő elnök, a szavazatok 49,36 százalékát szerezte meg a november 14-én tartott államfőválasztás második fordulójában – közölte hétfőn a nyugat-afrikai ország választási bizottsága a végleges adatokat.

A hivatalos végeredmények közzététele előtt három nappal Weah elismerte választási vereségét.

"Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol felkészülünk a hatalom átvételére, elkezdjük a beiktatás tervezését, beindítva a kormányzási tevékenységet" – jelentette ki a 78 éves Boakai, aki 2006-tól 2018-ig alelnökként szolgált.

Hírdetés

"Ez a méltóság megőrzésének ideje a vereségben, amikor az országot helyezzük a párt és a hazafiasságot a személyes érdekek elébe" – hangsúlyozta Weah pénteken este mondott beszédében, amelyben elismerte választási vereségét. Kiemelte, hogy politikai karrierje nem ért véget.

A legutóbbi, 2017-es választás alkalmával Weah a második fordulóban a voksok 60 százalékával aratott győzelmet Boakai felett.  Népszerűsége azonban erősen megcsappant Libéria gazdasági nehézségei közepette.

A térségben komoly aggodalmak merültek fel tekintettel arra, hogy a környező nyugat-afrikai országokban az utóbbi években több katonai hatalomátvétel is volt. Legutóbb Gabonban hajtott végre puccsot augusztus 30-án a hadsereg egy elnökválasztást követően.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »