773+ millió. Ennyit költöttünk (eddig!) a Minyonokra

Érdekes felállás alakult ki a legfrissebb mozis nézettségi adatokban. Sőt, az elmúlt hetekben kirajzolódó tendencia azt mutatja, az animációs filmek mindent visznek, maguk mögé utasítva Schwarzit, a pöcsmarkolászós amcsi vígjátékot, és még az eddig elég közkedvelt Jurassic World-öt is.

Tehát a közel egy hónapja debütált Minyonok vezeti a toplistát – már több mint 580 ezer látogatónál és 773 millió forintos bevételnél tart. A második helyre pedig rögtön a Pixel című szintén animációs film zárkózott fel – ráadásul egy hétvége alatt, hiszen csütörtökön debütált. Így megelőzte A Hangya című mozit is, amelyre így a bemutatóját követő második hétvégén közel feleannyi látogató volt kíváncsi, mint az elsőn: a nézettségi mutatója 43%-ot esett. Ez már csak azért is meglepő, mert egy Marvel-filmről van szó, amely zsáner köztudottan nagy népszerűségnek örvend.

Hírdetés

Nem kevésbé kedveltek a szórakozásra vágyó nézők körében a filmek, amelyeknél az agyukat szigorúan a moziterem bejárata előtt kötelező hagyni (ld: Ted 2), de még ezt is, sőt, az Önkívület című Ben Kingsley-mozit is megelőzték az animációs, nem feltétlenül felnőtteknek készült, nem feltétlenül komoly témájú filmek. Ha pedig már tendenciát emlegettünk, íme az újabb bizonyíték: ezek után a hatodik helyen az Pixar  Agymanók című filmje áll, aztán a Münó, a holdbéli manó családi animációs mozi. Előbbi több mint egy hónapja a tizes toplista rezidens szereplője, utóbbi pedig csütörtökön mutatkozott be a nagyérdeműnek, és mégis bekerült a legnépszerűbb tíz film közé a hétvégén. Ez az esemény pedig közel sem evidens: Russel Crowe rendezése, az Akihez beszél a föld című Ausztráliában játszódó, első világháborús mozira még annyian sem voltak kíváncsiak, mint a lista utolsó helyén álló Papírvárosokra. Pedig a trailer alapján közepesnek legalább elmegy:

A sereghajtó YA (azaz fiatal felnőtteknek szóló) regényből készült film, az említett Papírvárosok is volt annyira érdekfeszítő, hogy 5790 néző jegyet váltson rá több mint 7 és fél millió forint értékben. A nyolcadik és kilencedik helyen A kém és a Jurassic World áll. És még egy érdekesség: a hatalmas gyíkok hét hete  futkároznak a mozivásznon, és eddig összesen 682 millió ropogós magyar forintot perkáltunk rá ki a mozikasszáknál; a Minyonok viszont kevesebb mint fele ennyi ideje: három hete van műsoron, és ezalatt képes volt több bevételt produkálni. Mi ez, ha nem tendencia?


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »