770 éves múlt, 43 éves hagyomány – megnyílt a Csallóközi Vásár

770 éves múlt, 43 éves hagyomány – megnyílt a Csallóközi Vásár

Dunaszerdahely legnagyobb közösségi és kulturális eseményét, a Csallóközi Vásárt idén immár 43. alkalommal rendezték meg, a város írásos említésének 770. évfordulójához kapcsolódva.

A város és vásár múltjáról beszélt ünnepi köszöntőjében Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere,  majd kiemelte, hogy a vásár idén különös jelentőséget kap, hiszen a város első írásos említésének 770. évfordulóját ünnepli.

„Bennünket, dunaszerdahelyieket ez az évforduló büszkeséggel kell, hogy eltöltsön”

– emelte ki.

A polgármester arra is rámutatott, hogy a vásár nemcsak kulturális, hanem turisztikai szempontból is fontos: „Akármilyen okból is jönnek a látogatók Dunaszerdahelyre, biztosan otthonosan érezhetik magukat, hiszen városunk lakossága barátságos, vendégszerető és toleráns.”

A megnyitón részt vett több kiemelt vendég is, köztük Magyarország nagykövete, dr. Balogh Csaba, valamint a nemzeti kisebbségek kormánybiztosa, dr. Horony Ákos.

Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke a vásár regionális jelentőségét hangsúlyozta.

Hírdetés

Berényi József, Nagyszombat megye alispánja személyes emlékeit is felelevenítette: „Én még középiskolásként éltem meg az első ilyen jellegű vásárt. Aztán főiskolásként, majd munkatársaimmal, kollégáimmal is mindig itt voltunk. Ismerőseim között vannak olyanok, akik ehhez igazítják a naptárukat, szabadságot vesznek ki, és meg is éri, mert tényleg kiválóak a programok ezúttal is.”

(Fotó: Nagy Attila)

A köszöntők sorát Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke zárta, aki személyes történettel kapcsolódott a vásárhoz, felidézve 2011-es első látogatását, amikor a magyar állampolgárság felvétele után támogató közösségre talált Dunaszerdahelyen:

 „A bajban mindig számíthatunk Dunaszerdahelyre, és a bajban mindig számíthatok a Csallóközre.”

Méltatta az idei rendezvény sokszínűségét és gazdag kínálatát, hozzátéve: „Ha idén ennyire magasra tették a lécet, akkor kívánom, hogy jövőre még ezt is sikerüljön megugorni.” Zárásként sportos jókívánságot fogalmazott meg: „Én egy olyan hangulatot és olyan élményeket kívánok, hogy egészen Pozsonyig elhallatsszon a hétvégén: hajrá Dunaszerdahely!”

A rendezvény megnyitója tehát nemcsak a hagyományok ápolásáról, hanem a közösségi összetartozásról és a jövőbe vetett bizalomról is szólt. A vásár gazdag kulturális és szórakoztató programkínálattal várja a látogatókat egészen a hétvégéig.

Forrás: Felvidék.ma

Fotók: Nagy Attila

The post 770 éves múlt, 43 éves hagyomány – megnyílt a Csallóközi Vásár appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »