771 millió forintot kap Zsuzsi

771 millió forintot kap Zsuzsi

Megújul a debreceni Zsuzsi erdei kisvasút, a rekonstrukciós munkákhoz 771 millió forint támogatást adott az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a turisztikai célú keskeny nyomközű kisvasutak fejlesztésére szánt keretből – közölte Debrecen polgármestere.

Papp László (Fidesz-KDNP) emlékeztetett, hogy 2012-ben a regionális operatív program keretében elnyert 400 millió forint forrásból már megújult a 17 kilométeres pálya 10 kilométeres szakasza és néhány vasúti kocsi.

A mostani beruházás során további 7 kilométeres pályaszakaszt rekonstruálnak, felújítják a Zsuzsi vonat gőzmozdonyát és két dízelmozdonyát is

– tette hozzá a polgármester.

A Zsuzsi kisvasút vasúttörténeti, és helyi közlekedéstörténeti emlék, amelynek fenntartásához és működtetéséhez évi 50 millió forinttal járul hozzá az önkormányzat – jelezte Papp László polgármester.

Hírdetés

Tasó László (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője felidézte, hogy „fénykorában” 49 kilométer hosszú sínpályával Debrecentől Nyírbéltekig közlekedett a kisvasút, amely a faszállítás mellett a környező településeken és a debreceni tanyavilágban élők számára közlekedési eszközt is jelentett.

A magyar kormány komolyan veszi a kisvasutak felújítását, jelenleg 19 vonalon összesen 380 kilométer hosszúságban közlekednek keskeny nyomközű kisvasutak – fűzte hozzá a képviselő, aki reményét fejezte ki, hogy a Zsuzsi vonat nyomvonala az elkövetkező években eléri Debrecen főpályaudvarát, a Nagyállomást is.

Nagy Attila, a Zsuzsi erdei kisvasutat működtető DKV Közlekedési Zrt. vezérigazgatója elmondta: hétfőn megtörtént a munkaterületek átadása, a beruházás során felújítanak 7,3 kilométer hosszú pályatestet, 16 kitérőt, 9 átjárót és két vasúti megállót.

A DKV Zrt. évente 10 millió forintot fordít a Zsuzsi vonat működtetésére – jegyezte meg a vezérigazgató.

Gacsályi István, a Zsuzsi Erdei Kisvasút Nonprofit Kft. ügyvezetője hozzátette: a rekonstrukciós munkák miatt március 18. és október 31. között nem közlekednek a menetrend-szerinti vonatok, és különvonatokat sem indítanak ebben az időszakban.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »